Részletes keresés

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette miatt M. F. ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.  Így a vádlott nő jogerős büntetése 5 év 6 hónap börtön és 6 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett.

Az ítélet indoklása szerint az ügy minden körülményét figyelembe véve az elsőfokú bíróság törvényes és arányos büntetést szabott ki, ezért sem a büntetés súlyosítására, sem annak enyhítésére nem kerülhetett sor. 

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

A Székesfehérvári Törvényszék a mai napon kihirdetett elsőfokú ítéletében előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházban végrehajtandó szabadságvesztést szabott ki a férjét gyógyszerrel meggyilkoló asszonnyal szemben.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a húszas éveiben járó nőnek a büntetőügye, aki a hétköznapi embert elborzasztó módon bánt mindössze 10 hónapos gyermekével 2019 nyarán Kunmadarason. 

A Nyíregyházi Törvényszék 2021. január 11-én tartott előkészítő ülést a társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt V.S. és társai vádlottakkal szemben folyamatban lévő ügyben.  

A bíróság 2021. augusztus 12-én letartóztatta azt a férfit, aki ellen a Gödöllői Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.

A Szombathelyi Járásbíróság vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult ügyben egy hónapra elrendelte egy szerb férfi letartóztatását.

A Fővárosi Törvényszék megváltoztatta az elsőfokú ítéletet és másodfokon megrovásban részesítette a Ligetvédőket, akiket azzal vádoltak, hogy 2016 nyarán a Városligetben egy demonstráció során megrongálták az építési területet elhatároló kerítést.

A Körmendi Járásbíróság telekommunikációs eszköz útján megtartott előkészítő ülésen 1 rendbeli súlyos testi sértést okozó járművezetés ittas állapotban bűntettében és 1 rendbeli járművezetés bódult állapotban vétségében mondta ki a büntetlen előéletű vádlott bűnösségét.

A bíróság a vádlottat halmazati büntetésül 1 év 6 hónap -végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett- szabadságvesztésre, 500.000 forint pénzbüntetésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, továbbá 256.498 forint bűnügyi költség megfizetésére is kötelezte. 

A Mezőkövesdi Járásbíróság 2021. február 2-án elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akit azzal gyanúsítanak, hogy vásárlás szándékát keltette, majd pénzt követelt és hosszasan bántalmazta a sértetteket egy szomolyai kézműves üzletben.

Megütötte, majd elvette a nő pénzét a férfi, aki kocsival akarta elhagyni a veszekedés helyszínét. Amikor az asszony utána ugrott, a vádlott kirúgta őt a mozgó járműből. Sérüléseibe a sértett majdnem belehalt, ezért az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen. A Budapest Környéki Törvényszék 2021. február 9-én megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet az ügyben.

Intim együttléttel hitegették a férfit, de végül meglopták. A párral szemben a Lenti Járásbíróság a 2022. október 4-én megtartott előkészítő ülésen hozott jogerős ítéletet.

A Fővárosi Törvényszék 2024. február 19-én előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az ügyészség egy diákot – osztálytársa sérelmére – előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádol.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki idős sértettel erőszakoskodhatott egy miskolci társasház liftjében. 

10 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte másodfokon a Fővárosi Törvényszék azokat a szülőket, akik 2015 nyarán egy III. kerületi bevásárló központ parkolójában álló autójukban őrizetlenül hagyták csecsemőjüket.
 
A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében tárgyalt és hozott ítéletet J. M. szír állampolgár ügyében. A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat 1 rb. hivatalos személy elleni erőszak bűntettében. Ezért a bíróság 1 év 6 hónap időtartamú, végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és 2 évre kiutasította Magyarország területéről. 
 
A másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék jogerős ítéletével 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette az első fokon kiszabott  6 hónapos szabadságvesztést egy idős, állatkínzással vádolt zalai férfival szemben.
 
A Pécsi Járásbíróság 2018. május 11. napján elrendelte egy fiatal pécsi férfi előzetes letartóztatását egy hónapra kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.
 
A Nyíregyházi Törvényszék 2018. június 19-én életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte K. F. vádlottat.
 
A Pécsi Járásbíróság 2018. június 21-én egy vokányi férfival szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el egy hónapra, orvvadászat bűntette, lopás bűntette és vesztegetés bűntette miatt.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 16-án kihirdetett ítéletében elutasította a Lombard Ingatlan Zrt. felperesnek a Magyar Állam ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetét.