Részletes keresés

A Budaörsi Járásbíróság 2015. március hó 18. napján bűnösnek mondta ki Z. S. vádlottat folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében, ezért őt a bíróság, - mint különös visszaesőt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés büntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.
 
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett.
 
Kép

Dr. Senyei György, az OBH elnöke 2022. november 15. napján számolt be az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága előtt a bíróságok 2021. I. félévi, valamint a 2021. évi általános helyzetéről és igazgatási tevékenységéről.

A 30 éves vádlott és a sértett barátok voltak. A sértett többször befogadta magához és anyagilag is segítette a munkanélküli, lakóhellyel nem rendelkező vádlottat.

2021. október 10-én az ittas állapotban lévő vádlott szóváltást követően egy késsel mellkason szúrta a sértettet, majd kirohant a közeli buszmegállóban, ahol a rá várakozó barátjával közölte, hogy mit tett. A férfi hívta a mentőket és a rendőrséget. A mellkast érő szúrás közvetetten életveszélyes sérülést okozott a sértettnek. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2017. október 13-án elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki ellen kereskedéssel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárás a Monori Rendőrkapitányságon.
 
A Szombathelyi Törvényszék -dr. Rácz József tanácsa- 2014. november 28-án ítéletet hirdetett Cs. Gy ellen indult ügyben.
 
A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, ezért őt 8 év szabadságvesztésre, mellékbüntetésül 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és a védő fellebbezést jelentett be téves minősítés illetőleg enyhítés miatt, míg az ügyész három napot tartott fenn.
A Szolnoki Járásbíróság 2016. június 9-én meghozott ítéletével egy 32 éves szolnoki férfit rablás bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt. 
 
Az ítélet nem jogerős. Az ügyész a vádlott terhére súlyosbításért, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentettek be fellebbezést. Az ügy másodfokon a Szolnoki Törvényszéken folytatódik majd.
 
A Győri Járásbíróság elsőfokú ítéletében Sz. Zs. I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki szexuális visszaélés bűntettében és ezért 3 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A bíróság ugyanakkor bizonyítottság hiányában felmentő rendelkezést hozott az I. és a II. rendű vádlott vonatkozásában a személyi szabadság megsértésének bűntettét illetően. 
 
A Szegedi Járásbíróság tegnap nem jogerősen bűnösnek mondta ki K. F. I.r. és fiatalkorú K. F. vádlottakat társtettesként elkövetett rablás bűntettében, valamint az I. r. vádlottat kiskorú veszélyeztetésének bűntettében is, ezért a különös visszaesőnek minősülő I.r. vádlottat halmazati büntetésül 6 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 6 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte, míg a fiatalkorú II.r. vádlott 3 évi javítóintézeti nevelését rendelte el.
 
 
A Szegedi Járásbíróság zsarolás bűntettének és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki egy gyermekfelügyelőre támadt szombaton Csanádpalotán. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2014. október 30-ig tart.
 
A Fővárosi Törvényszék 2017. február 7-én emberölés bűntettének kísérelte miatt 13 év fegyházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki 2015 decemberében késsel nyakon szúrt egy szolgálaton kívüli rendőrt egy kőbányai villamosmegállóban.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. Mindhárom vádlott cselekményének minősítéséből elhagyta az az időskorú, védekezésre képtelen személy sérelmére való elkövetés minősítő körülményt, mert az elkövetés idején az időskorú, védekezésre képtelen személy sérelmére való elkövetés még nem szerepelt a büntető törtvénykönyvben, ha pedig nincs ilyen minősítés a hatályos törvényben, akkor nem lehet figyelembe venni a büntetésnél sem. Ezért az ítélőtábla II.r.
Az ügyben elsőfokon eljáró Szolnoki Törvényszék halált okozó testi sértés bűntette miatt 5 év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a harmincas éveiben járó férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint tavaly nyáron egy tiszaföldvári söröző előtt ököllel arcon ütött egy másik férfit, aki az ütéstől hanyatt esett, a tarkóját a járdába ütötte és többé nem tért magához.
 

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen befejeződött, annak a 35 éves büntetlen előéletű férfinak a büntetőügye, aki 2022. november 18-án este, nem sokkal nyolc óra után kunhegyesi otthonukban mérgében, ököllel megütötte és ellökte az élettársát, aki ennek hatására az oldalával az ágyuk fa támlájára esett. Olyan szerencsétlenül, hogy eltört két bordája, és ún. légmell, mellkasi levegő gyűlem, alakult ki nála. Előbbi 8 napon túl gyógyuló súlyos, utóbbi közvetett életveszélyes sérülés.

A Pécsi Járásbíróság 2018. január 18-án kihirdetett ítéletével D. Z. vádlottat közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt 60 óra fizikai munkakörben letöltendő közérdekű munkára ítélte.
 
A Szolnoki Törvényszék büntető tanácsa 2014. május 31-én meghozott ítéletében - lényegét tekintve helybenhagyva a Szolnoki Járásbíróság ítéletét - M.T. vádlottat 6 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette, testi sértés vétsége és zaklatás vétsége miatt 3 év 10 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.
 
A 6 kiskorú gyermeke vonatkozásában a vádlott szülői felügyeleti jogát megszüntette.
 
A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletében halált okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte Cs. P. vádlottat azzal, hogy a vádlott legkorábban a büntetés kétharmadának kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a vádlottat emellett 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
 
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2018. május 3-án jogerős döntést hozott azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akiket tavaly májusban társtettesként elkövetett rablás bűntette, személyi szabadság megsértésének bűntette és garázdaság bűntette miatt javítóintézeti nevelésre ítélt a Kazincbarcikai Járásbíróság.
 

A Székesfehérvári Járási Ügyészség 2013. október 04. napján bíróság elé állította azt a vádlottat, aki ez év szeptember 21-én munkahelyéről,  egy székesfehérvári Erste Bank Hungary Zrt. fiókból ellopott 2.000.000.-Ft. készpénzt. A vádlott biztonsági őrként dolgozott a bankfiókban, s így szerzett ismereteit használta fel a bankban található ATM riasztójának kikapcsolásához, melynek következtében pár perc alatt hozzáfért az egységben található készpénzhez.

Székesfehérvári Törvényszék a mai napon kihirdetett ítéletével 204.847.500,- forint és kamatai 15 napon belüli megfizetésére kötelezte az oktatási intézmény alperest.