Részletes keresés

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. február 8. napján T. É. vádlott ellen emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét a jogi minősítés tekintetében megváltoztatta és a vádlott büntetését enyhítette.
 
A megismételt eljárásban első fokon eljárt Balassagyarmati Törvényszék 2016 szeptemberében T. É. vádlottat emberölés bűntette miatt 7 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
A Pécsi Járásbíróság 2017. április 21-én kihirdetett ítéletével M. Gy. vádlottat közúti veszélyeztetés bűntette, segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és testi sértés vétsége miatt 300.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 8 hónapra eltiltotta „B” kategóriájú járművek vezetéstől.
 
A Veszprémi Törvényszék megismételt eljárás keretében 2016. március 9. napján kihirdetett ítéletében - a vád szerinti minősítéstől részben eltérően - bűnösnek mondta ki Cs. Sz. vádlottat mint különös visszaesőt többrendbeli emberrablás, személyi szabadság megsértése, testi sértés - egyebek mellett életveszélyt okozó testi sértés kísérlete -, kiskorú veszélyeztetése, kerítés, tiltott pornográf felvétellel visszaélés, kitartottság, csalás és zsarolás bűntettében, M. F.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2013. szeptember 27. napján a testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárást megszüntette D. Roland vádlottal szemben.

A bíróság még 2011. szeptember 12. napján megtartott tárgyaláson, amin 4 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte D. Rolandot, az eljárást elkülönítette egy másik olyan 2010. január 9. napi cselekmény miatt, amelynek bántalmazott sértettje ugyancsak P. Tímea volt.

A Kazincbarcikai Járásbíróság előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki azért hívta fel a rendőrkapitányságot, hogy a rendőrséggel megkerestesse elhagyott mobiltelefonját.

A Nyíregyházi Járásbíróság nem jogerős ítéletével C. I. vádlottat költségvetési csalás bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 (három) évi próbaidőre felfüggesztette.

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2014. június 14. napján 18 óra 03 perckor jelentkezett a beregsurányi határátkelőhelyen határátlépésre.

Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán - Emberölés Jánoshalmán
 
 
 

A Szombathelyi Járásbíróság ma délelőtt jogerősen elbírálta N.D. eljárás alá vont személy kifogását, melyet a Szombathelyi Rendőrkapitányság határozatával szemben terjesztett elő a mozgalom helyi elnöke.

N.D.-t a rendőrkapitányság 100.000,- Ft pénzbírsággal sújtotta gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértés elkövetése miatt.

A kifogás elsődlegesen arra irányult, hogy a járásbíróság függessze fel az eljárását és terjessze fel az ügy iratait az Alkotmánybírósághoz, másodlagosan enyhébb büntetés kiszabására.

A Szegedi Ítélőtábla a 2021. 06. 09-én, az emberrablás bűntette miatt A.O.C. I. rendű vádlott és társával szemben indított büntetőügyben megtartott másodfokú nyilvános tárgyalását elnapolta. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa helybenhagyta a elsőfokú bíróság ítéletét.
Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2016 októberében V. S. vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

Az Ajkai Járásbíróság ítéletével a csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt három év nyolc hónap börtönbüntetéssel, valamint hét év négy hónapra Magyarország területéről kiutasítással sújtotta a 27 éves lengyel állampolgár vádlottat. A bíróság a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig fenntartotta.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. május 17-én az emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban 2022. június 17-ig elrendelte L.A. gyanúsított letartóztatását. 

Az Érdi Járásbíróság 2019. április 08-án újabb büntető ügyben hozott gyors ítéletet bíróság elé állításos eljárás keretében.

 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa a folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak miatt Cs. Cs.  ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. A vádlott büntetésének tartamát 10 évről 15 évre súlyosbította a táblabíróság, amely az I. fokon kiszabott büntetést eltúlzottan enyhének tartotta.

2019. május 29-én hirdet elsőfokú ítéletet a Fővárosi Törvényszék abban a büntetőeljárásban, amelyben az ügyészség S. P.-t és 5 társát nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettével vádolja.

Helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és jogerősen felmentette polgármesteri tisztségéből K. I-t, Álmosd első emberét a Debreceni Törvényszék. A törvényszék tanácsa megállapította, hogy első fokon a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság teljes körűen feltárta a tényállást és jogosan marasztalta el az alperest előlegfelvételei, jutalma, eszközvásárlásai, valamint nyolc kérdéses rendezvény elszámolása miatt. Álmosd képviselőtestülete még 2016 májusában fordult a bírósághoz azzal, hogy K. I.
A Székesfehérvári Törvényszék büntető tanácsa 2017. december 11-én és 13-án további tanúk kihallgatásával folytatta a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola volt igazgatójának és volt gyermek- és ifjúságvédelmi asszisztensének büntetőperét. A bíróság a nagy terjedelmű bizonyítást előreláthatólag még több tárgyalási napon folytatja le, a vádban ugyanis az ügyész összesen 65 tanú tárgyaláson történő kihallgatását, míg további több mint 30 tanú nyomozás során tett vallomásának a felolvasását indítványozta. 
Életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a Szolnoki Törvényszék 2017. június 26-án P. A. vádlottat, mint visszaesőt, s ezért őt 5 év börtönre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A döntést az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára, mely helybenhagyta az I. fokon kiszabott ítéletet. Így a vádlott jogerős büntetése 5 év börtön és 6 év közügyektől eltiltás lett. A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. 
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt folyamatban lévő ügyben elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb 2015. november 9. napjáig. 
 

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. március 7-én tartott előkészítő ülésen, hatóság félrevezetésének vétsége miatt 60 nap elzárásra ítélt egy tatabányai férfit. Az ítélet jogerős.