Részletes keresés

RENDKÍVÜLI SZABÁLYOK

A törvényszék elnöke 2023. január 26. napjától módosította a bírósági épületben tartózkodás szabályait. A szabályzat letölthető innen:

 „Minden ember egy külön világ, minden emberi sors érdekes, megismerésre méltó” és „..ha az élet új lehetőséget kínál, becsülettel helytállva, legjobb tudásunk szerint kell végezni az új feladatokat.”A két idézet két egykori zalai bírótól, dr. Pólya Károlytól, illetve Némethné dr. Sebestyén Atalától származik.  Velük együtt 8 zalai bírósági dolgozóval készített interjú olvasható a Zalaegerszegi Törvényszék által kiadott Az igazság szolgálatában – Bírósági életutak I. című kötetben.  

A kiadvány megszületését az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázata tette lehetővé. 10 éve, 2014-ben valósult meg az első, az OBH által támogatott bíróságtörténeti projekt.  A korábban dr. Magyar Károly vezetése alatt kialakított bírósági tárlathoz készítettünk akkor egy, törvényszéki elnököket, jeles jogtudósokat bemutató arcképcsarnokot. Azóta pedig a - Covid miatt egy év kieséssel - minden évben nyertünk támogatást és állítottunk emléket a bírósági múltnak. 

Elkészültek a Bírósági históriák, az Archontológia, felújítottuk a tragikus körülmények között elhunyt dr. Vlasics Antal síremlékét, a Nagykanizsai Járásbíróságon állandó kiállítás nyílt, készültek tájékoztató molinók, mutattunk be színdarabot és legnagyobb beruházásként elkészült az ifjú Deák márványszobra is a törvényszékre.

Mindegyikben volt valami egyedi, valami maradandó, valami újdonság, de a Bírósági életutak egyedülálló kiadvány: nagyra becsült kollégák mesélnek interjú beszélgetések keretében életükről, pályájukról és osztják meg a hivatásukról vallott gondolataikat. A kötetben két olyan interjú is helyet kapott, amelynek elbeszélője sajnos már nincs közöttünk, így visszaemlékezésük még becsesebb az utókor számára.

Az interjúkat a Zalaegerszegi Törvényszéken a bíróságtörténettel foglalkozó pár lelkes kolléga készítette, némely esetben kettős szerepben: interjúztató és interjúalany is volt egy személyben. 

Dr. Pólya Károly, a nagykanizsai bíróság egykori vezetője 98 éves volt a beszélgetés idején: mesélt sorozásról, bombázásról, az ő idejében még létező kanizsai törvényszékről, 1956-ról. Vele nemcsak a bíróságok múltjába, hanem a történelem sodrába is bekerülhet az olvasó. Sólyom László volt köztársasági elnök testvére dr. Sólyom Péter érdekes zalai pályát járt be. Kevés ember mondhatja el magáról, hogy kétszer is kinevezték bírónak, azt meg még kevesebben, hogy anyakönyvvezetőként egyetlen esküvőt sem vezetett el. 

Dr. Szabó Gyula, Némethné dr. Sebestyén Atala egykori keszthelyi bírák, elnökök számára nem volt kérdés a jogi pálya, az előbbi azt mondta, soha más alternatíva nem merült fel benne, minthogy bíró legyen. dr. Sebestyén Atala - akinek édesapja is bíró volt - 12 évesen, amikor a Toldi bírósági jelenetében ő volt a bíró azzal ment haza: bíró lesz. Velük ellentétben dr. Kurta János korábbi nagykanizsai elnök kedves barátjával együtt egyszerűen rábökött a felvételi tájékoztatóban a jogra, mert magyar és történelem volt a felvételi. Ezt követően 43 éven keresztül dolgozott a dél-zalai bíróságon. 

Velük ellentétben dr. Vértényiné dr. Futó Gabriella már bíróként került a törvényszékre. Tiniként vegyésznek készült, de a rendszer nem engedte ezen a pályán továbbtanulni, így a megbántott kamasz dacból elhatározta: jogász lesz és igazságot szolgáltat. 21 évig volt a bíróság kötelékében, előtte több mint 20 évet dolgozott a tanácsnál, illetve az önkormányzatnál.

