Részletes keresés

A Kecskeméti Járásbíróság gyorsított eljárásban 3 év 6 hónap fegyház büntetésre ítélt egy többszörösen büntetett előéletű 31 éves kecskeméti férfit, akit a Kecskeméti Járási Ügyészség állított bíróság elé.

A Tatabányai Járásbíróság 30 nap elzárásra ítélte azt a férfit, aki a saját ruhája alá rejtve kísérelt meg ruhát lopni egy üzletből. 

Az Ózdi Járásbíróság 2022. június 20-án bíróság elé állítás keretében döntött egy közeli településen élő férfi bűnösségéről.

A vádlott (2002) önmagával szemben maximalista, a szakgimnáziumban is folyamatosan tartotta a 4,5 fölötti tanulmányi átlagot. 

2019. december 5-én a második órában a tanárnő kiosztotta a matematika dolgozatokat, melyre a vádlott hármas osztályzatot kapott. Mivel átbeszélésükre már nem jutott idő, kérte a diákokat, hogy nézzék át, és ha valamivel nem értenek egyet, a következő órán megbeszélik. Elmondta továbbá, hogy lehetőséget ad javító dolgozat írására, ezért még az osztályozó füzetbe sem írja be a jegyeket. 

A Szekszárdi Járásbíróság az úgynevezett „unokázós csalók” ügyében tartott előkészítő ülésen II. és III. rendű vádlottak vonatkozásában ítéletet hirdetett. A bíróság a II. rendű vádlottat 4 rendbeli bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében, míg III. rendű vádlottat bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek. 

A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében O. P. I. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt hat év – börtönben végrehajtandó – szabadságvesztésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra, valamint kötelezte a vádlottat a közel száznegyvenezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is.

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a 14. életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt H. J. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A vádlott jogerős büntetése 12 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett. A vádlott a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Szegedi Járásbíróság tegnap jogerős ítéletet hozott annak a román testvérpárnak az ügyében, akiket szombaton vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság C. S I. I.r. vádlottat bűnösnek mondta ki társtettességben, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettében, ezért három hónap végrehajtásában egy évi próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte, míg  C. M. A. II.r.

2019. április 4-én a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság, jogerősen 6 év, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a 2017-ben történt Szentendrei úti halált okozó ittas vezetéssel vádolt személyt.

A Szolnoki Járásbíróság 2018. december 6-án meghozott, aznap jogerős ítéletében kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt 8 hónap fogházra és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a fiatalembert, aki 2018. május 22-én délelőtt fél tízkor bement a Szolnok Pláza egyik divatüzletébe, ahol mintegy 55.000 Ft értékben egy pulóvert, egy farmernadrágot, egy övet és egy cipőt vett magára, melyekben a termékek kifizetése nélkül kiszaladt a boltból, és elmenekült. 

Az Országos Bírói Tanács júliusi ülését a Veszprémi Törvényszék impozáns, történelmi és műemléki épületében tartotta meg.

Az ügyész fellebbezése folytán másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban kihirdetett ítéletével a Komlói Járásbíróság 2020. július 1-jén kelt ítéletét megváltoztatta, és – egyebek mellett – L. J. elsőrendű vádlott büntetését súlyosította. A jogerős ítélet szerint L. J. elsőrendű és H. J.

Jogerősen 10 év börtönre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt a férfit, akit élettársa megölésével vádolt az ügyészség.
 
A Nyíregyházi Járásbíróság a héten kilenc ügyet bírált el gyorsított eljárásban.
 
A Bicskei Rendőrkapitányság közveszélyokozás bűntette és további bűncselekmények miatt folytat nyomozást a gyanúsítottal szemben.
 

A Debreceni Törvényszék 2019. május 7-én tartott nyilvános ülésen hirdetett ügydöntő határozatot abban a büntetőügyében, amelynek vádlottja kényszervallatással és közokirat-hamisítással vádolta meg az őt kihallgató rendőröket. 

A másodfokú bíróság a két rendbeli hamis vád bűntette ügyében a Debreceni Járásbíróság által 2018. október 11-én hozott ítéletét a bűnügyi költséget érintő rész vonatkozásában megváltoztatta, egyebekben a 3 év fegyházbüntetést és a 4 év közügyektől eltiltást helyben hagyta.

A Siklósi Járásbíróság a 2020. február 13. napján megtartott előkészítő ülésen P. T. J. elsőrendű vádlottat lőfegyverrel visszaélés bűntette, lopás vétsége, 4 rendbeli társtettesként elkövetett orvvadászat bűntette, 3 rendbeli társtettesként elkövetett lopás vétsége, társtettesként elkövetett lopás bűntette és kábítószer-kereskedelem bűntette miatt halmazati büntetésül 3 év 6 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra, míg P. Á.

 
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette volt a vád annak a két szigetszentmiklósi családnak a tagjai ellen, akiknek az ügyében a mai napon hirdetett ítéletet a Budapest Környéki Törvényszék.
 
 
A bíróság ítélete szerint
 
I. rendű id. B. Gy. 
2016. február 26-án hozott első fokon ítéletet a Zalaegerszegi Járásbíróág a Zalaegerszeg határában található alsóerdei szabadidőközpontban történt halálos baleset ügyében. A döntés ellen a védő fellebbezést jelentett be, ezért az ítélet nem jogerős. 
 
 

A mosdóhasználati bevételt követelte egy buszpályaudvar alkalmazottjától az a férfi, aki a gyanú szerint több lakóingatlanból is megpróbált értékeket zsákmányolni. A Monori Rendőrkapitányság szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás vétsége és más bűncselekmények miatt nyomoz az ügyben, a terheltet pedig letartóztatta a bíróság.