Ügyfeleknek

Kép

Az iratkarantén időtartamának módosításáról rendelkezett az Országos Bírósági Hivatal elnöke a 71.SZ/2020. (V.13.) számú határozatával. A papíralapú iratok kezelésének felgyorsítása érdekében hét nap helyett már három nap eltelte után fel lehet bontani a beérkező iratokat tartalmazó tárolót. Az iratkezelés továbbra is a hatályos járványügyi intézkedések betartásával történhet. 

Kép

A civil szervezetek beszámolói papír alapon kizárólag az Országos Bírósági Hivatal által rendszeresített nyomtatványok legfrissebb közzétett verzióján terjeszthetők elő. 

Kép

A kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása iránti eljárásokat, valamint a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartással kapcsolatos eljárásokat is érinti a 2020. május 4-én kihirdetett, a kapcsolattartásra és a távoltartásra a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó eltérő intézkedésekről szóló 176/2020. (V.4.) Korm. rendelet.

Kép

2020. április 1-jétől megváltozott, hogy mely bíróságok járnak el közigazgatási és munkaügyi ügyekben. Ennek megfelelően az új hatásköri szabályokhoz igazodóan az OBH által publikált ÁNYK űrlapok is módosításra kerültek.

Kép

2020. április 10-én kihirdetésre került a veszélyhelyzet során a személy- és vagyonegyesítő szervezetek működésére vonatkozó eltérő rendelkezésekről szóló 102/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet, amely a jogi személyeket – köztük a civil szervezeteket – érintően is tartalmaz rendelkezéseket.

Kép

A rendkívüli törvénykezési szünet megszűnt, azonban a koronavírus járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet más ügyszakokhoz hasonlóan az immár elkülönülten működő közigazgatási és munkaügyi bíráskodást is érintette, és az általános eljárási rendtől eltérő szabályok érvényesülnek.

Kép

Soron kívül módosításra került 2020. április 7. napján a 2020. április 1. napja előtt folyamatban volt közigazgatási és munkaügyi peres ügyekben benyújtható P27 és a nemperes ügyekben benyújtható NP15 számú ÁNYK űrlap, amelyen javításra kerültek a másodfokú munkaügyi ügyek összerendelési szabályai, valamint az űrlapok megfelelnek a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény XX. fejezete szerinti eljárási szabályoknak is.

Kép

2020. március 31. napján kihirdetésre került a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III.31.) Korm.rendelet.

Kép

2020. március 31. napján kihirdetésre került a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III.31.) Korm.rendelet.

Kép

2020. március 31. napján kihirdetésre került a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III.31.) Korm.rendelet.