Részletes keresés

A Kecskeméti Törvényszék 13 év fegyházra ítélte és kiutasította Magyarországról azt a román állampolgárságú férfit, akit egy 1996-ban elkövetett emberöléssel vádolt meg az ügyészség.
 

Nemrégiben visszavonta az ítélőtábla mellett eljáró fellebbviteli főügyészség a Tolna Vármegyei Főügyészség által bejelentett fellebbezést, így már elsőfokon jogerős és végrehajtható lett a Szekszárdi Törvényszék tavaly év végén különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének tárgyában hozott marasztaló ítélete. 

Kép

A Tiszaújvárosi Járásbíróságon az átlagos nyári hőmérséklet a dolgozók és az ügyfelek számára egyaránt jelentős fizikai megterhelést jelent, emiatt elengedhetetlen az épület klimatizálásának megoldása. A bíróság 2018-ban sikeresen pályázott a Jablonszky Ferenc 7. Program keretében a beruházásra, melynek megvalósítását az Országos Bírósági Hivatal (OBH) támogatja.

Kép

Véget ért vasárnap a közönségszavazás az Országos Bírósági Hivatal (OBH)  által meghirdetett „Fókuszban a bíróság” elnevezésű fotópályázat alkotásaira. A legtöbb szavazatot kapó pályázó közönségdíjban részesül. A szavazás sokakat megmozgatott, nemsokára kiderül, ki nyerte meg leginkább a közönséget, az eredményhirdetésig már alig több, mint két hetet kell várni. 

Kép

Összemérték tudásukat a világ legjobb gyors- és gépírói, illetve jegyzőkönyvvezetői. Az 52. Intersteno Kongresszus és Világbajnokságnak július 13-19. között Szardínia szigetén Cagliari városa adott otthont, az eseményen pedig több magyar bíróságon dolgozó szakember is részt vett.

A bírósági épületek közönség és ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeibe az ügyfelek szabadon beléphetnek, azonban előzetes regisztráció szükséges:

1. az Ügyfélsegítői napon való megjelenéshez valamennyi járásbíróság esetében legkésőbb a megelőző munkanap 15 óráig telefonon vagy elektronikus úton. Az elérhetőségek itt érhetők el: https://birosag.hu/sites/default/files/2024-04/ugyfelsegito_szervezeti_rend.pdf

2. a kezelőirodákban való ügyintézéshez valamennyi járásbíróság és a törvényszék esetében – kivéve a büntetés-végrehajtási irodát és a Gazdasági Hivatal Bevételi Csoportját - legkésőbb a megelőző munkanap 15 óráig telefonon vagy elektronikus úton,

3. az elnöki fogadóórán való megjelenéshez az előző hét utolsó munkanapján 12 óráig telefonon vagy elektronikus úton a bíróság nyilvános, interneten közzétett e-mail címén,

4. a sajtó képviselői számára az eljárási cselekményt megelőző munkanap 15 óráig elektronikus úton az mtsajto@miskolcit.birosag.hu e-mail címen.

A regisztrációhoz szükséges telefonos és elektronikus elérhetőségek itt érhetők el: https://birosag.hu/sites/default/files/2024-04/ugyfelek_regisztracio_honlap2022.pdf

A Miskolci Törvényszék 2023.El.I.D.6/1. számú szabályzat teljes terjedelemben elérhető: https://birosag.hu/sites/default/files/2024-03/2023.el_.i.d.6-1._bir._epuletben_tartozkodas_szabalyai.pdf

Kérjük Ügyfeleinket, hogy az ügyintézést és megjelenést megelőzően tanulmányozzák a szabályzatban foglaltakat. Együttműködésüket köszönjük.

 

Miskolc, 2023. április 21.

dr. Tuzáné dr. Papp Szilvia

a Miskolci Törvényszék elnöke

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 82 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022

A Fővárosi Törvényszék 2025. április 2-án ítéletet hirdetett az úgynevezett Marina-parti kettős gyilkosság ügyében. A bíróság elsőfokú nem jogerős döntésével az I. és II. rendű vádlottat – halmazati büntetésül – életfogytigtartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra, míg a III. rendűt 3 év próbaidőre felfüggesztett 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte.

A Fővárosi Törvényszék jogerősen 5 év szabadságvesztésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit többek között azzal vádoltak, hogy kölcsönügyleteiben fedezetként hamis aranytömböket használt fel.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. január 24-én kihirdetett másodfokú ítéletében pénzbüntetésre ítélte, illetve próbára bocsátotta azt a három vádlottat, akiket a Bazilikánál, 2003. májusában történt halálos baleset kapcsán vontak felelősségre. A rekonstrukciós munkálatokat végző egyik munkás halála miatt a Törvényszék mindhárom vádlottat halált okozó, foglakozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében találta bűnösnek, s ezért Cs. Elek II. r. és B. József III. r. vádlottakat egyaránt 120 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, míg I. Károly Ferenc IV.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt B. A. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. 
 

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen három büntetlen előéletű vádlottat 1- 1-rendbeli társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntette és társtettesként elkövetett könnyű testi sértés vétsége miatt halmazati büntetésként -vádlottanként- 200.000 forint pénzbüntetésre ítélt.

Kép

Január 28. az adatvédelem nemzetközi napja, célja pedig, hogy felhívja a figyelmet az adatvédelem fontosságára. A mindennapjainkban is tapasztalható, hogy az Európai Unió a személyiségi jogok és az adatvédelem érdekében egyre határozottabban lép fel. A sokat emlegetett GDPR (General Data Protection Regulation) 2018. májusi bevezetése óta az adatvédelem területén a korábbinál jóval szigorúbb lett az EU szabályozása.  

Válogatott szakirodalom

 

E bibliográfia a bírósági intézmények könyvtári állományának legújabb szakirodalma, valamint a kiadók által megjelentetett ajánlatok alapján készült.

 

Kereskedelmi újdonságok:

 

Könyvek:

Civil szervezetek vizsgálata / Nagy Gábor. - Hajdúhadház: Fiatalok Képzését Szervező, Polgári Nevelését Támogató (FIKSZ PONT) Egyesület, [2014]. - 78 p.
Bibliogr.: p. 77-78.
ISBN 978-963-08-8729-8