Részletes keresés

A felperes gazdasági társaságnál az elsőfokú adóhatóság általános forgalmi adónemben, 2013. május hónapra vonatkozóan bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzést végzett. A felperes egy automata élcsiszoló gépet szerzett a 37.465.000-Ft értékben az eladó Kft-től. Az értékesítésről kiállított számlában szereplő áfa tartalom kapcsán levonási jogával élt.

Határzár tiltott átlépésének bűntette miatt állított bíróság elé három szír állampolgárt a Szegedi Járási Ügyészség, az eljárásban a Szegedi Járásbíróság jogerős ítéletet hozott.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével egy év hat hónap – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta azt a 20 éves berhidai férfit, akivel szemben az ügyészség kisebb értékre, nemesfémre elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat. A bíróság kötelezte továbbá a vádlottat a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére, valamint az ezzel kapcsolatban felmerült eljárási illeték megfizetésére.

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntetővégzésben 240.000 forint összegű pénzbüntetést szabott ki arra a forrófejű, húsz éves férfira, aki testi erőszakkal tett pontot egy parkolási vita végére. 

A Kisvárdai Járásbíróság nyomozási bírája felfegyverkezett rablás bűntette miatt indult eljárásban elrendelte két tiszaszentmártoni gyanúsított előzetes letartóztatását.
 
A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság a mai napon ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik ellen kényszerítés hatósági eljárásban, illetve hamis tanúzás miatt indult büntetőeljárás.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 3 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével vádoltak. A bíróság 189 ezer forint összegig vagyonelkobzást is elrendelt a terhelttel szemben.

A Pécsi Járásbíróság 2017. június 22-én kihirdetett ítéletével K. Z. vádlottat 2 rendbeli vesztegetés bűntette miatt 1 év börtönre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
 
2017. november 7-én a Hatvani Járásbíróság garázdaság vétsége miatt tartott volna tárgyalást. A tárgyalásra érkező vádlott, a megidézett tanúk és hozzátartozóik azonban, még a tárgyalás megkezdése előtt, szóváltást követően a bíróság folyosóján összeverekedtek.
 
Az esetet a bíróság biztonsági kamerája rögzítette. A járásbíróság értesítette a rendőrséget, akik a helyszínről minden érintett személyt elszállítottak, és  lefolytatták a helyszínelést.

A Zalaegerszegi Járásbíróság a 2022. március 30. napján megtartott előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott azon férfivel és nővel szemben, akik többnyire drogériákat választottak a lopásuk helyszínéül.  

A Pécsi Járásbíróság 2023. február 24-én elrendelte három gyanúsított – egyikük fiatalkorú – letartóztatását egy hónapra csoportosan elkövetett kifosztás bűntette miatt.

A Lenti Járásbíróág 2023. február 28-án hozott ítéletet azzal a párral szemben, akik előre kitervelten ellopták a szexuális szolgáltatásra jelentkező kuncsaft pénzét.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2017. december 7-én ítéletet hozott a 195 vádlottal szemben közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben. A törvényszék – az elsőfokú bíróság ítéletét súlyosbítva – I. rendű Sz. Á-né vádlottat hivatali vesztegetés elfogadása és 190 rendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. II. rendű vádlottat 1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, míg III.
A Fővárosi Törvényszék 2017. december 11-én elsőfokú ítéletet hirdetett az őssejt-ügyben. A P. I. és társai ellen indult büntetőügyben a bíróság a vádlottakat az emberi test tiltott felhasználásának és emberen végezhető kutatás szabályai megszegésének bűntette mellett többrendbeli csalás bűntettében mondta ki bűnösnek.
 

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt 50 nap elzárásra ítélt egy férfit.

Vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben hozott ítéletet a Tatabányai Törvényszék a 2023. május 8-án tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson.

A Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, akinek figyelmetlensége miatt munkatársa szenvedett maradandó károsodást. 

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2021 szeptemberében egy zalai – acélszerkezetek gyártásával foglalkozó – cég alkalmazásában állt mint szerelő. Feladatai közé tartozott többek között könnyű- és nehézszerkezetek szerelése, összeállítása, valamint az egyes munkadarabok mozgatása a csarnoki híddaru segítségével. A férfi rendelkezett az ehhez szükséges gépkezelői képesítéssel.

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzősével döntött annak a férfinek az ügyében, aki részegen akarta rendezni kapcsolatát volt barátnőjével. 

A Kecskeméti Törvényszék különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt 16 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 51 éves román állampolgárságú férfit.

Az ítélet lényege szerint a vádlott 2019 októberét követően alkalmi munkavállalóként dolgozott egy gazdálkodónál. 2019 augusztusában ismerte meg az ügy sértettjét, akivel érzelmi kapcsolat alakult ki, azonban ez nem volt tartós. Ennek oka, hogy a sértett nemcsak a vádlottal tartott fenn közelebbi kapcsolatot, amit a vádlott kifogásolt.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája 2021. január 23. napjáig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének elkövetésével megalapozottan gyanúsítható.