Részletes keresés

A Veszprémi Törvényszék enyhítette az Ajkai Járásbíróság ítéletét, és 1 év 2 hónap helyett 11 havi börtönbüntetésre ítélte sikkasztás bűntette miatt azt a 43 éves segesdi férfit, aki átverte a házaspárt, akiknél dolgozott.

A Pécsi Járásbíróság 2025. március 31-én elrendelte két férfi letartóztatását egy hónapra védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette alapos gyanúja miatt.

Év: 2013 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
A Zalaegerszegi Törvényszék 2015. november 18-án négy, csoportosan elkövetett közveszélyokozás bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel vádolt férfivel szemben hozott jogerős  ítéletet.
 
A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója részben jogerős határozatával a csoportosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatti ügyben elrendelte az őrizetben lévő három gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. június 14. napjáig.
 

A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a bíróság - az egyezség jóváhagyását követően - bűnösnek mondta ki az V. r. vádlottat 2 rendbeli – egy esetben bűnsegédként elkövetett - költségvetési csalás bűntettében és bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségében, a XI.r., XVIII. és XX. r.

Megváltoztatta a Miskolci Törvényszék dr. Páricsiné dr. Nagy Ágnes vezette büntető tanácsa a rágalmazás és testi sértés vétsége miatt dr. D. P. ellen indult büntetőügyben a Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletét.
 
Nem sokkal 11 óra előtt egy ismeretlen személy telefonált a Zalaegerszegi Törvényszékre,  s közölte: bombát helyezett el az épületben.
 
Pályázási határidő

Pályázat a Győri Ítélőtábla polgári

ügyszakos tanácselnöki

(7. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges civilisztikai, azon belül elsősorban a gazdasági szakágban végzett bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a másodfokú ítélkezési gyakorlatnak van jelentősége, az ítélőtáblai vagy kúriai gyakorlat előnyt jelent.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. augusztus 27-én kihirdetett ítéletében elutasította az Axa Bank Európa S.A  felperesnek a Magyar Állam alperes elleni keresetét, amelyben az általa alkalmazott egyes Általános Szerződési Feltételek érvényességének megállapítását kérte.
 
A Miskolci Járásbíróság 2015. november 16-án ítéletet hirdetett a B.M. ellen külön törvényben meghatározott intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak büntette miatt indult büntetőeljárásban: a bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, ezért őt 5 év 6 hónap szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtönben határozta meg.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a fellebbezéssel érintett vádlottakra nézve hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására utasította a Debreceni Törvényszéket. Az elsőfokú bíróság hiányos, részben felderítetlen tényállást állapított meg, amely alapján a vádlottak cselekményének minősítése is aggályos. Ezek a hiányosságok pedig nem pótolhatóak a másodfokú eljárásban. Mindezek alapján és több eljárási szabálysértés miatt is az elsőfokú bíróság másik tanácsa jár el a megismételt eljárásban.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy internetes csevegő applikáció segítségével rendelt gyermekkorú fiút pénzért abból a célból, hogy vele szexuális kapcsolatot létesítsen.

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akivel szemben halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárás.

Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2022. április 18-án egy Miskolc-Lyukóvölgyben lévő házban olyan súlyosan bántalmazta a vendégségbe érkező ismerősét, hogy a sértett a helyszínen életét vesztette.

A Pécsi Járásbíróság 2022. május 17-én elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra szeméremsértés vétségének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2022. május 14-én, a délelőtti órákban Pécs belvárosában, egy köztéri padon, nemi vágyának felkeltése és kielégítése céljából végzett önkielégítést, eközben nemiszervét mutogatta.

2019. június 14-én késő este Oroszlányon két rendőr intézkedett egy férfivel szemben, aki vitatkozni kezdett velük, becsmérelte őket, majd felugrott a rendőrautó motorháztetőjére, ahonnan megpróbált felugrani a kocsi tetejére is, de a rendőrök megakadályozták.

A bíróság az ügyhöz egyesített egy másik ügyet, amiben a férfi és a társa egy 750.000 Ft értékű motorkerékpárt lopott el.

A Debreceni Törvényszék ma hirdetett ítéletet abban a 62 vádlottas büntetőügyben, melyben a terheltek több mint száz tiszabői, fegyverneki, jánoshidai, tiszaroffi, tiszagyendai és tiszakeszi ingatlanhoz kötődően jogosulatlanul igényeltek lakáscélú állami támogatást 2006 és 2009 között. 
A bíróság az ügy vádlottjait költségvetési csalás, csalás és közokirat-hamisítás bűntettében - közülük volt, akit tettesként, társtettesként, bűnsegédként vagy felbújtóként – mondta ki bűnösnek. 
A Mahir Cityposter Kft. felperes által Budapest Főváros Önkormányzata alperes ellen érvénytelenség megállapítása iránt indított perben a Fővárosi Törvényszék 2016. január 12-én kelt nem jogerős végzésével ideiglenes intézkedésként eltiltotta az alperest a felperes által a szerződés alapján kihelyezett valamennyi utcabútor bontásától és az eredeti állapot helyreállításától.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2017. március 10-én ítéletet hirdetett a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. felperes és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet alperes között haszonbérleti jogviszonyból származó elszámolási kötelezettség megállapítása iránt folyamatban volt polgári perben. A bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek mintegy 17 millió forintot és kamatait, valamint közel egymillió forint perköltséget.
 

A Szekszárdi Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2020. június 17-én tartott nyilvános ülésen - megváltoztatva a Paksi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, így módosítva a jogi minősítést, továbbá súlyosítva a kiszabott büntetést – 2 év börtön fokozatú szabadságvesztésre és 160 napi tétel, összesen 160 ezer forint pénzbüntetésre ítélte azt a negyvenes évei elején járó férfit, aki 2017 őszén több alkalommal jogtalan haszonszerzés érdekében azzal fenyegetett meg egy kiskorú lányt, hogy a szexuális együttlétük felvételeit felfedi a lány szüleinek, ha nem fizet neki bizonyos pénzösszeget.