Részletes keresés

Halált okozó testi sértés bűntette miatt indítványozta a Zala Vármegyei Főügyészség egy férfi letartóztatását, aki a gyanú szerint két, korábban letartoztatott társával együtt 2023. november közepén olyan súlyosan bántalmazták ismerősüket, hogy a férfi belehalt sérüléseibe. 

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2024. március 12. napján a szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel 30 napra elrendelte a férfi letartóztatását.

A gyanúsított fellebbezett, így a végzés nem jogerős. 



Zalaegerszeg, 2024. március 12.

Jelentős értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt indítványozta a Zalaegerszegi Járási Ügyészség annak a férfinek a letartóztatását, aki a gyanú szerint arra vett rá másik személyt, hogy bűncselekményből származó pénzt fogadjon a bankszámláján.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2024. április 24. napján 30 napra elrendelte a gyanúsított letartóztatását a bűnismétlés veszélye és a bizonyítás veszélyeztetése miatt.

A gyanúsított és védője fellebbezett, így a végzés nem jogerős. 



Zalaegerszeg, 2024. április 24.

A polgári ügyszakos szekció joghallgatói tagozatában:

  1. helyezett Garai Renáta, az Eötvös Loránd Tudományegyetem joghallgatója „Az ügyész feladatai a polgári perben”  című dolgozatával.
  2. helyezett Majoros Tünde, a Miskolci Egyetem joghallgatója „Nagyobb a füstje, mint a lángja- a vezető tisztségviselők felelősségének új Ptk.-beli szabályai” című dolgozatával.
  3. helyezést ért el Antalicz Gabriella, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója „A mediáció szerepe a polgári eljárásban” című dolgozatával.

 

Megváltoztatta a Miskolci Törvényszék másodfokú büntető tanácsa a bűnszövetségben, fegyveresen, csoportosan elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt R. B. és társai ellen indult büntetőügyben a Hajdúböszörményi Járásbíróság ítéletét. 
 

 

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Gödöllői, a Szentendrei és a Ráckevei Járásbíróságon 2025. június 20-án (pénteken) a személyes és a telefonos ügyfélfogadás szünetel.

Ezen a napon az ügyfélszolgálatok kizárólag elektronikus úton érthetőek el.

Megértésüket köszönjük!

A Szekszárdi Járásbíróság első fokú ítéletével csempészett személyek sanyargatásával, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntette miatt 6 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, és Magyarország területéről 8 évre kitiltotta azt a szerb állampolgárt, aki 37 illegális migránst próbált meg az országon átszállítani egy levegőtlen teherautó rakterében.

A másodfokú eljárásban a Szekszárdi Törvényszék 2018.10.18-án helybenhagyta a járásbíróság  ítéletét, így az változtatás nélkül jogerőre emelkedett.

A Szolnoki Járásbíróság jogerősen próbára bocsátotta azt a büntetlen előéletű fiatalembert, aki az idén augusztusban, Tiszavárkonyban tartott Falunap rendezvényt követően, a színpad előtt, előbb csak szidalmazott, majd meg is ütött egy másik férfit.

A felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt R. L. R. vádlottat a Pápai Járásbíróság 2014. május 29. napján megtartott tárgyaláson 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A vádlott legkorábban a szabadságvesztés büntetése kétharmad részének kiállását követően bocsátható feltételes szabadságra.

A Nagykanizsai Járásbíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a két állatkínzás bűntettével vádolt külföldi állampolgárt, akik miatt 17 kölyökkutya pusztult el. 
 

2019. június 11-én hozott ítéletet másodfokon a Zalaegerszegi Törvényszék annak a három férfinak az ügyében, akik Nagykapornak mellett termesztettek illegálisan kendernövényt.

Az I. és a II. rendű vádlottak 2017 májusában elhatározták, hogy egy hegyi ingatlanon kannabisz növényeket fognak termeszteni. Egy hónap múlva kiutaztak Bécsbe, ahonnan 68 db kannabisz palántát, valamint a fejlődésükhöz szükséges tápoldatokat szereztek be. Később újabb 28 db palántát vásároltak. 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint együttélésük során több alkalommal bántalmazta és fenyegette volt élettársát, majd 2019. május közepén történt szakításukat követően egyre erőszakosabban kezdte el támadni és zaklatni őt.

Az Egri Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, annak a két férfinak, akiknél a gyanú szerint 2017. január 6-án több, mint 6 kg kábítószergyanús anyagot foglaltak le.
 
A Tatabányai Járásbíróság 2015. október 19-én elrendelte annak a 38 éves győri férfinek az előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint  jogtalan haszonszerzési célzattal tévedésbe ejtette H. Zs.
A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljárt büntető tanácsa 2016. január 12-én meghozott határozatával helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság 2015. január 9-én kelt ítéletét, amelyben R. L. I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki pénzhamisítás bűntettében. Ezért 10 hónap börtönre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte. A kiszabott szabadságvesztésbe beleszámította az I. rendű vádlott által előzetes fogva tartásban töltött időt. 
 
A nemzetiségi önkormányzatnál betöltött tisztségét kihasználva követett el csalást az a vádlott, akivel szemben 2016. március 16-án hozott ítéletet a Zalaegerszegi Járásbíróság.
 
A vádlott 2010 októberétől 2014 októberéig Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának társadalmi megbízatású elnökhelyettese volt.
 

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2021. május 17-én tartott ülésen meghosszabbította a letartóztatását 2021. július 19-ig annak a férfinek, aki Tatabányán, 2020. április 12-én az esti órákban megölte, meggyújtotta, majd elásta munkaadóját. A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a gyanúsított fellebbezést jelentett be. A gyanúsított védője az ülésen nem volt jelen, így számára 3 nap biztosított a jognyilatkozat megtételére.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. február 4-én a felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette miatt indult eljárásban 2021. március 4-ig elrendelte Gy.A. és Gy.Sz.B. gyanúsítottak letartóztatását.

A Nyírbátori Járásbíróság nyomozási bírója 2021. április 15-én a csalás bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban 2021. május 15-ig elrendelte L.G. gyanúsított letartóztatását.

Elektromos kisautóval és téglával dobálta meg, valamint nemi szervét mutogatta a sértettnek az eset miatt feldühödött vádlott.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 8 férfinak, akiket ÁFA csalással gyanúsítanak.