Részletes keresés

Az 54 éves női vádlott hat alkalommal volt büntetve többnyire vagyon elleni bűncselekmények miatt. Legutóbb a Veszprémi Törvényszék 2016. március 8-án jogerőre emelkedett ítéletével kifosztás bűntette miatt – mint többszörös visszaesőt – 3 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, mely büntetést kitöltve 2019. február 20-án szabadult.

A vádlott 2021. április 2-án pénzszerzés céljából érkezett vonattal Győrbe, hogy véletlenszerűen lakókhoz becsenget és felajánlja szolgálatait kések, ollók köszörülése céljából. Így jutott el egy lakóházhoz, melynek bejárati ajtaját berúgta, mivel a kaputelefonon történt bejelentkezés alapján oda nem engedték be. A lépcsőház lakóit sorra járta, de valamennyien elutasították az ajánlatát. Az egyik lakásban élő megkérte édesapját, hogy nézzen utána a hozzájuk becsengető, számára gyanús személynek, és zárja be utána a lépcsőház ajtaját.

A vádlott 2014 decemberében szerelmi viszonyt létesített a 26 évvel fiatalabb S. Sz. sértettel, akit régóta ismert, és akivel a vádlott egyik rokonának lakásán találkozgatott. A vádlott házas volt, 2015 márciusában azonban beadták a válópert, így a vádlott májusban eljegyezte a sértettet. A válás elhúzódott, ezért a sértett 2015 augusztusában megszakította a vádlottal a kapcsolatot. A vádlott kérésére 2016 januárjától még többször találkoztak a sértettel. Az utolsó találkozóra 2016.

A Pécsi Ítélőtábla elkötelezett amellett, hogy honlapját a közszférabeli szervezetek honlapjának és mobilalkalmazásainak akadálymentesítéséről szóló 2018. évi LXXV. törvényben (a továbbiakban: Honlap tv.) foglaltak szerint akadálymentessé tegye.

A Pécsi Ítélőtábla honlapja a központi bírósági honlapba (birosag.hu) van integrálva, ezen akadálymentesítési nyilatkozat kizárólag a https://birosag.hu/pecsi-itelotabla honlapon található tartalomra vonatkozik.

Megfelelőségi státusz

Ez a honlap nem felel meg teljes értékben a Honlap tv.-nek. a meg nem felelések jegyzéke az alábbiakban olvasható.

Nem akadálymentes tartalom

Sorszám Tartalom címe Elérési útvonal Akadálymentesség hiányának oka
1. Hatályos ügyelosztási rend https://birosag.hu/pecsi-itelotabla/birosagok/ugyelosztasi-rend/hatalyos Hiteles dokumentum aláírással és bélyegzővel ellátva
2. Archív ügyelosztási rendek https://birosag.hu/pecsi-itelotabla/birosagok/ugyelosztasi-rend/archiv Hiteles dokumentum aláírással és bélyegzővel ellátva
3. A Pécsi Ítélőtábla alapító okirata https://birosag.hu/sites/default/files/2024-05/ii.1.alapito_okirat_0.pdf A dokumentum csak szkennelt formában érhető el.
4. A Pécsi Ítélőtábla szervezeti és működési szabályzata, valamint annak mellékletei https://birosag.hu/pecsi-itelotabla/birosagok/kozerdeku-adatok/2-i-szer… A dokumentumok
akadálymentesítése túlságosan
nagy terhet róna a bíróságra.
Hiteles dokumentum hivatali
bélyegzővel és aláírással ellátva.
5. A Pécsi Ítélőtábla szabályzata a közérdekű adatok és a közérdekből nyilvános adatok közzétételéről és a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjéről https://birosag.hu/sites/default/files/2024-06/2021.el_.ii_.b.15_5_koza… Hiteles dokumentum aláírással és bélyegzővel ellátva
6. A Pécsi Ítélőtábla éves költségvetései https://birosag.hu/pecsi-itelotabla/birosagok/kozerdeku-adatok/3-2-i-ev… A dokumentum csak szkennelt formában érhető el.
7. A Pécsi Ítélőtábla számviteli beszámolói https://birosag.hu/pecsi-itelotabla/birosagok/kozerdeku-adatok/3-2-ii-s… A dokumentum csak szkennelt formában érhető el.
8. A Pécsi Ítélőtábla költségvetésének végrehajtásáról készített beszámolói https://birosag.hu/pecsi-itelotabla/birosagok/kozerdeku-adatok/3-2-iii-… Hiteles dokumentum aláírással és bélyegzővel ellátva
9. Közbeszerzési tervek https://birosag.hu/pecsi-itelotabla/birosagok/kozerdeku-adatok/3-3-vii-… Hiteles dokumentum aláírással és bélyegzővel ellátva
10. A Pécsi Ítélőtábla elektronikus megfigyelő rendszer üzemeltetéséről és az ezzel kapcsolatos adatkezeléséről szóló szabályzata https://birosag.hu/sites/default/files/2024-11/2024.el_.ii_.b.11_kamera… Hiteles dokumentum aláírással és bélyegzővel ellátva

