Részletes keresés

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt F. R. és társa ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. Míg a II. rendű vádlott büntetése változatlan maradt (1 év, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett szabadságbüntetés) addig az I. rendű vádlott büntetését 3 év börtön és 4 év közügyektől eltiltásról 2 év, végrehajtásában 5 évre felfüggesztett börtönre enyhítette az ítélőtábla.
Tizennyolc év fegyházról 21 év fegyházra súlyosította a Szegedi Ítélőtábla annak a vádlottnak a büntetését, aki 2013 szeptemberében 14 késszúrással megölte a cibakházi plébánost.
 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a rablás bűntette és más bűncselekmények miatt D. Cs. és társai ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kiszabott büntetéseit. Így az I. és a II. rendű vádlott büntetése egyezően 9-9 évről 11-11 év, a III. rendű vádlotté 6 évről 7 év szabadságvesztésre emelkedett. 
 
A Makói Járásbíróság tegnap nem jogerősen bűnösnek mondta ki T. A. M. A. vádlottat társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében, ezért őt 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
A Makói Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki K. L. M. vádlottat 5 rendbeli kényszermunka bűntettében ezért őt 1 év végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett fogház fokozatú szabadságvesztésre és 300 napi tétel, összesen 900.000 forint pénzbüntetésre ítélte.
 
Több pontban megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa a Szegedi Törvényszék N. Ernő és társai ellen indított büntetőügyben meghozott I. fokú ítéletét. Sok esetben változott az elkövetett cselekmények minősítése, míg az 1. rendű vádlott N. Ernő büntetését a táblabíróság 3 év börtönről 4 és 6 hónapra, a 2. rendű vádlott B. Blanka büntetését 2 év 6 hónapról 3 év 6 hónapra, a 4. rendű vádlott H. Józsefné büntetését 2 év 6 hónapról 3 évre súlyosította.
A Makói Járásbíróság tegnap büntethetőséget kizáró ok miatt nem jogerősen felmentette H. S. T. vádlottat az ellene közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntette miatt emelt vád alól.
 
Emberölés, folytatólagosan elkövetett testi sértés és 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek a Gyulai Törvényszék 2016. március 29-én P. Z. (1993 – sarkadi lakos) I. rendű vádlottat. Ezért őt a bíróság – halmazati büntetésül – életfogytig tartó, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, egyben kimondta: az I. rendű vádlott büntetéséből legkorábban 25 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ügy II. rendű vádlottját, R.

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a szentesi férfinak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható emberölés bűntette kísérletének, zaklatás vétségének és magánlaksértés bűntettének elkövetésével. A bíróság döntése alapján a gyanúsított letartóztatása 2020. július hó 22. napjáig tart.

A Szegedi Törvényszék 2025. március 27. napján 102.K.701.066/2024/14. számú ítéletével elutasította a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség felperes keresetét.

A Csongrádi Járásbíróság gyógyszerhamisítás bűntette miatt a vádlottat 2 év – végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte, csaknem 1.172.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el vele szemben és kötelezte őt a bűnügyi költség megfizetésére.

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság távoltartást és bűnügyi felügyeletet elrendelő végzését a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének kísérlete miatt indult büntetőügyben.

 

A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki K. J.-né vádlottat emberölés bűntettének kísérletében, ezért 4 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban a büntetés 2/3 részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt R. M. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. 
A vádlott cselekményét a táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettének minősítette, a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás tartamát 10 évről 5 évre enyhítette.
 
Az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt G. B. vádlott perújítási ügyében a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a Pécsi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét megváltoztatta és a perújítást elutasította. Így az alapeljárás során hozott felmentő ítélet lépett érvénybe. Az ítélet indoklásában elhangzott: az alapeljárás során I. fokon a Pécsi Törvényszék, majd II.
Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt B. Z. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. 
 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt Oláh Tamás Elemér és társa ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletének az I. rendű vádlottra vonatkozó részét.
Az I. rendű vádlott Oláh Tamás Elemér testi épség elleni bűncselekményeit az új Btk. rendelkezéseinek megfelelően 2 rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettének minősítette, a büntetés tartamát 9 évről 11 év börtönre súlyosította.

A Szegedi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság megváltoztatta a személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt V. Ildikó és társa ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék, mint II. fokú bíróság fellebbezések folytán felülbírált részét.
Az ítélőtábla kimondta: a vádlottak kötelesek egyetemlegesen megfizetni L. István János sértett magánfél részére 7.069.383 ezer forintot, míg R.-né Z. Mária részére 312.940 forintot az ítélet jogerőre emelkedését követően 30 napon belül.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt Z. A. és társai ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Gyulai Törvényszék döntésének az ítélet ellen fellebbező a II., IX., XII., XV., XVII., XIX. és XXII. rendű vádlottakra vonatkozó részét. 

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa a szexuális erőszak bűntette miatt   H. N. és társai ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét.
A II. rendű vádlott büntetését 2 év börtönre súlyosította. Az I. (1 év 6 hónap börtön) és a III. rendű vádlott (9 hónap börtön) esetében úgy ítélte meg a táblabíróság, hogy I. fokon arányos büntetés született, így azon nem változtatott, mint ahogy a IV. rendű vádlott esetében is jogerőre emelkedett a felmentő ítélet.