Hat kocsi ablakát törte be negyvenezer forintnyi zsákmányért egy fiatal férfi Szolnokon
Részletes keresés
Vasárnap véget értek a Miskolci Egyetem campusán a Debreceni Ítélőtábla, a Balassagyarmati, a Debreceni, az Egri, a Miskolci és a Nyíregyházi Törvényszék közös szervezésében, Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének támogatásával megrendezett VIII. Országos Bírósági Sportnapok.
A Szolnoki Törvényszék jogerős ítéletet hozott annak az 51 éves büntetlen előéletű nőnek az ügyében, aki a vád szerint 2023. augusztus 20-án délelőtt 10:00 óra körül tiszaföldvári otthonukban, egy veszekedés során, egy 9,5 cm pengehosszúságú késsel mellkason szúrta élettársát, majd azonnal értesítette a mentőket, kiérkezésükig élettársa mellett maradt, és a mentőszolgálat telefonon adott utasításai alapján igyekezett őt ellátni. A férfi életveszélyes sérülést szenvedett és életveszélyes állapotba került, amit az időben megkapott orvosi ellátás hárított el.
A Szolnoki Törvényszék másodfokú ítéletével jogerősen lezárult annak az 56 éves, büntetlen előéletű nőnek a büntetőügye, aki egy nagy mezőgazdasági cég pénzügyi előadójaként 2012. márciusa és 2021. októbere között, majdnem 10 éven át, összesen több mint 1000 alkalommal, összességében csaknem 105 millió forintot utalt át jogosulatlanul, munkáltatóját megtévesztve, annak tudta és beleegyezése nélkül munkáltatója bankszámlájáról a saját számlájára, valamint az általa, a gyermekei tudta nélkül, az ő nevükre nyitott bankszámlákra, majd felvette és felélte azt.