Részletes keresés

Az előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt a Veszprémi Törvényszék 2014. szeptember 2-án megtartott nyilvános tárgyaláson a 2011. szeptember 30. óta előzetes fogvatartásban lévő Z.L.P. vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében, mint bűnsegédet.
 
A vádlott az édesanyjával, a testvérével és a nagymamájával élt együtt M-n. Köztudott volt, hogy a vádlott és a testvére is alkoholt fogyasztanak. A vádlott 2015 őszétől 2016. február 21-ig terjedő időszakban a rendszeresen elfogyasztott alkohol hatására egyre ingerültebbé, agresszívabbá vált, ilyenkor édesanyjával és testvérével szemben erőszakosan viselkedett. A nehéz és bizonytalan mozgású édesanyját rendszeresen ellökte, tudva, hogy könnyen egyensúlyát veszti, és a fizikális bántalmazással szemben védtelen.

Elnapolta a tárgyalást a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette miatt S. D. szerb állampolgár ellen indított büntetőügyben. 

A Debreceni Járásbíróság 2019. április 3-án, előkészítő ülésen hirdetett határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki egy gáz-riasztó fegyverrel akarta behajtani a sértett meg nem adott tartozását. S. I. elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, melyet a bíróság elfogadott, a tárgyaláshoz való jogáról a férfi lemondott.

Tíz év börtönbüntetésre, két év járművezetéstől eltiltásra, valamint tíz év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék 2023. március 24-én azt a fiatalembert, aki négy évvel ezelőtt az otthonukban bódult állapotban több bűncselekményt követett el. 

Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán - Fegyveres rablás Szegeden
 

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2019. április 30. napján megtartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2018. december 11. napján kelt ítéletét – amellyel H. V. vádlottat 2 rendbeli rablás bűntette, melyből 1 rendbeli kísérlet, kifosztás bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt 5 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte – lényegében helybenhagyta.

A Mezőtúri Járásbíróság 2024. november 18-án hirdetett ítéletet annak a 68 éves, büntetlen előéletű nőnek az ügyében, aki az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint 2016. és 2019. között több, egyedül élő, idős embert károsított meg, nem válogatva az eszközökben. Két idős asszonyt rávett, hogy tartási szerződést kössenek vele, majd a tudtuk és beleegyezésük nélkül eladta felőlük a lakást, amihez az óraátírásoknál aláhamisította az aláírásukat, és ha a tulajdonos így kérte, kiürítette a lakást. Három éven át felvette egyikük nyugdíját, amiből csaknem 1 millió forintot tett zsebre.

Több ponton megváltoztatta a Fővárosi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a rablás bűntette miatt fk. S. N. és társai ellen indított büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.  Így változott több büntetés időtartama is. A IV. rendű vádlott büntetését 4 évre, az V. rendű vádlott büntetését 5 évre, a VI. rendű vádlott büntetését - a korábban kiszabott büntetéséket eltúlzottan enyhének ítélve meg - súlyosította az ítélőtábla.
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az emberölés bűntette miatt O. F. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 10 év börtön, 10 év közügyektől eltiltás és 1 év közúti járművezetéstől eltiltás lett. 
 

A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljárt büntető tanácsa 2016. március 8-án kihirdetett határozatával helybenhagyta a Karcagi Járásbíróság 2015. október 29. napján meghozott ítéletét, melyben V.P. vádlottat bűnösnek mondta ki szexuális erőszak bűntettében, és ezért, mint többszörös visszaesőt 8 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A csalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt T. Cs. I. és 10 társa ellen indult büntetőügyben az eddig tartott több mint 100 tárgyalási napot követően a 2018. szeptember 3. és december 21. közötti időszakra csaknem 50 újabb tárgyalási napot tűzött ki a Fővárosi Törvényszék.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2019. április 26-ig rendelte el annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint Miskolcon, az utcán parkoló autókból pénzt és különféle használati tárgyakat (GPS-t, elemlámpát, parfümöt, gyógyszert, és hajófelszerelést) lopott el.  

A Komáromi Járásbíróság a 2023. szeptember 22-én tartott ülésen, lopás vétsége miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinek, aki megfenyegette a vagyonőrt, aki tetten érte. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a bizonyítás megnehezítésének megakadályozás érdekében, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés végleges.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója a 2020. szeptember 22-én távmeghallgatás útján megtartott ülésen az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2020. október 22-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Dabasi Rendőrkapitányság kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben a vádlottat többrendbeli, különböző mértékű kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, többrendbeli üzletszerűen elkövetett sikkasztás, többrendbeli ügyvédi visszaélés, befolyással üzérkedés bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja az ügyészség. Az okozott kár a vádirat szerint megközelítőleg 890 millió forint.

A Pécsi Járásbíróság 2021. november 17-én elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra a jövedéki adózásról szóló törvényben előírt feltétel hiányában jövedéki termék megszerzésével, forgalomba hozatalával üzletszerűen elkövetett, nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének alapos gyanúja miatt.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. december 1-jén tartott tárgyaláson, önbíráskodás bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt indul ügyben hozott ítéletet.

 

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2021. január 7-én 16 óra körül Szeged térségében a gépjárművébe felvett 5 - Magyarországon jogellenesen tartózkodó - szír állampolgárt azzal a szándékkal, hogy őket Németországba szállítsa.

 

Az ittas állapotban lévő vádlott a sértettet – előzetes szóváltást követően – térden, majd arcon rúgta, ezt követően pedig a földön fekvő sértettet több alkalommal ököllel is megütötte az arcán, aki a bántalmazás következtében elveszítette a szaglását.