A Pécsi Ítélőtábla dr. Tóth Sándor vezette büntető tanácsa az első fokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék ítéletét megalapozottnak találta és helybenhagyta, a vádlottat így jogerősen marasztalták el emberölés bűntette, testi sértés bűntette és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt, büntetése 14 év börtön és 10 év közügyektől eltiltás.
Az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt G. B. vádlott perújítási ügyében a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a Pécsi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét megváltoztatta és a perújítást elutasította. Így az alapeljárás során hozott felmentő ítélet lépett érvénybe. Az ítélet indoklásában elhangzott: az alapeljárás során I. fokon a Pécsi Törvényszék, majd II.
240 és 200 napi tétel pénzbüntetésre, vagyis 480 ezer és 400 ezer forint pénzbüntetésre enyhítette a Debreceni Törvényszék annak a két vádlottnak a büntetését, akiket a Debreceni Járásbíróság 2016. februárjában foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondott ki bűnösnek. Mindkét vádlott 20 havi részletben fizetheti meg a büntetést, és ha akár egy részlet megfizetését is elmulasztják, fogházban kell letölteniük a büntetést. A törvényszék egyebekben helybenhagyta az első fokú ítéletet.
A 2018. június 11-i tárgyalási napon az I. r., a II. r., a IV. r., az V. r, a VI. r., a VII. r., a IX. r.,a X. r. és a XII. r. vádlott védőjének védőbeszédére került sor.
A felperesek hat hónapos gyermekét hörghurutos tünetekkel szállították kórházba 2017. március 1-jén. A gyermek állapotában kezdetben javulás volt tapasztalható, azonban 2017. március 8-án a csecsemő váratlanul meghalt. A hatósági boncolás adatai szerint a gyermek halála a gyermektápszeres hányadék belehellését követő fulladás miatt következett be.
A Szekszárdi Törvényszék a 2019. február hó 20. napján megtartott tárgyaláson 2 év börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte azt a húszas évei közepén járó nőt, aki 2017 szilvesztere éjjelén otthonukban egy késsel lágyékon szúrta az élettársát.
A Mosonmagyaróvári Járásbíróság elsőfokú ítéletében gondozási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt L. S. vádlottat hat hónap – végrehajtásában két évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtása esetén a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette és rendelkezett a bűnügyi költség megfizetéséről is.
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa a csalás büntette miatt Füzesi Tibor ügyében indított büntető ügyben a vádlottra korábban I. és II. fokon is kiszabott büntetés mértékét. Így a 42 rendbeli csalás miatt elítélt vádlott jogerős büntetése 3 év 6 hónap börtön és 3 év közügyektől eltiltás lett. A vádlott büntetéséből legkorábban a kétharmad rész letöltése után szabadulhat. Az ítélet rendelkezett kártérítésről is. E szerint a vádlottnak több mint 30 millió forint kártérítést kell kifizetnie 21 magánfél részére.
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. december 1-jén egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akivel szemben a Budapesti XX., XXI. és XXIII. kerületi Ügyészség folytat eljárást jelentős értékre elkövetett lopás miatt.
A Pécsi Ítélőtábla tanácsa kirendelés alapján a Fővárosi Ítélőtábla ügyében járt el! Az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék a következő tényállást állapította meg: Az I.r. vádlott (63 éves férfi) és a II.r. vádlott (37 éves nő) a köztük lévő nagy korkülönbség ellenére 1997 óta élettársak voltak. A kapcsolatot sem a II.r. vádlott édesanyja (a sértett), sem annak élettársa nem tudta elfogadni.
A Pécsi Járásbíróság 2017. szeptember 5-én B. I. vádlottat, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 90 nap elzárásra és 100.000 forint pénzbüntetésre ítélte.
Távmeghallgatás keretében 2021. március 23-án nyilvános ülésen hirdetett ítéletet a Debreceni Törvényszék annak a 25 éves vádlottnak az ügyében, aki két gyermekkorú sérelmére követett el bűncselekményt Hajdú-Bihar megyében.
A másodfokú bíróság két rendbeli 12. életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekmény végzésével és végeztetésével elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárásban a Berettyóújfalui Járásbíróság 2020. november 9-én meghozott ítéletét megváltoztatta.