Részletes keresés

Év
2013
Közlöny
Fájl
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az emberölés bűntette miatt H. I. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. 
 
A védelmi fellebbezéseket elutasítva helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt D. Z. és társa ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így az I. rendű vádlott jogerős büntetése 5 év börtön és 5 év közügyektől eltiltás, míg a II. rendű vádlotté 2 év 10 hónap börtön és 3 év közügyektől eltiltás lett.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
 
Az ügyről
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa a kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt J. R. és társa ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így az I. rendű vádlott J. Róbert jogerős ítélete 8 év fegyház és 8 év közügyektől eltiltás, míg a II. rendű vádlott N. Jánosé 8 év 5 hónap fegyház és 8 év közügyektől eltiltás lett. 
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa a kábítószer birtoklás bűntette miatt Z. B. szerb állampolgár ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 7 év 6 hónap fegyház és 8 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett.
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntette miatt P. T. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kihirdetett ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 14 év fegyház, Magyarország területéről történő 10 év kiutasítás, és 11 ezer forint értékre történő vagyonelkobzás lett. 
 
A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa az emberülés bűntette miatt F. Sz. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 15 év, börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett.
 

A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2019. április 10-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki pénztárosként elsikkasztotta a gondozottak pénzét egy hajdúszoboszlói idősotthonban. A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat 22 rendbeli sikkasztás bűntettében, 4 rendbeli sikkasztás vétségében és 15 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségében, ezért őt halmazati büntetésként 7 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta a gazdasági ügyintéző pénztáros foglalkozástól.

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a társtettességben előre kitervelten, aljas célból elkövetett emberölés bűntette miatt N. T. I. rendű és V. L. II. rendű vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A vádlottak jogerős büntetése egyezően 13 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás. A vádlottak a szabadságvesztés büntetésből – az elkövetéskor hatályban lévő régi Btk. szabályai szerint – annak legalább négyötöd részének kitöltését követően bocsáthatók feltételes szabadságra. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 408 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Év
2016
Közlöny
Fájl
Év: 2018 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 35 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
A Fővárosi Törvényszék 2015. december 29-én ítéletet hirdetett a K. A. és társai ellen sikkasztás, vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult büntető ügyben.
 
A bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletében a vádlottak közül:
 
Év
2023
Közlöny
Fájl

Programme

1. Clarity in judicial administration

Merethe Eckhardt, Director of Development, Danish Court Administration

Attachments: