Részletes keresés
Tájékoztatjuk, hogy a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló 2017. évi CXVIII. törvény 2020. március 1. napján hatályba lépő 7/A. címe szerinti kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása iránti eljárás kezdeményezéséhez módosul az NP01 számú ÁNYK űrlap.
A bírói karrier meghatározó állomását jelentheti a bírósági vezetői tisztség betöltése, mely pályázat útján lehetséges. A bírósági vezetői álláshelyekre a pályázati kiírások a Bírósági Közlönyben jelennek meg. Bírósági vezetői tisztséget csak határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. A bírósági vezetői kinevezés – a tanácselnök kivételével – 6 évre szól.
Dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 2024. november 14. napján számolt be az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága előtt a bíróságok 2023. I. félévi, valamint a 2023. évi általános helyzetéről és igazgatási tevékenységéről.
Felhívjuk a bíróságokkal elektronikusan kapcsolattartók figyelmét, hogy 2023. november 28-tól az Általános Nyomtatványkitöltő (ÁNYK) programban a nyomtatvány, illetve a mellékletek hitelesítése AVDH szolgáltatással kizárólag a v.3.27.0 vagy magasabb verzióval működik (az ÁNYK verziószáma a program bal alsó sarkában ellenőrizhető).