Az akadálymentesítési nyilatkozat elkészítése

Jelen akadálymentesítési nyilatkozat a Pécsi Ítélőtábla által végzett önértékelés alapján 2024. június 20. napján készült, utolsó módosítás 2024. október 17. napján.

Visszajelzés és elérhetőségek

Az esetleges megfelelőségi hiányosságok a birosag_pitb@birosag.hu elektronikus levélcímen vagy postai úton a Pécsi Ítélőtábla Elnöki Titkárságán (7623 Pécs, Pf.:62.) jelezhetők.

Az akadálymentesítésért és a kérések feldolgozásáért felelős:

Pécsi Ítélőtábla

Cím: 7623 Pécs, Rákóczi út 34.

Levelezési cím: 7601 Pécs, Pf.: 62

Központi telefonszám: +36 72 533 400

E-mail cím: birosag_pitb@birosag.hu

A vádlott (2005) és a sértett 2023. november 25-én estére beszéltek meg kábítószer adásvételére irányuló találkozót egymással. A sértett a találkozóra autóval egyedül érkezett, a gépkocsiból kiszállt és várakozott. A vádlott kezében késsel, hátulról közeledve megjelent a sértett mögött. A vádlott a neki háttal álló, őt nem észlelő férfihez lépett, akit a hátán, nyakán és a lapockájánál egy-egy alkalommal megszúrt. A sértett próbált megfordulni, ekkor a vádlott hátulról a férfi bal-hátoldali mellkasa irányába szúrt, azonban a kés nem hatolt át a sértett vastag kabátján.

Ez a dokumentum a Pécsi Ítélőtábla kezelőirodái szolgáltatásait és ügyfélszolgálati alapelveit tartalmazza. Célunk, hogy a kezelőirodákban megforduló ügyfelek ügyeit a jogszabályok keretei között gyorsan, magas színvonalon, felesleges bürokrácia nélkül, segítőkészen intézzük el és a Kartában feltüntetett információk alapján az ügyintézés folyamatát áttekinthetőbbé tegyük az Ön számára.

Ennek érdekében:

  • Biztosítjuk, hogy szolgáltatásaink igénybevételéhez szükséges elérhetőségi és tájékoztató adatok naprakészen álljanak az Ön rendelkezésére. Ezen adatokat a bíróság épületében és a honlapján is közzétesszük.
  • Segítjük eligazodásukat a bíróság épületében, a portaszolgálat munkatársai és ügyintézőink segítőkészen állnak rendelkezésükre.
  • Az Ön biztonsága érdekében a bíróság épületébe belépve ruházat- és csomagátvizsgálás történik, melynek során biztonsági őreink törekednek a gyors, udvarias segítőkész elbánásra.
  • A gyors és időszerű ügyintézéshez biztosítjuk, hogy meghatározott szolgáltatásainkat telefonon és elektronikus formában is igénybe vehesse.
  • Széleskörű tájékoztatás biztosítására rendszeresen kapcsolatot tartunk és együttműködünk a sajtó képviselőivel, legfontosabb eseményekről sajtótájékoztatót tartunk.
  • Az Ön igényéhez igazodó ügyfélfogadási rend kialakítására törekszünk.
  • Folyamatosan javítjuk ügyintézésünk hatékonyságát és minőségi színvonalát.
  • Külön figyelmet fordítunk azokra, akik tanúként érkeznek hozzánk. (Tanúgondozónk elérhetősége: Hauptmann-né Barkó Barbara, tel: 72/533-436)

Ön tájékozódhat:

Interneten: birosag.hu/pecsi-itelotabla
Telefonon:72/533-426, 533-427
Személyesen: Pécs, Rákóczi út 34.
Levelezési cím: 7601 Pécs Pf.62.

