Részletes keresés

A Kőszegi Járásbíróság 2015. október 20-án 11 órától tárgyalja K. I ellen indult büntető ügyet.
 
A Kőszegi Járási Ügyészség akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016. október 5-én egy hónapra elrendelte annak a nőnek az előzetes letartóztatását, akivel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya folytat eljárást embercsempészés bűntette miatt. A gyanú szerint az elkövető még 2015 szeptemberében rábírt egy házaspárt arra, hogy anyagi ellenszolgáltatás fejében segítsenek neki szír menekülteket Ausztriába szállítani.

A Debreceni Járásbíróság 2018. október 11-én kihirdetett ítéletében a vádlottat két rendbeli hamis vád bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért többszörös visszaesőként V. J.-t halmazati büntetésül 3 év fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

 

A Székesfehérvári Törvényszék büntető tanácsa zárt tárgyalást tartott február 15-én és 20-án. A vádismertetést követően a vádlott vallomást tett, majd a bíróság a bizonyítási eljárást a tanúk kihallgatásával és a szakértők meghallgatásával folytatta.
 
A Szolnoki Törvényszék 2015. március 16-án kihirdetett ítéletében B.T. I. rendű vádlottat  társtettesként vesztegetést színlelve elkövetett befolyással üzérkedés bűntettében, míg K.Z. II. rendű vádlottat társtettesként elkövetett befolyással üzérkedés bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért I. rendű vádlottat 2 év 10 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést börtönben rendelte végrehajtani, megállapítva, hogy abból az I.
A Gyulai Törvényszék előtt T. P. vádlottal szemben szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő 13.B.168/2014. számú büntetőügyben a következő tárgyalási határnap 2015. április 29. napja. A tárgyalás várhatóan 14 órától lesz nyilvános.
 

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a halált okozó testi sértés büntette miatt F. Zs. ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszél ítéletét. Tekintettel az összes enyhítő körülményre - így a vádlott büntetlen előéletére, súlyos betegségére, arra, hogy a tett elkövetésekor tettének következményeire a gondatlanság enyhébb formája, a hanyagság terjedt ki - vádlott büntetését 4 év 6 hónapról 3 év 6 hónapra mérsékelte a táblabíróság.
Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

A Debreceni Ítélőtábla ma helyben hagyta a Debreceni Törvényszék megismételt eljárásban hozott elsőfokú ítéletét Ifj. S. S. ügyében. A törvényszék 2012 novemberében a vádlottat az emberölés bűntette miatt ellene emelt vád alól bizonyítottság hiányában felmentette. A Debreceni Ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban a lehetőségekhez képest eleget tett a hatályon kívül helyező határozat iránymutatásának.
A Miskolci Járásbíróság két nappal a bűncselekmény elkövetése után ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki 2018. január 10-én egy miskolci hipermarketből illatszereket próbált lopni. 
 

A hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt D. György és társai ellen indított büntetőügyben X. rendű vádlottat bizonyítékok hiányában az ellene emelt vád alól felmentette, a többi vádlott esetében a Gyulai Törvényszék által I. fokon kiszabott büntetéseket helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa.

A Nyíregyházi Törvényszék ítéletével B.J. I. rendű vádlottat nem jogerősen folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 11 év fegyházbüntetésre ítélte. B.J.-né II. rendű vádlottat kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt jogerősen 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehatását 3 év próbaidőre felfüggesztette.
 

Emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ellen a terhelt ellen az ügyészség, akinek az ügyben a Budapest Környéki Törvényszék a 2021. október 6-án megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben közveszéllyel fenyegetés bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást azért, mert az alapos gyanú szerint 2016. március 25. napján 10.00 óra körüli időben a gyanúsított mobiltelefonról felhívta a Székesfehérvári Törvényszék lajstromirodáját, ahol a vele szemben folyamatban lévő eljárás irataiba betekintési szándékát jelezte.

Kettős házasság miatt emelt vádat az ügyészség egy 24 éves nő ellen, az ügyet a Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében tárgyalta, majd ítéletet is hozott.

A Szolnoki Járásbíróság 2017. szeptember 28-án meghozott, aznap jogerős ítéletével jármű önkényes elvétele bűntettében mondta ki bűnösnek és 180.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a 24 éves büntetlen előéletű tiszapüspöki férfit, aki 2017. szeptember 25-én Tiszapüspökin beült az egyik utcán parkoló lezáratlan személygépkocsiba, a benne felejtett slusszkulccsal beindította, és azzal Tiszaföldvárra hajtott, hogy ott gyermekeivel találkozhasson.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa az elsőfokú ítéletet a fellebbezéssel érintett vádlottak tekintetében megváltoztatta. I. és II.r. vádlottak cselekményeit egységesen, kizárólag társtettesként elkövetett emberölés bűntettének kísérleteként és 2 rb. társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérleteként minősítette. III., IV. és V.r. vádlottak 2 rb. testi sértés bűntettének kísérletét társtettesként követték el. Az ítélőtábla az élet és a köznyugalom elleni bűncselekmények egy rendbeli voltára utalást mellőzte.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az emberölés bűntette miatt H. I. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
 
Az  Ózdi  Járásbíróság  kihirdetett ítélete szerint gyermekprostitúció kihasználásában bűnös a középkorú férfi vádlott.