Részletes keresés

A Tatabányai Járásbíróság 2015. november 27-én meghozott végzésével elutasította R.K.I. gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelésére irányuló ügyészi indítványt. A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2003. október 13. és 14. napja között az eltitkolt terhességből élve született, életképes fiú gyermekét megfojtotta, majd Tatabányán egy parkos területen elrejtette a csecsemő ruhákba csavart és egy Tesco feliratú nejlonzacskóba elhelyezett holttestét.
 

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. március 3-án megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott végzést emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt H. A. és 2 társa ellen indított büntetőügyben.

A Fővárosi Ítélőtábla 2018. március 20. napján dr. P. L. Gy. vádlott ellen emberen végezhető kutatás szabályainak megszegésének bűntette miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét a büntetés kiszabása körében részben megváltoztatta.
 

A Nyíregyházi Törvényszék gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte Sz. I. vádlottat.

A vádlott nagyecsedi ingatlanán tartotta 2 bull terrier fajtájú kutyáját, akik éjszaka kennelben, napközben pedig szabadon voltak az udvaron. A vádlottnak tudomása volt arról, hogy a szomszéd felőli drótkerítése elavult állapotban volt, ennek ellenére nem gondoskodott arról, hogy a kutyák ne kerülhessenek a drótkerítés közvetlen közelébe.

A vádlott 2018. április 30-án Bajóton, az Öregkő-aljai pincesoron egy házibuliban vett részt, ahol alkoholt fogyasztott, majd éjfél körül a jogosult tudta és engedélye nélkül a pincebuliban ugyancsak részt vett személy használatában lévő járműbe beült és beindította. Az ittas állapotban lévő elkövető a járművel a pincesorhoz vezető közúton közvilágítás nélküli útszakaszon közlekedett utasaival. A vádlott fordulási manővert hajtott végre, majd leborult a meredek partoldalon, egy teljes és egy negyed fordulatot vett, jobb oldalára dőlve érte el a baleseti véghelyzetét.

A Gödöllői Járásbíróság 2018. február 13-án nyilvános és folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet annak a 36 éves férfinak a büntető perében, akit az ügyészség halált okozó közúti veszélyeztetés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt.
 

A Hatvani Járásbíróságon megkezdődött annak a három vádlottnak a büntetőügye, akiket az ügyészség személyi szabadság megsértésének bűntettével és súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádol. A vád szerint a fiatalkorú I. rendű vádlott a társával, a fiatalkorú II. rendű vádlottal 2017 májusában Hatvanban az egyik gimnázium előtt megvárták a kiskorú sértettet, mert megegyeztek abban, hogy egy korábbi, az I. rendű vádlott és a sértett közötti nézeteltérést úgy fognak rendezni, hogy az iskola előtt az iskolások szeme láttára megverik a kiskorú sértettet. Az I. rendű és a II.

Bűnösnek mondta ki – a vádlott távollétében - a Berettyóújfalui Járásbíróság bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt T. J-nét. A vádlott által képviselt társaság még 2008-ban több szerződés után valós teljesítés nélkül vett fel csaknem 14 millió forint megbízási díjat, több püspökladányi projekthez kapcsolódóan. A bíróság ezért a vádlottat 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, 2 év próbaidőre felfüggesztve.

Az Egri Törvényszék a letartóztatásban lévő O. T. vádlottat közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt hat év fegyházbüntetésre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Szekszárdi Járásbíróság a 2021. június 16-án megtartott tárgyaláson ítéletet hirdetett a faddi rablás ügyében. A járásbíróság az I. és II. rendű vádlottakat társtettesként elkövetett rablás bűntettében, valamint társtettesként elkövetett készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségben, míg a fiatalkorú III. rendű vádlottat – a vádiratban foglaltakról eltérően – bűnsegédként elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek, ugyanakkor az ellene társtettesként elkövetett készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétsége miatt emelt vád alól felmentette. 

Spaller Erika önkormányzati képviselőjelölt a  helyi választási bizottság Harka községi választókerülete választási eredményt megállapító döntésével szemben előterjesztett fellebbezésének helyt adva a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi  Választási Bizottság a helyi választási bizottság határozatát megváltoztatta. A területi választási bizottság Spaller Erika jelöltre leadott szavazatok számát 224-ben határozta meg, mellyel megválasztott önkormányzati képviselő lett.
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. július 21-ig meghosszabbította annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szeptember 24-én egy budapesti belvárosi járdaszakaszon robbantást követett el, amelynek következtében az ott járőrszolgálatot teljesítő két rendőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal Elnöke 2015. február 1-től 2021. január 31-ig terjedő időszakra kinevezte a Nyíregyházi Törvényszék Polgári-, Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiuma kollégiumvezetőjévé Dr. Herczku Zsolt törvényszéki tanácselnököt.
 
Dr. Herczku Zsolt Miskolcon a Nehézipari Műszaki Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1989-ben szerzett diplomát, „cum laude” minősítéssel.
Az üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt E. T. vádlott ellen indult büntetőügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. január 8-án bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson nem jogerősen egy év három hónap fogházbüntetésre ítélte a vádlottat, ezzel egyidejűleg megszüntette előzetes letartóztatását.
 
A bíróság a lopás bűntette és más bűncselekmények miatt V.T. elítélt vonatkozásában folyamatban lévő perújítási eljárásban végzésével a perújítást elutasította. 
 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa az adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt Z. F.-né ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kihirdetett ítéltét. A vádlott börtönbüntetésének tartamát 3 év 6 hónapról 2 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltást 4 évről 3 évre enyhítette.
A Szombathelyi Törvényszék -dr. Füzi Erzsébet tanácsa- a hétfői tárgyaláson társtettesként, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt M. Sz. I. r. vádlottat halmazati büntetésül 6 év 6 hónap szabadságvesztésre, 2.000.000 Ft pénzbüntetésre, 6 év gazdasági társaságban betöltött vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra, mellékbüntetésül 5 év közügyektől eltiltásra; V. L. II. r.
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék O. I.-t,  azt a férfit, aki társával együtt betört egy idős nagykanizsai asszonyhoz, s miután a nő felébredt a zajra többször megütötte, majd a halál bekövetkeztéig egy párnát szorított az arcára.
 
 
A Nyíregyházi Járásbíróság 2014. október 16. napján nem jogerős ítéletével Sz. S. vádlottat halált okozó közúti baleset okozásának vétsége miatt 3 év fogházra és 3 év  közúti járművezetésre ítélte.  
 

Hatályon kívül helyezte, és az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszéket új eljárás lefolytatására utasította a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés miatt Sz. Zoltán ellen indított büntetőügyben.