Részletes keresés

A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül – előkészítő ülésen – 2 év – végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett – fogházra, és 2 év járművezetéstől eltiltásra ítélte azt az orgoványi nőt, akit halálos közúti baleset okozásával vádolnak. 

Az ügyben másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék 2017. május 23-án lényegét tekintve helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettében mondta ki bűnösnek és megrovásban részesítette azt a büntetlen előéletű, a történtek idején a Tiszabői Általános Iskolában tanító tanárnőt, aki 2014. október 8-án délelőtt 10.00 óra körüli időben az egyik tanóra kezdetén egy alkalommal pofon vágta a történtek idején 11 éves leány tanítványát. Az ítélet jogerős.

A Pécsi Járásbíróság 2020. november 17-én egy hónapra elrendelte egy mohácsi férfi letartóztatását emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a húszas éveiben járó, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki 2018 decemberének egyik utolsó napján betörte az egyik jászladányi ház utcafronti ablakát, melyen keresztül bemászott az épületbe, ahonnan nem csupán egy gázpalackot, egy erősítőt, két hifitornyot és két pár hangfalat, de egy mosógépet és egy kályhát is elvitt.  

A vádirat szerint az elsőrendű és a másodrendű ukrán állampolgárságú vádlott ittas állapotban 2019. szeptember 7-én 01 óra 15 perc körül egy tatabányai buszmegállónál beszélgettek, amikor a megállóhelyhez ért az ittas állapotú sértett. Az elsőrendű vádlott kötekedni kezdett és talpával derékon rúgta a mellette elhaladó sértettet, amitől a férfi a járdára zuhant. Ezt követően a sértett megpróbált felállni, de az elsőrendű vádlott megrúgta, majd ököllel megütötte, amitől a sértett eszméletét vesztve összeesett.

A vád szerint a nő 2013 óta egyedül nevelte tizenöt és tizennégy éves lányait. Az anya a gyermekeit tanulmányaiban nem segítette, az iskolával nem tartotta a kapcsolatot, szülői értekezletekre, fogadóórákra nem járt. A nő ráhagyó nevelési módszerének következménye lett a kiskorú sértettek iskolakerülése. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a fiatalkorú gyanúsítottnak, aki ismerősére támadt Mezőkövesden, majd elvette a nő pénzét.

A nyomozás adatai szerint a két gyanúsított, egy ismeretlen személy megbízásából, díjazás ellenében vállalta, hogy a Szerbiából Magyarországra jogellenesen, embercsempészek közreműködésével érkező migráns személyeket a magyar-szerb államhatártól a magyar-osztrák államhatár közelébe szállítja, az államhatár jogellenes átlépése céljából.

A Mezőkövesdi Járásbíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki a 3. számú főút egyik kereszteződésében gondatlanságból egy ember halálát okozta.

A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésében megállapította, hogy a vádlott bűnös közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, ezért kettőszázezer forint pénzbüntetéssel sújtotta és két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. november 23-án tartott tárgyaláson, kifosztás bűntette miatt 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint pártfogó felügyeletét rendelte el annak a nőnek, aki éjjel bement egy lakásba és az alvó sértett pénztárcáját eltulajdonította. Az ítélet jogerős.

A Komáromi Járásbíróság a 2022. január 13. napján tartott tárgyaláson, embercsempészés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet egy román állampolgárságú férfivel szemben. A bíróság a vádlottat 3 év börtönbüntetésre ítélte és 6 évre kiutasította Magyarország területéről. Az ítélet nem jogerős, mivel a vádlott és a védője fellebbezést jelentett be, míg az ügyész 3 napot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.
A bíróság a vádlott letartóztatását fenntartotta.

A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint egy sajókazai telephely vezetőjeként több munkavédelmi előírást megszegett és ezzel hozzájárult ahhoz, hogy a bálázógép működés közben „berántsa” egy dolgozó karját.

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója 30 napra elrendelte egy magyar férfi letartóztatását vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt.

A Mohácsi Járásbíróság a 2021. szeptember 14-én megtartott nyilvános tárgyaláson C. G. román állampolgár vádlottat ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége (gépi meghajtású úszólétesítmény) miatt 180.000 forint pénzbüntetésre és 3 év vízijármű vezetéstől eltiltásra ítélte.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott férfi 2017. november 24-én 8 óra 25 perc körüli időben a szlovák lobogó alatt közlekedő géphajó személyzeteként beléptető vizsgálatra jelentkezett a Duna 1449 folyamkilométer jobb partján található Határkikötőnél.

Az Encsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel döntött annak a csenyétei férfinak az ügyében, aki beismerte a kiskorú veszélyeztetése bűntette és lopás vétsége elkövetését. 

A Tatabányai Járásbíróság 2021. szeptember 28-án, bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet 4 férfivel szemben, szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a harmincas éveiben járó, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki 2019. január 25-én reggel kilenc órakor kunmadarasi otthonukban, a korai időpont ellenére már ittas állapotban, egy családi veszekedés hevében többször, nagy erővel, mindkét öklével megütötte élettársa fejét, aki 8 napon túl gyógyuló szemüreg-, arc-, illetőleg koponyasérülést szenvedett, és kis híján látása épségét is elvesztette.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a húszas évei végén járó, büntetett előéletű fiatalembernek a büntetőügye, aki 2019. december 14-én délután egy óra körül Kenderesen, a nyílt utcán bántalmazta élettársát. Ököllel 4-5 alkalommal arcon ütötte az asszonyt, aki 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést és arczúzódást szenvedett.

A Komáromi Járásbíróság a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt egy év járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a nőt, aki a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a vasúti átjáróba, majd tolatás közben letörte a félsorompót. Az ítéletet a vádlott és a védője tudomásul vette, az ügyész súlyosításért jelentett be fellebbezést.