Részletes keresés

Az Ajkai Járásbíróság hat év börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte az I. rendű vádlottat társtettesként elkövetett rablás, valamint garázdaság miatt, a II. rendű vádlottat pedig szintén társtettesként elkövetett rablás, továbbá szexuális kényszerítés bűntettének kísérlete miatt öt év kilenc hónap börtönbüntetéssel és hat év közügyektől eltiltással sújtotta. A bíróság a vádlottak letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig fenntartotta. 

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. május 3-án tartott előkészítő ülésen 400.000 forint pénzbüntetésre és 1 év 4 hónap járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a nőt, aki figyelmetlenségből a zebrán ütötte el a kiskorú sértettet. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott és a védője 3 napot tartott fenn a jognyilatkozat megtételére.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. június 10-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit halált eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségével, valamint 5 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével gyanúsítanak. 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az I. rendű vádlottat kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetéssel, hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetéssel és bűnsegédként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével, a II. rendű terheltet vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével, míg a III.

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben a terheltet 4 rendbeli kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem, 1 rendbeli erőszakkal vagy fenyegetéssel kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem, 1 rendbeli nagyobb kárt okozó csalás, 2 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettével és 1 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának vétségével vádolja az ügyészség. 

A Veszprémi Járásbíróság 2021. március 2-án hozott ítéletével 3-3 év börtönbüntetésre ítélte azt a két szerb állampolgárságú férfit, akiket társtettesként elkövetett embercsempészés bűntette miatt állított bíróság elé az ügyészség. A 21 és 19 éves férfiakat a bíróság hat évre kiutasította Magyarország területéről, az I. rendű vádlottal szemben vagyonelkobzást rendelt el, a bűncselekmény elkövetéséhez használt gépjárművet és mobiltelefont elkobozta, illetve kötelezte mindkét vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére.

 

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. június 14-én tartott előkészítő ülésen, kisebb értékre elkövetett lopás vétsége és más bűncselekmények miatt 2 év 2 hónap fegyházbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a büntetett előéletű, visszaeső férfit, aki dorogi és esztergomi üzletekből lopott.  A bíróság kötelezte a férfit a sértettek meg nem térült kárának megfizetésére. Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyész három napot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

A Debreceni Járásbíróság 2021. június 11-én, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik új pszichoaktív anyaggal kereskedtek Debrecenben.

Az előkészítő ülés során az ügyész ismertette a vádiratot, valamint mértékes indítványt tett a büntetés tartalmára vonatkozóan, ha a két vádlott beismerő nyilatkozatot tesz és lemond a tárgyaláshoz való jogról. A vádlottak a vádirattal egyezően elismerték a bűncselekmény elkövetését, tárgyaláshoz való jogukról pedig lemondtak, amit a bíróság végzésével elfogadott.

A kifosztás bűntette miatt indult ügyben a Tatabányai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, jogerős büntetővégzésben 1 év, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett fogházbüntetést és 41.990 forint vagyonelkobzást szabott ki azzal a fiatalkorú férfival szemben, aki egy alvó sértettől lopott. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. április 12-én tartott ülésen, embercsempészés bűntette miatt 1 hónapra elrendelte egy olasz állampolgárságú férfi letartóztatását. A végzés végleges.

A férfi letartóztatása a büntetőeljárásban való jelenlétének biztosítása, illetve a nyomozás kezdeti szakasza, a tényállás tisztázása miatt is indokolt.

A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság ítéletet hozott annak az ápoló foglalkozású vádlottnak az ügyében, akivel szemben szexuális erőszak minősített esete miatt emelt vádat az ügyészség.

A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésben hozott döntést azzal a két soproni férfivel szemben, akik egy oroszlányi kosárlabda mérkőzés végén a biztonsági őrökkel dulakodtak.

Édesapja pénzéből élt a terhelt, aki rettegésben tartotta az idős férfit. Többször megverte és a keresetét is megpróbálta elvenni. Letartóztatta a bíróság a gyanúsítottat, aki ellen a Nagykátai Rendőrkapitányság rablás bűntette miatt indított eljárást.

Pályázási határidő

Pályázat a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság polgári ügyszakos csoportvezető (301. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 



A Tatabányai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben bírálta el annak a két férfinek az ügyét, akik 2021. január 13-án, délután verekedtek össze az oroszlányi Petőfi Sándor utcai dohánybolt előtt. 

A Fővárosi Törvényszék 2023. január 25-én előkészítő ülésen hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit többek között életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolt az ügyészség.

A terhelt a vádirattal teljes mértékben egyezően elismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint társával együtt 2022. január 23-án este egy miskolci ingatlanba hatolt be oly módon, hogy arcukat csuklyával fedték el, kezükben baseball ütőt tartottak és a bejárati ajtón dörömbölve azt kiabálták, hogy „rendőrség, házkutatás”. Miután bejutottak a házba, egy ott tartózkodó személyt a földre nyomtak és értékeket követeltek tőle, majd mivel a kérdésekre nem tudott felelni, a fürdőszobába zárták.

Előkészítő ülésen hozott jogerős ítéletet a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki egy hivatalos üggyel való egyet nem értése miatt elektronikus úton fenyegető levelet küldött a hivatalvezető és egy ügyintéző részére megölésükre célozva, annak módját előrevetítve. 

A Miskolci Járásbíróság bíróság elé állítás keretében döntött a hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárásban.

A megállapított tényállás szerint a terhelt 2022. november 26-án az éjjeli órákban a miskolci Széchenyi utcán agresszívan viselkedett, ezért vele szemben a járőrök intézkedni kívántak. Előbb azt tisztázták a társaságában lévő személyek segítségével, hogy milyen nyelven ért, és próbálták a társaitól elkülöníteni. Ekkor a férfi váratlanul ököllel arcon ütötte az egyik rendőrt, majd egy másikat többször megütött és megrúgott. 

A Fővárosi Törvényszék 2022. december 13-án előkészítő ülést tartott egy olyan büntetőügyben, amelyben egy férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádol az ügyészség.