Részletes keresés

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a két nőnek és egy férfinak a letartóztatását, akiket tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítanak.

A Veszprémi Törvényszék a koronavírus járvány miatt bevezetett eltérő eljárási szabályok adta lehetőséggel élve úgy tartott ülést egy letartóztatás fenntartásáról, hogy az ügyész és az ügyvéd Skype alkalmazáson keresztül vett részt az eljárási cselekményen.

A Fővárosi Törvényszék másodfokon jogerősen 5 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a nőt, aki ellen bűnszövetségben elkövetett embercsempészés és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A Pécsi Járásbíróság 2021. október 25-én elrendelte egy sásdi és egy komlói nő letartóztatását egy hónapra előre kitervelten és a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon ítéletet hirdetett abban a büntetőperben, amelyben 118 személy ellen emelt vádat az ügyészség költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt. 

A Balassagyarmati Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2020. április 9-én többször fejen ütött és segítség nélkül magára hagyott egy 89 éves sértettet.

 

A Fővárosi Törvényszék elrendelte annak a magyar állampolgárságú nőnek az ideiglenes átadási letartóztatását, akivel szemben bűnszervezetben való részvétel, csalással kapcsolatos bűncselekmények, valamint bűncselekményből származó jövedelem tisztára mosása bűncselekmények elkövetése miatt a Catanzaroi Bíróság nyomozási bírája bocsátott ki európai elfogatóparancsot. 

Az olasz hatóságok 9 bűncselekmény miatt, büntetőeljárás lefolytatása céljából keresik a terheltet. A büntetési tétel felső határa több mint 20 év szabadságvesztés.

A Fővárosi Törvényszék elrendelte annak a brazil állampolgárságú férfinak a kiadatási letartóztatá-sát, akivel szemben Brazília és az Amerikai Egyesült Államok hatóságai nemzetközi elfogatóparan-csot, majd kiadatási kérelmet, míg a belga hatóságok európai elfogatóparancsot bocsátottak ki.

 

A Nyíregyházi Törvényszék dr. Horváth Géza vezette büntető tanácsa a mai napon jogerős ítéletet hozott hét vádlottal szemben iparjogvédelmi jogok megsértésének bűntette miatt indult ügyben.
 

A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a 60 éves nőnek a büntetőügye, aki 2020. december 14-én este nyolc óra körül otthonában próbált meg kirabolni egy 85 éves, időskori mozgásszervi betegségben szenvedő asszonyt Tiszaroffon. 

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak és annak a nőnek az előzetes letartóztatását, akik megalapozottan gyanúsíthatóak terrorizmus finanszírozásának bűntette elkövetésével. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2018. április 09-ig tart.
 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, részben hivatalos személy sérelmére, részben több ember, továbbá a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolnak.

A Fővárosi Törvényszék 2017. június 7-én T. Gy. vádlottat előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 11 év fegyházbüntetésre, a cselekményben neki segítséget nyújtó testvéreit, T. J-t és T. J-t 8-8 év, negyedik társát, B. L-t pedig 4 év fegyházbüntetésre ítélte. Kötelezte a vádlottakat a több millió forintos bűnügyi költség viselésére is.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa megváltoztatta a másodfokú bíróság ítéletét. I.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 4 év 8 hónapra, a közügyektől eltiltás tartamát 5 évre, IV.r. vádlott szabadságvesztés büntetését 1 év 10 hónapra, a közügyektől eltiltás tartamát 2 évre enyhítette. Egyebekben a másodfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. 
 
Az ügyről

A Debreceni Törvényszék 2019. április 26-án tartott nyilvános ülésen hirdetett ügydöntő határozatot abban a büntetőügyében, amelynek vádlottja 2017. október elején személygépkocsijával összeütközött a szemközti sávban közlekedő vétlen sofőr gépkocsijával. A balesetben hárman haltak meg.

A Debreceni Járásbíróság ma kihirdetett ítéletében L. D. vádlottat bűnösnek mondta ki egy rendbeli, a bűncselekmény felismerésére és elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettében, öt rendbeli kifosztás bűntettében, egy rendbeli közokirattal visszaélés vétségében és egy rendbeli készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségében. Ezért a vádlottat, mint különös visszaesőt, halmazati büntetésként 8 év börtönbüntetésre ítélte, valamint 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Újabb két tárgyalási napot tartott a héten a bíróság a lepkeper néven emlegetett büntetőügyben, amely védett természeti terület jelentős károsodását okozó természetkárosítás, illetve rongálás bűntette miatt indult G. E. ellen 2016. novemberében, a Debreceni Járásbíróságon.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 104 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 104 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 190 Dokumentum: Letöltés Év: 2017