Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék 2024. szeptember 2-án elsőfokon hirdetett ítéletet a Quaestor-ügyben, amelyben az ügyészség T. Cs. I.-t és társait az alábbi bűncselekmények elkövetésével vádolta.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a Z. J. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 14 év fegyházban letöltendő szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett. Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokú bíróság törvényes és arányos büntetést szabott ki, amikor határozott idejű szabadságvesztésre ítélte a vádlottat. Tekintettel az ügy összes körülményére még a tett elkövetésétől eltelt hosszú idő, mint enyhítő körülmény sem indokolta viszont, hogy ezt a büntetést csökkentse a táblabíróság.

A Szombathelyi Törvényszék a vádlottat 1 rendbeli előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, 1 rendbeli hamis vád bűntette, 1 rendbeli  hamis tanúzásra felhívás bűntette, 2 rendbeli zaklatás vétsége, 1 rendbeli folytatólagosan, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége és 1 rendbeli személyes adattal visszaélés vétsége miatt halmazati büntetésül 13 év fegyházra, 5 év Vas megye területéről való kitiltásra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A rágalmazás vétsége miatt J. Zs. ellen indult magánvádas büntetőügyben a harmadfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a magánvádló fellebbezését nem találta alaposnak, ezért a mai napon kihirdetett végzésével a Fővárosi Törvényszék J. Zs. vádlottat felmentő másodfokú ítéletét helybenhagyta. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt Cs. Z.ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék, mint II. fokú bíróság ítéletét.

A Hódmezővásárhelyi Járásbíróság tegnap jogerősen felmentette G. I. vádlottat az ellene rágalmazás vétsége miatt emelt vád alól.

A feljelentés lényege szerint G. I. vádlott a magyarcsanádi polgármesteri hivatalban 2014. január hó 23. napján 11 óra 35 perc körüli időben – egy előzetes konfliktus alapján kialakult szóváltást követően – becsület csorbítására alkalmas módon szidalmazta, majd az épületből kitessékelte Sz. I. magánvádlót.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. szeptember 4-én gyorsított eljárásban bűnösnek mondta ki a letartóztatásban lévő R.Gy. vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntettében, ezért a bíróság 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint elrendelte a korábbi, felfüggesztett börtönbüntetésének a végrehajtását. 

A vádlott nő 2019. szeptember 8-án a hajnali órákban ácsi lakásukban féltékenységből késsel, egy alkalommal, nagy erővel mellkason szúrta az ágyban fekvő élettársát. A szúrás következtében a sértett tüdejének egy részét műtétileg el kellett távolítani. A bekövetkezett sérülés életveszélyes volt, szakszerű orvosi ellátás nélkül a sértett belehalt volna a szerzett sérülésbe.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 240 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025

A Budai Központi Kerületi Bíróság Nyomozási Csoportja ülést tartott annak az öt férfinak az ügyében, akiket kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 2019. március 30-án fogtak el a BRFK Felderítő Főosztályának munkatársai. A bíróság egy hónapra elrendelte az öt közül négy gyanúsított letartóztatását és 2019. augusztus 1-ig egyikük bűnügyi felügyeletét.

Ítéletével ugyan megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a minősített emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt Cs. I. vádlott ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét, azonban, az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetéseken – az 5 év 2 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésen és a 6 év közügyektől eltiltáson – nem változtatott az ítélőtábla.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2013. december 9. napján ítéletet hirdetett a A. S. és G. S. által a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ellen közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perben.

A felperes államtitkok bemutatására és személyiségi jogokra hivatkozva zárt tárgyalás tartását indítványozta, mely kérelemnek a bíróság helyt adott, így csak az ítélet rendelkező részének kihirdetése volt nyilvános.

Típus: Szabályzat Sorszám: 4 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
A bíróság T. R. B. osztrák állampolgár ellen hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatti büntetőügyben a 2014.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2014. október 29-én kihirdetett végzésében úgy ítélte meg, hogy nem állnak fenn a bíróság elé állítás feltételei az internetadó elleni október 26-i tüntetésen őrizetbe vett öt vádlott ügyében ezért az iratokat visszaküldte az ügyésznek. A bíróság szerint ugyanis nem álltak rendelkezésre teljes körűen az eljárás lefolytatásához szükséges bizonyítási eszközök, így például a Lendvay utcai székházban okozott teljes kárra vonatkozó szakértői vélemény.
 

A Tatabányai Törvényszék, mint másodfokú bíróság Tatabányán, a 2015. évi február hónap 10. napján tartott tanácsülésén, emberölés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárásban a Tatabányai Járásbíróság végzését helybenhagyta.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott egy olyan büntetőügyben, amelyben az ügyészég többek között vezető beosztású hivatalos személy az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának, valamint gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés, továbbá versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntette miatt emelt vádat kilenc személlyel szemben.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa hatályon kívül helyezte a Debreceni Törvényszék ítéletét és új eljárás lefolytatására utasította a másodfokú bíróságot. Az ítélőtábla B. Zs. vádlott lakhelyelhagyási tilalmát a megismételt eljárásban a törvényszéknek a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig fenntartja.

Az ügyről

A Fővárosi Törvényszék 2014. január 22-én meghozott végzésével elutasította M. R. elítélt védőjének perújítási indítványát, amelyet azért terjesztett elő, mert a jogerős ítélet a vádlott távollétében született.