Részletes keresés

Pályázási határidő

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke pályázatot hirdet

2014. augusztus 15-én két bank, a  CIB Bank Zrt. és a Magyar Cetelem Bank Zrt., valamint három pénzintézet, a CIB Ingatlanlízing Zrt., a CIB Lízing Zrt. és az UCB Ingatlanhitel Zrt. nyújtott be keresetlevelet a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumához. A pénzügyi intézményeknek 2014. augusztus 25. napjáig van lehetőségük arra, hogy éljenek a 2014. évi XXXVIII. törvényben biztosított keresetindítási jogukkal.

uj_szechenyi_terv_small_1.pngE tájékoztatás azokban az elektronikus kapcsolattartással érintett ügyekben irányadó, melyek esetében a bírósági eljárást megindító irat 2018.

Kép

A bírák és igazságügyi alkalmazottak munkakörnyezetének fejlesztése céljából felújították a személyfelvonót a Bonyhádi Járásbíróság épületében. A munkálatok során korszerűsítették az elektronikai rendszert, valamint kicserélték a fülkék hívótábláját. 

A Fővárosi Törvényszék 2017. március 22-én hirdetett másodfokú ítéletet a kishantosi földhaszonbérleti pályázatokkal kapcsolatos perben. Az elmúlt napokban a sajtóban megjelent híreket a bíróság az alábbi információkkal pontosítja.
A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma másodfokon helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság megismételt elsőfokú eljárása során hozott ítéletét, amelyben a bíróság elutasította a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság keresetét.

Belügyi alapokMMIA 3.1.4. – „Migrációs őrizetekkel kapcsolatos bírósági eljárások hatékonyságának fejlesztése” projekt

JOGI IDŐSZAKI KIADVÁNYOK MAGYAR NYELVEN A BÍRÓSÁGI KÖNYVTÁRAKBAN

 

ALKOTMÁNYJOG

Hungler Sára (2021): A szociális integráció alapjogi kérdései: a szociális partnerek korlátozott szerepe az életkor szerinti diszkriminációval szembeni küzdelemben. Állam- és Jogtudomány, 62. évf. 4. sz. 3 – 25.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon ítéletet hirdetett egy büntetőügyben, amelyben a II. rendű vádlottat gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetéssel, az I. rendű vádlottat ezen bűncselekményre való felbujtással, a III. rendű vádlottat pedig önálló intézkedésre jogosult személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolják. 

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2015. november 30-án helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság 2015. november 25-én hozott végzését, melyben elutasította S. R. előzetes letartóztatásának elrendelésére irányuló ügyészi indítványt.
 
Az elsőfokú bírósági határozat ellen az ügyész élt fellebbezéssel, mellyel együtt benyújtott egy - az elsőfokú határozat meghozatala után, november 26-án kelt - előzetes vegyész-szakértői véleményt is.
Kép

Hét évvel a közös nyilatkozat aláírását követően az Országházban értékelték korrupcióellenes tevékenységük elmúlt évét az állami intézmények, szervezetek képviselői. 

A tömeges bevándorlás ismét próbára teszi a Szegedi Törvényszéket. Mint ahogy arról már korábban is tájékoztatást adtunk, az Országgyűlés 2015. szeptember 4. napján elfogadta az „Egyes törvényeknek a tömeges bevándorlás kezelésével összefüggő módosításáról” szóló 2015. évi CXL. törvényt, amely 2015. szeptember 15. napjával lépett hatályba.

A Debreceni Járásbíróság mai tárgyalásán bűnösnek mondta ki egy rendbeli hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és egy rendbeli garázdaság vétségében Sz. K-t, akit ezért halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra ítélt. A vádlott legkorábban a szabadságvesztés büntetés kétharmad részének letöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Sz. K-nak az állam javára 66.675 forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie.
 
Év
2014
Közlöny
Fájl
Pályázási határidő

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 

pályázatot hirdet

Az Országos Bírói Tanács 2016. május 10-én ülést tartott.

I. Általános meghatalmazás nyilvántartásba vétele

A csőd- és felszámolási eljárások, az adósságrendezési eljárások, valamint a vagyonrendezési eljárások menetéről az alábbi dokumentumokban olvashat részletes tájékoztatást: