Részletes keresés

A Balassagyarmati Járásbíróság a 2019. április 9-én megtartott tárgyaláson a vádlottat rablás bűntette, súlyos testi sértés bűntette és rongálás vétsége miatt 7 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, egyúttal 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Debreceni Törvényszék 2019. május 30-án tartott nyilvános ülésen hirdetett ügydöntő határozatot abban a büntetőügyben, amelynek vádlottjai több debreceni ingatlanba is betörtek, ahonnan páncélszekrényt, készpénzt, valamint más értéktárgyakat tulajdonítottak el. A másodfokú bíróság mind a négy vádlott esetében enyhített a korábban kiszabott büntetéseken. 

2019. február 6-án megismételt eljárás során hozott ítéletet a Zalaegerszegi Járásbíróság azon férfiak ügyében, akik 2014-2015-ben országszerte fosztottak ki szépkorúakat. 

A Püspökladányi Járásbíróság dr. Szilvási László vezette tanácsa 2020. január 21-én távmeghallgatás útján tartott tárgyaláson hozott ítéletet annak a tiszabecsi férfinek az ügyében, aki 2019 április 18-án késő délelőtt a Budapestről Záhonyba közlekedő személyvonaton szeméremsértő módon viselkedett egy éppen Debrecenbe tartó egyetemi hallgatóval.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 17 éves kiskunhalasi fiatalkorú fiúnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2020 májusa és júliusa között úgy próbált meg pénzhez jutni, hogy több sértettet is késsel, bicskával illetve boxerrel fenyegetett meg.
A fiú a megalapozott gyanú szerint 2020 májusában és júniusában több alkalommal is a sértett férfi nyomába szegődött, tőle pénzt kért, azonban amikor a sértett férfi megtagadta a kérés teljesítését, a gyanúsított a bicskájával megfenyegette és hazáig követte őt.

Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet a Debreceni Járásbíróság 2021. szeptember 22-én annak a vádlottnak az ügyében, aki kirabolt egy nőt és egy férfit Debrecenben, a távolsági autóbuszállomáson. A tárgyaláson a vádlott tettét elismerte, együttműködő volt és megbánó magatartást tanúsított.

A Pécsi Járásbíróság a 2021. május 19-én megtartott nyilvános előkészítő ülésen 2 évre elrendelte fiatalkorú. Gy. K. vádlottnak a javítóintézeti nevelését folytatólagosan elkövetett közveszélyokozás bűntette, valamint a Szigetvári Járásbíróság egy korábbi végzésével alkalmazott próbára bocsátás megszüntetése folytán közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és becsületsértés vétsége miatt.

A Szekszárdi Járásbíróság 2021. április 28-án hirdetett elsőfokú ítéletet két irati állampolgár embercsempész ügyében, akik egy nemzetközi bűnszervezet tagjaként 5-5 illegális bevándorlót szállítottak át Magyarország területén, ezáltal segítséget nyújtottak a Közel-Keletről embercsempészek segítségével Magyarországra érkező migráns személynek Nyugat-Európába történő jogellenes átjutásához.  

A Szekszárdi Járásbíróság a 2021. május 11-én tartott nyilvános tárgyaláson halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a húszas évei elején járó férfit, aki 2019 őszén megtámadott egy kocogó nőt, továbbá más vagyon elleni cselekmények is róhatók a terhére. A vádlott feltételes szabadságra legkorábban a szabadságvesztés 2/3-ának kitöltését követő napon bocsátható. 

A Sárvári Járásbíróság 2 és fél év, börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte azt a két büntetlen előéletű román állampolgárságú férfit, akik 2021. májusában 3 afgán állampolgárságú, Magyarország területére szóló érvényes úti okmánnyal nem rendelkező személyt Magyarország területén keresztül Ausztriába kívántak szállítani.

A Debreceni Járásbíróság 2022. március 28-án kihirdetett ítéletében felmentette a vádlottat az önbíráskodás bűntettének vádja alól.
 
A vádirati tényállás szerint a vádlott erősen ittas állapotban 2020. október 2-án 23 óra 15 perc körül Debrecenben, a Kishegyesi úton lévő nagyáruház előtt észrevette a sértettet, aki mellett a földön egy sporttáska volt. A férfi váratlanul a nő mellé lépett, majd a vállára vette a táskát, amit eltulajdonított a benne lévő laptoppal és más értéktárgyakkal.
 

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. szeptember 8-án, a Karcagi Járásbíróság elsőfokú ítéletét megváltoztatva lényegesen súlyosította annak a kisújszállási fiatalembernek a büntetését, aki rendszeresen zaklatta szomszédait. Az ítélet jogerős.
 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2022. március 18-án elrendelte annak a három fiatalkorú gyanúsítottnak a letartóztatását, akik ellen többek által, részben kísérletként elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást. Mindhárom gyanúsítottat korábban jogerősen javítóintézeti nevelésre ítélték, amelyek hatálya alatt követték el a bűncselekményt. 

Jogerős ítéletet hozott a Zalaegerszegi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki a magyar állam mellett több magánszemélyt is megkárosított. 

A vádlott, miután korábbi tartozását visszafizette, nem tudott elszámolni felesége felé a hiányzó összeggel, ezért a történteket rablásnak álcázta. Megvágta magát, megrongálta gépjárművét, és még a rendőrségnél is bejelentést tett.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája 2022. július 17-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2022. május és június hónapokban Salgótarján belvárosában több személyt is bántalmazott, illetve garázdálkodott.

2024. 01. 11.

A Komáromi Járásbíróság többrendbeli lopás bűntette és lopás vétsége miatt indult ügyben, előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a rédei férfivel szemben, aki katalizátor lopásokból másfél millió forintot meghaladó jövedelemre tett szert. A bíróság a vádlottat jogerősen 2 év 4 hónap börtönbüntetésre, 3 év közügyektől eltiltásra, 1.663.812 forint összegben vagyonelkobzásra ítélte, valamint kötelezte a polgári jogi igényt előterjesztő sértettek kárának megtérítésére.

2024. 01. 18.

A Tatabányai Járásbíróság 2024. január 17. napján garázdaság vétsége és rongálás vétsége miatt indult ügyben előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a tatabányai férfivel szemben, aki több üzlethelyiség üvegét betörte. A bíróság a vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős.

2024. 05. 31.

A Komáromi Járásbíróság maradandó fogyatékosságot eredményező súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletével a vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélettel szemben az ügyész a vádlott terhére, a szabadságvesztés súlyosításáért jelentett be fellebbezést, míg a vádlott három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.