Részletes keresés

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a 14. életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt H. J. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A vádlott jogerős büntetése 12 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett. A vádlott a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa a halált okozó testi sértés bűntette miatt P.-né R. I. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. A vádlott cselekményét a táblabíróság halált okozó testi sértés helyett emberölésnek minősítette. Nem változott a a vádlott büntetése, ami 3 év 6 hónap börtön és 3 év közügyektől eltiltás lett.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt szombaton vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2014. október 23-ig tart.
 
A Szegedi Törvényszék annak mindenben helyes indokaira figyelemmel helybenhagyta az elsőfokú bíróság azon döntését, melyben elrendelte annak a kilenc gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akiket bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe korábban a vám- és pénzügyőrség. A gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2017. július hó 15. napjáig tart.
 
A Szegedi Járásbíróság szombaton nem jogerősen elrendelte annak a három férfinak az előzetes letartóztatását, akiket kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt múlt hét csütörtökön vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2017. december 25-ig tart.
 
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte további egy gyanúsított előzetes letartóztatását, akit bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a vám- és pénzügyőrség. A gyanúsított előzetes letartóztatása 2017. szeptember 9-ig tart.
A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki P. M. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében, ezért 3 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
A Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa bűnösnek mondta ki Cs. J. Cs. volt címzetes rendőr zászlós vádlottat hivatali vesztegetés elfogadása bűntettében, ezért 1 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott a büntetés fele részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható.
 
A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta a Makói Járásbíróság K. L. M. vádlottal szemben kényszermunka bűntette miatti büntetőügyben meghozott elsőfokú ítéletét akként, hogy a vádlottal szemben kiszabott – végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett - szabadságvesztés tartamát 2 évre súlyosította.
 

Ítélet a Szegedi Ítélőtáblán
Szemérem elleni erőszak Bács-Kiskun megyében - Izsákon

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó esti sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt Sz. L. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék elsőfokon kimondott ítéletét. A vádlott börtönbüntetését és a közügyektől eltiltás tartamát egyezően 7-7 évről 5-5 évre enyhítette az ítélőtábla. 

A Szegedi Törvényszék egy vádlottat jogerősen, míg 9 vádlottat nem jogerősen bűnösnek mondott ki fogolyzendülés bűntettében, ezért I., III., IV., V., VI., VII., VIII. és IX. r. vádlottakat egyezően 1 év szabadságvesztésre, II. és X. r. vádlottakat egyezően 1 év 5 hónap szabadságvesztésre ítélte, a kiszabott szabadságvesztés végrehajtását I.-IX. r. vádlottak vonatkozásában egyezően 2 évi próbaidőre felfüggesztette, emellett az I.-V. r. és VII.-X. r. vádlottakat 2 év Magyarország területéről kiutasításra ítélte.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt B. S. ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Gyulai Törvényszék ítéletének a büntetési tételekre vonatkozó részét. Így a vádlott jogerős büntetése 5 év börtön és 5 év közügyektől eltiltás lett. 

Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokon eljáró törvényszék az elkövetett cselekményhez mérten arányos büntetést szabott ki, ezért annak lényeges enyhítésére a Szegedi Ítélőtábla nem látott semmilyen indokot.

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a társtettesként elkövetett emberrablás bűntette miatt C. A. O. I. rendű és V. N. II. rendű vádlottak ellen folyamatban volt büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A vádlottakkal szemben elsőfokon kiszabott büntetéseken enyhített a Szegedi Ítélőtábla. Az I. rendű vádlottat így jogerősen 2 év 3 hónap végrehajtandó szabadságvesztésre, míg a II. rendű vádlottat - enyhítő szakasz alkalmazásával - 1 év 3 hónap tartamú szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette miatt. ifj. Válik Zsolt ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.
A vádlott cselekményét közveszéllyel fenyegetés vétségének minősítette, a szabadságvesztés tartamát 1 év 6 hónap börtönre, a közügyektől eltiltás tartamát 2 évre enyhítette a táblabíróság.

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta a Szegedi Járásbíróság V. Z. és társai vádlottakkal szemben társtettességben elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatti büntetőügyben meghozott elsőfokú ítéletét akként, hogy az M. J. II.r. és M. Cs. III.r. vádlottakkal szemben kiszabott 3 év börtönt 3 év 6 hónap börtönre súlyosította, míg a járművezetéstől eltiltás tartamát 3 évről 1 év 6 hónapra enyhítette.
 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt I. Ferenc ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Az I. F. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát 3 évről 2 évre enyhítette táblabíróság úgy, hogy a szabadságvesztés végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette.
Mivel az egyik vádlott ügyvédje a szabályszerű idézés ellenére a nyilvános ülésen nem jelent meg, távolmaradását előzetesen nem indokolta, a Szegedi Ítélőtábla – tekintettel arra, hogy jelen eljárásban a védő jelenléte kötelező – a tárgyalást 2017. január 13-a 9 órára elnapolta. Egyben végzésében az ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntető tanácsa az ügyvédet 150 ezer forint rendbírsággal sújtotta.
 
A büntetés-végrehajtási bíró 2018. május  08-án - a több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt - B. L. elítéltet az életfogytig tartó fegyház fokozatú szabadságvesztésből nem jogerősen feltételes szabadságra bocsátotta annak megállapítása mellett, hogy a feltételes szabadság ideje 15 év, amely idő alatt az elítélt pártfogó felügyelet alatt áll. 
 

A Szentesi Járásbíróság pénteken első fokon nem jogerősen bűnösnek mondta ki H. K. vádlottat foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségében, ezért őt egy év végrehajtásában kettő év próbaidőre felfüggesztet fogházbüntetésre ítélte.