Részletes keresés

A Szolnoki Járásbíróság 2 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a harmincas éveiben járó, büntetlen előéletű férfit, aki féltékenységből rendszeresen verte az élettársát, és mintegy nevelési célzattal, alig négyéves korától rendszeresen megalázta és bántalmazta egyik kisfiát.

A Miskolci Törvényszék csütörtökön hallgatta ki a putnoki emberölésként ismertté vált büntető szemtanúját, aki a vádlottaktól elkülönítve, a bíróságon néhány hónapja kialakított távmeghallgatási rendszer segítségével tett vallomást.

 

A vád szerint az ügy három vádlottja a sértett férfi és annak élettársa, a most kihallgatott tanú gépkocsival indultak Putnokra. Az autóban a vádlottak többször megszúrták a sértettet, majd elvágták a nyakát. Mindezt végig kellett néznie tanúnak, akit szintén megvertek, fenyegettek a vádlottak.

 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája július 30-án, kifosztás és lopás miatt indult büntetőügyben rendelte el annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2019. júliusában több, mint két héten keresztül lopott meg vagy fosztott ki mezőkövesdi lakosokat.   

A Pápai Járásbíróság 2019. április 11-én jogerőre emelkedett ítéletében két évre próbára bocsátotta azt a büntetlen előéletű, négygyermekes vádlottat, aki a gondnoksága alatt álló gyermekével szemben fennálló gondozási kötelezettségét elmulasztotta.

3 év 6 hónap börtönbüntetést kapott az a férfi, aki az esztergomi buszvégállomáson várakozó asszonytól erőszakosan elvette a táskáját, a gyűrűit pedig megpróbálta lerángatni az ujjairól.

Az Egri Járásbíróság a vádemelést követően fenntartotta annak a két vádlottnak a letartóztatását, akiket az ügyészség azzal vádol, hogy egy hajléktalant kiraboltak Egerben.

A Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság nem jogerős ítéletében megállapította, hogy K. F. önkormányzati képviselő méltatlan a tisztségére, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

A Fővárosi Törvényszék 2019. február 21-én ítéletet hirdetett az E. Zs. és társai ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt indult eljárásban.

A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tanácsa 2019. október 24-én ítéletet hirdetett egy szolnoki üzem bezárása, valamint a kénsavüzem működésének felfüggesztése ügyében.

A teljes üzem működésének megtiltása vonatkozásában a bíróság a Jász-Nagykun-Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság határozatát megsemmisítette. A közigazgatási határozatban foglalt indoklás lehetett az, ami a perben irányadó volt, azt utóbb kiegészíteni nem lehetett. 

A Szombathelyi Járásbíróság tárgyaláson, folytatólagosan elkövetett, nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt 540.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy férfit, továbbá kötelezte 499.432 forint kártérítés megfizetésére.

A Fővárosi Törvényszék pénteken elhalasztotta az előkészítő ülést abban a büntetőügyben, amelyben az I. rendű terheltet felbujtóként előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés bűntettével, a II. és III. rendű terhelteket pedig ezen bűncselekmény társtetteseként vádolja az ügyészég 

A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül - előkészítő ülésen - ítélt el azt a négy férfit és két nőt, akikkel szemben garázdaság miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

Jogerősen 1 év - 1 év 10 hónap próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetést kapott az az idős férfi, aki nem gondoskodott megfelelően a gondjaira bízott kutyáról. 

Elrendelte a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája egy szervezet egyik tagjának a bűnügyi felügyeletét. Ellene kisebb értékre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, egy vagy több közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást az Érdi Rendőrkapitányság.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit gyermekpornográfia bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak.

A Budakörnyéki járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki ellen a Dabasi Rendőrkapitányság személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt indított eljárást.

A Keszthelyi Járásbíróság a 2023. szeptember 19-én megtartott tárgyalásán nem jogerős ítéletet hozott annak a nőnek az ügyében, aki megromlott egészségi állapotú személyeket kihasználva 928.000 forinthoz jutott, egyiküket súlyosan bántalmazta is.

Kép

Prof.dr. Richard Susskind íróval, jövőkutató jogásszal vitatta meg az online bíróságok és az igazságszolgáltatás jövőjét dr. Handó Tünde, az OBH elnöke és dr. Darák Péter, a Kúria elnöke a Wolters Kluwer Jogi Innovációs Napjának kerekasztalbeszélgetésén.

V.Gy. I. r. vádlott jövedelemmel, munkahellyel nem rendelkezett, hajléktalan életmódot folytatott. A fiatalkorúak börtönéből történő szabadulása után néhány hétig V.K. II. r. vádlottnál lakott, de 2017 nyár végén elküldték az ingatlanból. A sértett lakásával szembeni garázsban húzta meg magát az I.r. vádlott. A sértetthez az I. r. vádlott rendszeresen bejárt, tőle cigarettát és kisebb összegeket kért. A tél közeledtével I. r. vádlott szeretett volna valamilyen fűthető szállást találni, ekkor beszélt nagybátyjával, a II. r.