Részletes keresés

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság elutasította a felperes keresetét egy esélyegyenlőségi ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perben. A férfi az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozatát azért támadta meg, mert sérelmezte, hogy a hatóság nem állapított meg jogsértést, amiért őt egy vérplazma gyűjtéssel foglalkozó vállalkozás kizárta a donorok közül.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. szeptember 24-én egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a két fiatalkorút, akik megalapozottan gyanúsíthatók csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel.
 
A Makói Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki K. L. M. vádlottat 5 rendbeli kényszermunka bűntettében ezért őt 1 év végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett fogház fokozatú szabadságvesztésre és 300 napi tétel, összesen 900.000 forint pénzbüntetésre ítélte.
 
A Fővárosi Törvényszék 2018. március 8-án meghozott másodfokú határozatával jogerősen felmentette T. Á. B. vádlottat az ellene rágalmazás vétsége miatt indult büntetőügyben.
 
A Somogy Megyei Kormányhivatal, mint elsőrendű alperes, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, mint másodrendű és Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, mint harmadrendű alperes egyaránt felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Kúriához, melyben a Pécsi Ítélőtábla ítéletének hatályon kívül helyezését, illetve megváltoztatását kérik. 
 
A közigazgatást és a bíráskodást szétválasztó, a bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk kihirdetésének napján, július 15-én ünnepeljük a Bíróságok Napját, amely az ország összes bíróságán – így a Veszprémi Törvényszéken is -  munkaszüneti nap. 
 
Emberölés bűntettének kísérlete és aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt indult meg a nyomozás az ellen a gyanúsított ellen, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. december 18-án az esti órákban Borsodszentgyörgyön – előzetes szóváltást követően – a sértettet többször ököllel fejen ütötte, illetve lábbal rugdosta. Az eszméletlen állapotban levő sértett bántalmazásával csak akkor hagyott fel, amikor annak felesége közbeavatkozott.
A Pécsi Járásbíróság 2015. február 5-én elrendelte egy 27 és egy 31 éves férfi előzetes letartóztatását a kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt 1 hónap időtartamra.
 
A Pécsi Járásbíróság 2014. november 29-én elrendelte egy 17 éves fiatalkorú férfi előzetes letartóztatását rablás bűntette és testi sértés bűntette megalapozott gyanúja miatt 1 hónap időtartamra.
 
Az ügyben másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék 2017. május 23-án meghozott ítéletében nagyobb értékre, folytatólagosan elkövetett orgazdaság bűntettében mondta ki bűnösnek, és az elsőfokú bíróság ítéletét súlyosítva próbára bocsátás alkalmazása helyett 10 hónap – végrehajtásában 1 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a 73 éves rákóczifalvai asszonyt, akinek otthonában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának járőrei 2016.
A Fehérgyarmati Járásbíróság rablás bűntettének kísérlete miatt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélt egy fehérgyarmati férfit.
 
A Szerencsi Járásbíróság a mai napon kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki azt a két vádlottat, akik 2015. augusztusában Monokon megállították a sértettek autóját azért, mert zavarta őket a sportkivitelű gépjármű hangja. A vádlottak mindkét sértettet megütötték, majd az I.r. vádlott golyós vadászpuskájával lelövéssel fenyegette őket, amennyiben nem távoznak. A puskával az autó lámpájának üvegét és az egyik ablaküveget betörte az I.r.
Az Országos Bírói Tanács módosította a 2013. évi címadományozásról szóló korábbi határozatát és az időközben a bíróságról eltávozott dolgozók helyett más személyeknek adományozott címeket 2013. július 15-ei hatállyal.
 
Az OBT Trappné dr. Kiszely Ritát, dr. Hámori Attilát, dr. Sallai Tamást, dr. Arany Jánost, Móroczné dr. Simon Angélát, Magyarádyné dr. Vándor Zsuzsannát megválasztotta a Vagyonnyilatkozat-ellenőrzési Bizottság tagjává.
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája 2017. október 22-ig elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás.
 
A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2018. április 5-én 9 év fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre súlyosbította a H. T-né vádlottal szemben rablás bűntette miatt elsőfokon kiszabott 6 év 4 hónap fegyházbüntetést és 7 év közügyektől eltiltást.
 
A Budapest Környéki Törvényszék másodfokú büntető tanácsa 2018. április 20-án zárt ülésen hozott ügydöntő határozatot annak a tanárnak az ügyében, akit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés és pornográfia bűntettében első fokon elmarasztalt a Gödöllői Járásbíróság. 2017. október 18-án zárt tárgyalást követően a Járásbíróság bűnösnek mondta ki Sz. R. vádlottat ezért őt – halmazati büntetésül – 8 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre és 8 év tanári foglalkozástól és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A Fővárosi Törvényszék a 2015. február 3-án kihirdetett elsőfokú ítéletében életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte F-Sz. A. vádlottat nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntette, valamint lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt. A vádlott feltételes szabadságra bocsátásának legkorábbi időpontját 37 évben állapította meg. A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta.
 
Dr. V. Á. felperesnek - dr. H. Cs. alperes elleni személyiségi jogi perében a Veszprémi Törvényszék 2015. január 30-án meghozott ítéletével megállapította, hogy az alperes 2014. március 16-án valótlanul állította, hogy a felperes ellen az ügyészség vádat emelt, ezzel megsértette a felperes jóhírnévhez való jogát. Kötelezte az alperest, hogy adjon a felperesnek elégtételt azzal, hogy három médiaszolgáltatón keresztül, saját költségén bocsánatkérő közleményt tesz közzé. Kötelezte továbbá 100.000,- Ft sérelemdíj megfizetésére.
A Szolnoki Járásbíróság 2017. január 9-én meghozott ítéletében 2 rendbeli a köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntettében mondta ki bűnösnek és 2 év 8 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre, valamint 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 25 éves nőt, aki a nem jogerős ítélet szerint 2014 nyarán egymást követő két napon felhívta a Szolnoki Törvényszéket és azt közölte, hogy a törvényszék Szolnok, Kossuth út 1. szám alatti központi épületében bomba fog robbanni.