Részletes keresés

Elutasította a Fővárosi Törvényszék a Klubrádió keresetét, továbbá 200.000 forint perköltség megfizetésére kötelezte a felperest abban a közigazgatási peres eljárásban, amelynek tárgya egy, az alperes Médiatanács által hozott határozat jogszerűségének elbírálása volt,a felperes keresetében felhozott érvek alapján.

Mint az köztudott, frekvenciahasználati jogosultság alapvetően pályázat útján nyerhető el – a szerződés megújítása csupán kivételes jogszabályi lehetőség, amire csak kizáró ok hiányában, a jelen eljárásban alperes Médiatanács hozzájárulása esetén kerülhet sor.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben a vádlottat gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja az ügyészség. 

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon 1 év 10 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre és 2 év köz-ügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult eljárás.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit emberölés bűntettének kísérletével és súlyos testi sértés bűntettével vádolnak.

A Fővárosi Törvényszék 2023. november 29-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben 16 személyt többek között különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztással, jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással, hivatali visszaéléssel, közokirat-hamisítással és számvitel rendjének megsértésével vádolnak.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy fiatalkorú férfi ügyében, akit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádol az ügyészség.

Válogatott szakirodalom

 

E bibliográfia a bírósági intézmények könyvtári állományának legújabb szakirodalma, valamint a kiadók által megjelentetett ajánlatok alapján készült.

 

Kereskedelmi újdonságok:

 

Könyvek:

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt I. F. indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Gyulai Törvényszék ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 2 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltás lett.

Az I. rendű vádlott (1960) és a II. rendű vádlott (1966) testvérek. Az 54 éves férfi – II. rendű vádlott és 84 éves édesanyja kettesben éltek egy családi házban. Ugyanezen a településen élt a sértett 60 éves lánya – I. rendű vádlott is, aki 2019 év végétől a sértett ápolására kiemelt összegű ápolási díjat kapott. A sértett állapota 2020 év elejére már olyan mértékben leromlott fizikálisan és mentálisan, hogy magát ellátni egyáltalán nem tudta. Lakókörnyezete rendkívül elhanyagolt volt.

A Debreceni Ítélőtábla annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy a vádlott bűncselekményét aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének minősítette. Egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.

 

Tárgyalás: január 23. szerda
9 óra – fszt. 11-es tárgyaló
Gyurisné dr. Komlóssy Éva büntető tanácsa
Hivatali vesztegetés Békés megyében, Gyulán

A Debreceni Ítélőtábla megváltoztatta az emberölés bűntettének kísérlete miatt K.J. Á. vádlott ellen indított ügyben az elsőfokon eljárt Debreceni Törvényszék ítéletét. K. J. Á. vádlott börtönbüntetését 3 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltás tartamát 4 évre enyhítette. Egyebekben helybenhagyta az ítéletet. Az ítélőtábla a büntetés enyhítésekor figyelembe vette, hogy a vádlott relatíve alkalmatlan eszközzel követte el a kísérleti szakban maradt cselekményt.

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűntett miatt Szabó Szabolcs és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletének Szabó Szabolcs I. rendű és Börcsök József II. rendű vádlottakra vonatkozó részét.

A Kaposvári Törvényszék elsőfokú ítélete ellen bejelentett fellebbezések folytán eljárt Pécsi Ítélőtáblán jogerős döntés született a mezőgazdasági támogatásokat jogosulatlanul megszerezni kívánó vádlottak ügyében.

A Pécsi Ítélőtábla jogerős döntést hozott a 2015 nyarán egy pécsi belvárosi szórakozóhely előtt elkövetett késelés ügyében.

Befejeződött a büntetőeljárás annak a két férfinak az ügyében, akiknél házkutatás során jelentős mennyiségű kábítószert foglaltak le Pécsett. 

A tényállás szerint az elsőrendű vádlott 2003-tól vagyonőrként dolgozott, ennek során kiterjedt kapcsolatokra tett szert. 2012. után a jogszabályi környezet változása miatt előtérbe került a vagyonőri tevékenység munkaerő-kölcsönzés keretében történő ellátása. Az elsőrendű vádlott számos megrendelést tudott szerezni vagyonőri tevékenység ellátására, melyek teljesítéséhez akár 1000 főt meghaladó munkavállaló foglalkoztatására is szükség volt.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa a Nyíregyházi Törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.