Ha személyesen érdeklődik:

Felvilágosítást kap, melynek keretében – saját ügyében, vagy olyan ügyekben, melyekben jogi érdekét igazolja – megtekintheti az iratot, másolatokat, jegyzeteket készíthet,
Ha kérelme nem tartozik bírósági útra, úgy munkatársunk tájékoztatást nyújt arról, hogy a kérelem elintézésére melyik hatóság jogosult.

Panaszbejelentések kezelése:

Amennyiben az ügyintézés menetével, illetve munkatársunk hozzáállásával nincs megelégedve, kérjük észrevételeit, panaszát küldje meg levélben, elektronikus levélben (panasz@pitb.birosag.hu) vagy helyezze el a bíróság gyűjtőszekrényében.

Tájékoztatjuk, hogy a bíró vagy az igazságügyi alkalmazottal szembeni alaptalan vádaskodás, tiszteletlen kijelentés vagy magatartás eljárást vonhat maga után. A kulturált partnerkapcsolat reményében azt szeretnénk, ha ugyanolyan módon kommunikálnának munkatársainkkal, mint amilyen bánásmódot Önök is elvárnak tőlünk, azaz tisztelettel és megértően. Személyes megjelenése során kulturált megjelenésével, öltözékével és viselkedésével is köteles a bíróság iránti tiszteletét kifejezni.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 427 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Kép

A 2023. március 7. és április 30. napja között lezajlott ülnökválasztás során a választó szervek nem tudtak elegendő számú ülnököt választani, ezért az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII törvény (Bjt.) 217. § (4) bekezdése alapján soron kívüli ülnökválasztás kiírását kezdeményezte a köztársasági elnöknél. 

A vádlott, a sértett, valamint harmadik társuk egy vasútállomás üres épületében laktak, munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkeztek, hajléktalan életmódot folytattak, mindhárman rendszeresen, nagy mennyiségben fogyasztottak alkoholt. A vádlott a hajléktalanok körében vezető szerepet töltött be, agresszív, erőszakos természetű volt. A vádlott 2014. május 3-án este a sértettel szóváltásba került. A vita során a vádlott magához vett egy 13 cm pengehosszúságú konyhakést, mellyel elindult a ház bejárata felé.
Év
2012
Közlöny
Fájl

Megváltoztatta as Szegedi Ítélőtábla, mint II. fokú bíróság a kábítószer birtoklásának bűntette miatt N. Z. macedón állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. A vádlott szabadságvesztés büntetésének tartamát 8 év börtönről 7 évre, a Magyarország területéről történő kiutasítás tartamát 8 évről 6 évre enyhítette az ítélőtábla. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 374 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
A Szegedi Ítélőtábla a közelmúltban T. M. elítélt perújítási ügyében a Szolnoki Törvényszék I. fokú, a Szegedi Ítélőtábla II. fokú, valamint a Kúria III. fokú ítéletével szemben T. M. elítélt védője által előterjesztett perújítási indítványt elutasította.
 
A végzés ellen a kézbesítéstől számított 8 (nyolc) napon belül T. M. elítélt védője által bejelenthető fellebbezésnek van helye.
 
A Győri Ítélőtábla 2017. január 25-én a vádlottak utolsó szó jogán előadott nyilatkozataival folytatta a nyilvános ülést a vörösiszap büntető ügyben. 
 
A nyilatkozatok megtételét követően az ítélőtábla tanácsa a nyilvános ülést határozathirdetésre elnapolta, mely  2017. február 6-án 10 órakor lesz.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 233 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Bűnösnek mondta ki a Berettyóújfalui Járásbíróság társtettesként elkövetett garázdaság és testi sértés bűntettében, illetve testi sértés kísérletében azt a három vádlottat, akik 2013. június 8-án Pocsajban rátámadtak egy autósra, aki elcsapott egy bicikliző kisfiút. A gyermeknek nem esett komolyabb baja, az autós azonban orrcsonttörést, arc és fejzúzódást szenvedett.
 

ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0052

A Pécsi Törvényszék az ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0052. azonosítójú pályázata kapcsán a társadalmi fenntarthatósági szempontok közül a jogszabályi keretek összefoglalására vállalt kötelezettséget.

sztervmagyary

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 233 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021