Részletes keresés

Év: 2012 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés

A Szegedi Törvényszék 2025. március 27. napján 102.K.701.066/2024/14. számú ítéletével elutasította a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség felperes keresetét.

A Debreceni Törvényszék 2019. május 7-én tartott nyilvános ülésen hirdetett ügydöntő határozatot abban a büntetőügyében, amelynek vádlottja kényszervallatással és közokirat-hamisítással vádolta meg az őt kihallgató rendőröket. 

A másodfokú bíróság a két rendbeli hamis vád bűntette ügyében a Debreceni Járásbíróság által 2018. október 11-én hozott ítéletét a bűnügyi költséget érintő rész vonatkozásában megváltoztatta, egyebekben a 3 év fegyházbüntetést és a 4 év közügyektől eltiltást helyben hagyta.

A Budaörsi Járásbíróság nyilvános és folytatólagos tárgyaláson folytatta munkáját G. L. és 8 társa büntetőügyében, akiket gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolnak.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. március 22-én előkészítő ülésen hirdetett ítéletet abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit közveszéllyel fenyegetés bűntettével vádolt az ügyészség.

Elhangzott a perbeszéd a Debreceni Járásbíróságon a lepkeper néven ismertté vált büntetőügyben, így a bíróság hamarosan ítéletet hirdethet a tavaly novemberben indult eljárásban. 
 
Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégium tanácselnöki (38. számú) álláshelyének betöltésére

Gyorsított eljárásban 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott az az asszony, aki néhány héttel ezelőtt kirabolt egy 16 éves lányt egy debreceni villamoson. G. V-t a Debreceni Járásbíróság rablás bűntettében mondta ki bűnösnek és 3 évre a közügyek gyakorlásától is megfosztotta. 
 
A Miskolci Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2016. október hó 05. napján a sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt M. L. és társa ellen indult büntetőügyben a Miskolci Járásbíróság 2016. évi február hó 09. napján kelt ítéletét a II.r. vádlott tekintetében a szabadságvesztés tartamát 7 hónapra, a felfüggesztés próbaidejének tartamát 1 (egy) évre enyhítette, a gazdasági társaság vezető tisztségének viselésétől eltiltás büntetést mellőzte. A magánfél által előterjesztett polgárjogi igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasította.

Ítéletet hirdetett a Budapest Környéki Törvényszék K. Árpád és társai ügyében, akiket az ügyészség előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, részben sok ember életét veszélyeztetve, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt meg.

A bíróság ítélete szerint:

I. rendű K. Árpád Sándor vádlott
bűnös

Kép

Évről évre megfigyelhető, hogy a családjogi ügyek az összes polgári és gazdasági peres ügyérkezés közel 40 %-át teszik ki járásbírósági szinten és évente közel 50.000 családjogi ügy érkezik. 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszéknek a felperes keresetét elutasító ítéletét abban a polgári perben, amelyet K. Ede indított a Nemzeti Nyomozó Iroda jogutódjával, a Készenléti Rendőrséggel, a Legfőbb Ügyészséggel, a Fővárosi Törvényszékkel és a Fővárosi Ítélőtáblával szemben, és amelyben közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítéseként 25 millió forintot követelt.

A Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság részben hatályon kívül helyező döntést hozott a felszámolás alatt álló Kapuvári Hús Húsipari Zrt. - NAV ügyében

A közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti perben a bíróság az adóhatóság határozatait részben hatályon kívül helyezte és az adóhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. A bíróság határozatával szemben fellebbezésnek nincs helye.

Kép

Eredményesen alkalmazzák az új büntetőeljárási törvény eljárás gyorsítását célzó intézményét a Miskolci Törvényszéken: az előkészítő ülésre kitűzött ügyek jelentős számban már az első „tárgyaláson” befejeződnek.

A Mohácsi Járásbíróság 2017. március 21-én kelt és a Pécsi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2017. szeptember 14-én jogerőre emelkedett ítéletével O. K. vádlottat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette és tartás elmulasztásának vétsége miatt 5 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.
 
Év
2014
Közlöny
Fájl
A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2017. január 25.-én  nem peres eljárásban döntött Kisléta polgármesterének méltatlansági ügyében. 
Az eljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal kezdeményezte, mivel Kisléta Község Önkormányzata Képviselő-testülete, a polgármester újraválasztása óta nem hozott döntést a polgármester méltatlanságával összefüggésben.
 

A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság nyilvános ülésen megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és a vádlottat az ellene becsületsértés vétsége miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette.

Az elsőfokú -magánvádas- eljárás során a Szombathelyi Járásbíróság a vádlottat becsületsértés vétsége miatt 3 évre próbára bocsátotta. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentés érdekében jelentett be fellebbezést. 

Az Érdi Járásbíróság a 2019. december 4-én, nyilvános tárgyaláson hozott ítéletet kábítószer kereskedelem bűntette miatt három vádlott ellen indult ügyben.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. augusztus 21-én elrendelte annak a férfinak a házi őrizetét, aki a gyanú szerint 2017. május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül, autójával a Dózsa György úton halálos közúti balesetet okozott.