A bírák mellett Ferincz Judit és Kovács Erzsébet, a Lenti Járásbíróság egykori irodavezetői elbeszéléseiből kirajzolódik a határ menti kis bíróság teljes múltja. Őszinte szívvel, szeretettel, vidáman mesélnek kinyitható vaságyon alvó dolgozókról, irodában megbúvó kígyóról, a jugó rendőrségen éjszakázó elnökről, emellett a kemény munkáról, éjszakába nyúló tárgyalásokról, kötelességtudatról, alázatról és lojalitásról.

 

Bírósági életutak I. című kötet bemutatója

 

Mint dr. Sorok Norbert, a zalaegerszegi törvényszék elnöke írta a kötet előszavában: „a bíróságokról alkotott kép mozaikkövekből épül fel, ahol minden mozaikdarab egy ott dolgozó, hivatását művelő ember munkássága. A nagy egész tehát sok apró kis részből áll össze és minden rész mögött ott van egy emberi élet, egy történet.” A kötettel ezeket a történeteket örökítjük meg az utókor számára. 

A rendezvényt egy nyugdíjas találkozóval kötöttük össze, amelyen olyan kollégák is részt vettek, akik a következő kötetek szereplői lesznek majd, hiszen a kiadvány folytatása, a múlt papírra vetése, a történetek továbbörökítése elengedhetetlen feladatunk. 

 

 

Dr. Bartalné dr. Mentes Judit 

           sajtószóvivő

Kép

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a törvényeknek megfelelően vett részt a 2018-as évben is a bírósági vezetői pályázatok elbírálásában. 2018-ban általa 47 bírósági vezetői pályázat elbírálására került sor, míg a bírósági elnökök 92 vezetői pályázatot bíráltak el ebben az időszakban. 

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. június 29-i tájékoztatása szerint őrizetbe vettek egy nagykanizsai férfit, aki a dél-zalai városban egy fiatal lánnyal erőszakoskodott. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája a kényszerítés bűntettével gyanúsított férfi letartóztatását a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélyére tekintettel 30 napra rendelte el. A végzés nem jogerős.

Zalaegerszeg, 2023. június 29. 

Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztály
 

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke
pályázatot hirdet

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke
pályázatot hirdet

Monori Járásbíróságon B. K. ellen embercsempészés bűntette miatt indult bűntetőügyben az ügyészség a gyanúsítottat 2020. március 13-án 11 órakor bíróság elé állítja.
A bíróság elé állításra a Monori Járásbíróság fszt. 10. számú tárgyalótermében kerül sor.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. július 17-én embercsempészés bűntette miatt indult eljárásban egy hónap időtartamra elrendelte C.P. gyanúsított letartóztatását. 

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönre és 7 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélt egy moldáv férfit.

A Sárvári Járásbíróság bíróság elé állítás keretében, vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélt egy szerb állampolgárt.

A Sárvári Járásbíróság bíróság elé állítás keretében vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt egy ukrán férfit 2 év 6 hónap, míg egy másik szintén ukrán vádlottat 2 év börtönre ítélt, továbbá kiutasította őket Magyarország területéről.

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönre és 7 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélt egy őrizetben lévő ukrán férfit. 

Az Esztergomi Járásbíróság a mai ülésén 1 év 10 hónap börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra ítélte és a polgári igényt előterjesztő sértettek kárának megtérítésére kötelezte azt a férfit, aki kétszer is eladta azt a bérleti jogot, ami nem is volt az övé. 

A bíróság megállapította, hogy egy nyergesújfalui horgásztelek használója 2017 őszén megengedte a vádlottnak, hogy a kerten álló hétvégi házban lakjon, a vádlottnak azonban a telek és az épület felett semmilyen rendelkezési joga nem volt. 

A Szombathelyi Járásbíróság elrendelte annak a két román állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akiket a rendőrjárőrök M86-os főút 99 km szelvényében 2021. május 14-én értek tetten, miközben egy Audi A6 személygépkocsiban 3 afgán migránst akartak illegálisan Ausztriába juttatni.

A gyanúsítottak Magyarország déli határszakaszán vették fel autójukban a Magyarország területén illegálisan tartózkodó 3 afgán állampolgárt, akiket egy ismerősük megbízásából igyekeztek Ausztriába szállítani.