Részletes keresés

Nem különös kegyetlenséggel, hanem erős felindulásban elkövetett emberölésben és közveszély okozása bűntettében mondta ki bűnösnek a Debreceni Törvényszék N. Józsefet, aki 2013. nyarán meggyilkolt egy idős férfit Mikepércs-Szőlőskertben, majd rágyújtotta a házat. N. Józsefet a bíróság ezért 5 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, valamint kötelezte a 2,6 millió forint bűnügyi költség megfizetésére. A vádlott a büntetés letöltésének 2/3 része után szabadulhat feltételesen.
Egy év két hónap javítóintézeti nevelésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a fiatalkorú fiút, aki a Debreceni Javítóintézetben egy összezördülés után úgy megütötte csoporttársát, hogy megrepedt az arccsontja. M.L.-t a bíróság súlyos testi sértés bűntettében marasztalta el.
 
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a hivatkozott törvényhelyek és a Be. 376. § (1) bekezdése, a Be. 375. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyzete és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
 
 
1. Elsőfokú ítélet:
 

A Szolnoki Törvényszéken 2020. február 4-én, 11-én, 13-án és 20-án további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik az ún. Kun-Mediátor ügy tárgyalása. A bíróság, ahogyan eddig is valamennyi napra egész napos tárgyalást tűzött ki, melyekre összesen 10 tanút idézett meg.

" A Kecskeméti  Törvényszék a mai napon meghozott határozatában megsemmisítette Baja Város Helyi Választási Bizottsága 17/2013(IX.22.) HVB. számú, Baja város 03. számú egyéni választókerületében a 2013. szeptember 22. napján tartott időközi önkormányzati választás eredményét megállapító határozatát,és Baja város 03. számú egyéni választókerületében, a 32. számú szavazókörben a szavazást megismétlését rendelte el.

Az emberölés bűntette miatt P. Z. vádlott ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság az ügyész súlyosításra irányuló fellebbezését nem találta alaposnak, ezért a mai napon meghozott végzésével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az elsőfokon kiszabott és immár jogerős 10 év börtönbüntetéséből a terhelt legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Jogerős ítéletet hozott a Szentesi Járásbíróság azzal a két fiatalkorú vádlottal szemben, akik 2013. január 22. napján a szentesi gyermekotthonban 60,-Ft-ot raboltak a szintén fiatalkorú sértettől.

A Szentesi Járási Ügyészség 2013. január hó 30. napján bíróság elé állította a két vádlottat, akiket a bíróság bűnösnek ítélt társtettességben elkövetett rablás bűntettében, ezért Fk. M. I. I.r. vádlottat – aki korábban már állt bíróság előtt – 210 óra, míg Fk. K. Á. J. II.r. vádlottat 180 óra tartamú fizikai jellegű közérdekű munkára ítélte.

Kép

Húsz tagállamból érkeztek résztvevők a Magyar Igazságügyi Akadémiára szervezett konferenciára, hogy áttekintsék a Brüsszel II/A rendeletet, és annak egyik legfontosabb jogintézményét, a gyermekek jogellenes külföldre vitelét. 

A Fővárosi Törvényszék (FT) mint másodfokú bíróság 2020. január 20-án megtartott ülésén megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság végzését és döntésével megszüntette a többek között vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó veszélyeztetésének vétségével vádolt férfi letartóztatást. Ugyanakkor az FT az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig elrendelte a terhelt – nyomkövető technikai eszközzel ellenőrzött – bűnügyi felügyeletét.

Picture1.pngAz Országos Bírósági Hivatal Elnöke már létező ösztöndíjprogramok átalakításával és új lehetőségek megteremtésével 2018. évben Werbőczy Ösztöndíj Programot alapított.

 

Werbőczy István – az ösztöndíjprogram névadója

A magyar magánjog fejlődésének meghatározó alakja, fő művében a Hármaskönyvben gyűjtötte össze a 16. századig kialakult magyarországi szokásjogot.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta a másodfokú bíróság ítéletét. A vádlott börtönbüntetését 400.000.-Ft pénzbüntetésre enyhítette. A vezető tisztségviseléstől eltiltás mellékbüntetés alkalmazását mellőzte. A vagyonelkobzás vonatkozásában mind a másodfokú, mind az elsőfokú bíróság ítéleti rendelkezését hatályon kívül helyezte és a Miskolci Járásbíróságot különleges eljárás lefolytatására utasította. 
 
Kép

Harmadával csökkent az Egri Törvényszék energiafogyasztása az épület energetikai korszerűsítésének köszönhetően. Az Egri Törvényházra az épület nagyszabású, teljes körű rekonstrukciója során szereltek fel 154 darab napelemet.

A Budapest Környéki Törvényszéken 2018. február 9-én dr. Kenese Attila büntető tanácsa megtartotta annak a férfinak az első tárgyalását, akit  különösen nagy értékre bűnszövetségben üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt vádolnak. A terhelt védőjének kérelmére az Ítélőtábla elrendelte az ügyben a perújítást.
 

Dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék megbízott elnöke 2014. július 15. napjával dr. Hajdu Ildikó címzetes törvényszéki bírót nevezte ki a Nagykanizsai Járásbíróság elnökének. A megbízás 6 évre szól.

Az Érdi Járásbíróság 2019. október 21-én három büntető ügyben hozott gyors ítéletet bíróság elé állításos eljárás keretében az elkövetéstől számított egy hónapon belül. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és az I.r. vádlott előzetes mentesítésére vonatkozó rendelkezést mellőzte. I.r. vádlott szabadságvesztés büntetése esetleges végrehajtása esetén legkorábban a büntetés 2/3 részének letöltése után helyezhető feltételes szabadságra. Egyebekben helybenhagyta az ítéletet. Az ítélőtábla szerint a Nyíregyházi Törvényszék megalapozott tényállást állapított meg mindkét vádlott esetében.  A hivatali vesztegetés szempontjából a vesztegetés tárgya irreleváns.

Bűnösnek mondta ki társadalmi szervezet önálló intézkedésre jogosult tagja által elkövetett vesztegetés elfogadása bűntettében a Debreceni Törvényszék Zs. Ferencet, aki a Tiszántúli Természetvédők Társulatának elnökeként 2011-ben egy 200 millió forintos támogatási szerződés fejében visszavonta a győri autógyár beruházása ellen beadott bírósági keresetét. A törvényszék Zs. Ferencet 3 év börtönbüntetésre ítélte, 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és kötelezte 190 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.

A másodfokú bíróság ítéletet hozott annak a férfinak a munkaügyi perében, aki munkavégzés közben Miskolcon balesetet szenvedett és a tésztagyúró gép leszakította a jobb alkarját.

 

Év
2014
Dokumentum