Részletes keresés

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását egy 24 és egy 29 éves gödöllői nőnek, akikkel szemben csoportosan elkövetett kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás. 

A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján megállapítható tényállások az alábbiak:

A Balassagyarmati Törvényszék 2024. február 8-án előkészítő ülést majd tárgyalást tartott a vádlottak ellen indult büntetőügyben, amelyen az első rendű vádlott előbb beismerte majd később tagadta a terhére rótt bűncselekményeket. A gyermekek anyja, a másodrendű vádlott, korábbi vallomásaival ellentétben akként nyilatkozott, hogy nem volt tudomása lányai meggyilkolásáról.

Folytatólagosan elkövetett csalás és adócsalás, valamint közokirat-hamisítás és magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek másodfokon a Debreceni Törvényszék azt a nyolc vádlottat, akik fiktív számlákkal még 2006-2007-ben követtek el bűncselekményeket. A vádlottak egy része fiktív számlák kiadása céljából hozott létre vállalkozást, a többiek pedig összességében 195 millió forint értékben fiktív számlákat vásároltak a cégtől.
 
A társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntette mellett társtettesként elkövetett garázdaságban is bűnösnek mondta ki a Debreceni Törvényszék azt a két férfit, akiket eredetileg közösség tagja ellen, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett erőszak bűntettével vádolt az ügyészség. A másodfokú bíróság 1 év 6 hónapról 2 évre emelte az I.r. vádlott szabadságvesztését és 3-ról 4 évre a próbaidő tartamát. A II.r.

A Nyíregyházi Törvényszék 2018. október 10-én jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása és kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 7 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte J. G. vádlottat.

A Fővárosi Törvényszék a lúgos orvosként ismertté vált személy feltételes szabadságra bocsátására vonatkozó elsőfokú döntéssel kapcsolatban fontosnak tartja az alábbiak hangsúlyozását.

A lúgos orvos feltételes szabadságra bocsátásának ügyében született döntés nem jogerős!

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 32 éves budapesti férfinak, akivel szemben rablás bűntette miatt folyik a nyomozás. 

Felmentette a Fővárosi Törvényszék az emberölés bűntettének kísérlete és súlyos testi sértés bűntette alól azt a férfit, akit azzal vádoltak, hogy bántalmazta és késsel többször meg is szúrta egy ismerősét. A férfi belátásképtelenséget okozó kóros elmeállapotban szenved, ezért nem büntethető. A bíróság emiatt a vádlott kényszergyógykezelését rendelte el.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben hét vádlottat többek között jelentős mennyiségű kábítószerre bűnszervezetben, társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádol az ügyészség. 

A Hatvani Járásbíróság a mai napon tartott előkészítő ülésen felfüggesztette a T. B. vádlott ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőeljárást, figyelemmel arra, hogy a sértettel szemben jelen büntetőeljárással összefüggésben ittas járművezetés vétsége miatt korábban indult büntetőügyben a bíróság perújítást rendelt el.

A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának Katonai Tanácsa elsőfokon 1 év 6 hónap – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett –  szabadságvesztés büntetésre, valamint 3 évi közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a rendőr törzsőrmestert, akit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolt az ügyészség.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság tegnap elsőfokon ítéletet hirdetett egy büntetőügyben, amelyben két férfit kerítés, egy harmadikat pedig megrontás bűntettével vádoltak. Az I. rendű terheltet a bíróság 5 rendbeli – 3 esetben folytatólagosan – 18 év alatti személy sérelmére elkövetett, illetve 66 rendbeli – 50 esetben folytatólagosan – üzletszerűen elkövetett kerítés bűntette miatt 2 év 10 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint több mint 9 millió forint vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben. A II.

A Fővárosi Törvényszék január 9-én és 11-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amely bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és közokirat-hamisítás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult összesen 11 személlyel szemben.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2022. december 16-ig – elrendelte hat külföldi állampolgárságú férfi letartóztatását egy embercsempészés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2015. november 19-én megtartott tárgyalásán megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokú ítéletét és bűnösnek mondta J. F. vádlottat hűtlen kezelés bűntettében, illetve dr. F. L. vádlottat bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntettében.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015. december 4-én egy hónapra elrendelte Cs. G. I. rendű és O. B. II. rendű gyanúsítottak előzetes letartóztatását, akikkel szemben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt.
 

Tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettének kísérlete és más bűncselekmény gyanúja miatt 2023. mácius 23-án a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte egy férfi letartóztatását.

A Budai Központi Kerületi Bíróság elutasította azt az ügyészi indítványt, amely a súlyos testi sértéssel gyanúsított férfiak letartóztatására irányult.

 

A rendelkezésre álló adatok alapján a három gyanúsított 2020. augusztus elején a egy IX. kerületi szórakozóhelyen bántalmazta a két sértettet. A bántalmazás során az egyik sértett súlyos, míg társa könnyű sérüléseket szenvedett.

 

Csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt előzetes letartóztatásba került az a gyanúsított, akit 2015. július 21-én vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapig, 2015. augusztus 23-ig előzetes letartóztatásban marad.