Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 97 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021

A Fővárosi Törvényszék megváltoztatta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletét és az egyik vádlottat bizonyítottság hiányában felmentette az ellene közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt emelt vád alól, míg a másik két vádlott – ugyanezen bűncselekmény miatt kiszabott – büntetésének próbaidejét csökkentette.

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság az óbudai jegyző által kiadott birtokvédelmi határozatot megváltoztatta és az alperes MTVA birtokvédelmi kérelmét elutasította. Ezen határozat alapján hagyták el az országgyűlési képviselő felperesek 2018. december 17-én a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Kunigunda utcai székházát.

A felperesek polgári keresetben támadták meg az óbudai jegyző birtokvédelmi határozatának jogszerűségét és annak megváltoztatására kérték a bíróságot, mivel a határozat véleményük szerint súlyos tartalmi és alaki hibákat tartalmazott.

2024. 04. 24.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2023. január 17-én megtartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2022. május 12. napján kelt ítéletét lényegében helybenhagyta, kizárólag a bűncselekmény minősítését változtatta meg: mellőzte a folytatólagos elkövetés megállapítását. Így a bíróság B. G. vádlottat közúti veszélyeztetés bűntette miatt – mint visszaesőt – jogerősen egy év hét hónap börtönre, kettő év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte, és végleges hatállyal eltiltotta a közúti járművezetéstől. A vádlott a kiszabott szabadságvesztésből legkorábban háromnegyed rész letöltését követő naptól bocsátható feltételes szabadságra.

2024. 04. 24.

A Pécsi Törvényszék a 2023. április 18-án megtartott nyilvános tárgyaláson kihirdetett ítéletével I. Z. R. elsőrendű vádlottat emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt nyolc év fegyházra és kilenc év közügyektől eltiltásra, L. Gy. J. másodrendű vádlottat emberkereskedelem és kényszermunka bűntette miatt kettő év három hónap fegyházra és három év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlottak a kiszabott szabadságvesztésből a büntetés kétharmad részének kitöltését követő naptól bocsáthatók feltételes szabadságra. A bíróság az elsőrendű vádlottal szemben 3.752.090 forintra, míg a másodrendű vádlottal szemben 150.000 forintra vagyonelkobzást rendelt el.

A Budapest Környéki Törvényszék 2016 decemberétől folytatólagosan és nyilvánosan megtartott tárgyalássorozatot követően 2019. november 25-én hirdetett ítéletet, annak a 62 vádlottnak a bűntetőperében, akikkel szemben pénzmosás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség.

A jogállási törvény fő szabályként rögzíti,hogy ugyanazon a bíróságon a bírósági vezető bíró hozzátartozója nem dolgozhat.( összeférhetetlenség)

Pályázási határidő

385.E/2020. (X. 19.) OBHE határozat 

a Szegedi Törvényszék Polgári-Gazdasági-Munkaügyi Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

269.E/2021. (X. 22.) OBHE határozat

a Székesfehérvári Törvényszék Polgári-Gazdasági-Munkaügyi Kollégium kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

454.E/2020. (XII. 7.) OBHE határozat

a Szombathelyi Törvényszék Polgári-Gazdasági-Munkaügyi Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

EURÓPAI JOGI SZAKTANÁCSADÓ TITKÁRI PÁLYÁZAT

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke pályázatot hirdet

Típus: Ajánlás Sorszám: 8 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2015
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. december 8-án bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson bűnösnek mondta ki közveszéllyel fenyegetés bűntettében azt a férfit, aki 2016. november 9-én a PKKB épületébe történő ügyfélbeléptetés során azt állította, hogy robbanószer van a táskájában. A bíróság ezért a vádlottat 1 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.
 
Kép

Társadalmi összefogásra van szükség a korrupció visszaszorítása és a közélet tisztasága érdekében – ezt hangsúlyozták legutóbbi egyeztetésükön Magyarország állami szerveinek vezetői.

Pályázási határidő

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 

pályázatot hirdet

Pályázási határidő

Európai jogi szaktanácsadó titkári pályázat

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke pályázatot hirdet

A Budaörsi Járásbíróság 2020. március 4-én hozott ítéletet abban a magánvádas büntetőeljárásban, melyet N. B. R. indított B. A. újságíró ellen becsületsértés vétsége miatt.

N. B. R. a Budaörsi Járásbíróságon 2019. február 16-án, közérdekű tevékenységével összefüggésben, nagy nyilvánosság előtt becsületsértés bűncselekményének elkövetése miatt tett feljelentést, miszerint a vádlott egy közösségi oldalon a feljelentőt egy tüntetésen elmondott beszédére reagálva becsületsértő minősítéssel illette.

Az elkövetéstől számított öt órán belül marasztaló határozat született egy szabálysértési ügyben az Érdi Járásbíróságon. Az Érdi Rendőrkapitányság gyorsított eljárás keretében állított bíróság elé egy személyt, aki 2019. március 6-án reggel, Érden a Penny Market Áruházban a ruházata alá rejtett három db 1.437.- Ft értékű pacalkonzervet, amelyeket fizetés nélkül kívánt az áruházból kivinni. Az elkövetőt tetten érték, az Érdi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és még aznap délutánra az Érdi Járásbíróságra előállította.

Pályázási határidő

Európai jogi szaktanácsadói titkári pályázat

A Pécsi Járásbíróság 2018. december 15-én elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását fegyveresen elkövetett rablás bűntette alapos gyanúja miatt egy hónapra.