Részletes keresés

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az másodfokú ítéletet.

Az ügyről

Kisebb változtatások mellett helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a halált okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt fk. L. Viktor László és társai ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék ítéletének I. és II. rendű vádlottra vonatkozó részét.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2016 áprilisában R. I. vádlottat testi sértés bűntette miatt 3 év 10 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2015 augusztusában Tégláson a vádlott és Sz. Zs. sértett között szóváltás, majd dulakodás alakult ki.

Hat év börtönre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a szabadszállási férfit, aki rátámadt feleségére és annak barátjára, mert az asszony el akarta hagyni. A férfi a támadáskor a nő barátját le akarta szúrni, és ki is rabolta a feleségét.
 
A vádlott  2015. december 12-én egy étteremben munkatársaival találkozott, ahol távozásáig kb. 10 nagyfröccsöt fogyasztott el. A vádlott két társával 23 óra körül elment a sértett lakásába azért, hogy a vádlott és R. L. tanú ott aludjanak, mert lekésték az utolsó vonatot. A közepes fokú alkoholos befolyásoltság állapotában lévő vádlott – miután arra a kérdésre, hogy ott aludhatnak-e, és a sértett közölte vele, hogy „aludj a kurva anyádba” – a hanyatt fekvő sértett felé fordult és dühében egy alkalommal nyakon szúrta a sértettet.
A vádlott és K.J. sértett házassága 2011. évre megromlott, és a vádlott azt feltételezte, hogy a felesége megcsalta, közöttük rendszeres vita volt. A feleség kezdeményezte is a házasság felbontását, miközben a vádlottal szemben a felesége sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt büntetőeljárás is folyt. A feleség 2012. júniusában elköltözött, lakást bérelt, azonban a gyermekek végleges elhelyezésének kérdésében a felek nem tudtak megállapodni. K. J. végül úgy döntött, hogy a végleges döntés meghozataláig hazaköltözik.

A büntetett előéletű elsőrendű vádlott és a harmadrendű vádlott élettársak, míg a másodrendű vádlott az elsőrendű férfi édesanyja. A vádlottak 2019-ben ismerkedtek meg a gyenge és rossz fizikai állapotban lévő, könnyen befolyásolható, magányosan élő nyugdíjas sértett férfival. Elkezdték őt rendszeresen látogatni, értékesíthető hulladékot, illetve készpénzt kértek tőle. A sértettnek nem állt szándékában ennek teljesítése, de képtelen volt a vádlottak felszólításának ellenállni, a befolyásuk alá került.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2018 márciusában F. L. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete, magánlaksértés bűntette, zaklatás bűntette, zaklatás vétsége és magánlaksértés bűntette miatt 11 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. A Debreceni Ítélőtábla a vádlott szabadságvesztés büntetését 13 évre súlyosította. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa - mivel a vádlott védője visszavonta a fellebbezést -, a felülbírálatot mellőzte és megállapította, hogy az Egri Törvényszék ítélete jogerős és végrehajtható.
 

A Pécsi Ítélőtábla a hamis tanúzás bűntettének vádja alól felmentette, az első fokon kiszabott büntetését ugyanakkor helybenhagyta annak a férfinak, aki különélő feleségét bántalmazta.

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa 2015. október 29. napján bűnösnek mondta ki G. P. II. r. vádlottat elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntettében, dr. M. G. IV. r. vádlottat parancs iránti engedetlenség bűntettében, és őket megrovásban részesítette.

A bíróság
– az I. r. dr. B. L. J. vádlottal szemben két rendbeli elöljárói intézkedés elmulasztásának vétsége,

A Pesti Központi kerületi Bíróság 2016. január 26–án hozott nem jogerős ítéletével hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt börtönben letöltendő két év két hónap szabadságvesztésre, 5 év foglalkozástól eltiltásra ítélt egy kormánytisztviselőt, valamint mellékbüntetésként három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2013. augusztus 30-i végzésében egy hónapra elrendelte L. Sándor gyanúsított előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, amelyben a Budapesti Nyomozó Ügyészség jár el fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt.

Az ügyészség a gyanúsított előzetes letartóztatására, míg a védő L. Sándor házi őrizetének, ill. lakhelyelhagyási tilalom elrendelésére tett indítványt.

Tájékoztatjuk Ügyfeleinket, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróságon technikai okok miatt 2014. augusztus 8-án és 11-én a vagyonjogi irodán, 2014. augusztus 15-én és 18-án a büntető irodán, 2014. augusztus 22-én és 25-én a családjogi, valamint a peren kívüli és végrehajtási irodán szünetel az ügyfélfogadás.
 
Megértésüket ezúton is köszönjük.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 12-én kihirdetett ítéletében elutasította a FHB Jelzálogbank Nyrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen indított keresetét.