Részletes keresés

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a költségvetési csalás és pénzmosás bűntette miatt az I., II. és a III. rendű vádlottak ellen indított büntetőügyben az első fokon eljárt Szegedi Törvényszék ítéletét. Az elsőfokú ítélet megváltoztatására azonban csupán a bűncselekmények minősítése, az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításának korrigálása, az I. rendű vádlottat érintő zár alá vétel feloldása és az eljárás során felmerült, a vádlottakat terhelő bűnügyi költségek összegének helyesbítése miatt volt szükség.

A 29 éves vádlott 2013 nyarán létesített párkapcsolatot a sértettel, akivel 2020 júliusában házasságot kötöttek, majd 2020 októberében közös gyermekük született. A férfi féltékenysége miatt már a házasságuk előtt is gyakoriak voltak a veszekedések, azt is kétségbe vonta, hogy ő a gyermek apja. Többször megfenyegette a sértettet, hogy megöli őt és a gyereket is.

A sértett 2021 februárjában meghatalmazást adott egy ügyvédnek a bontóperi képviseletre, és 2021 szeptemberében gyermekével együtt elköltözött a vádlottól. 

Az emberölés bűntette miatt B. I. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla a súlyosításért bejelentett ügyészi fellebbezést alaposnak találta, ezért a mai napon kihirdetett és jogerős ítéletével a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés és közügyektől eltiltás tartamát 9-9 évre súlyosította, egyebekben az elsőfokú ítéletet kisebb pontosításokkal helybenhagyta.

Polgári Jogi szekció – Bírósági Tagozat

1. helyezett: Dr. Tahin Szabolcs bíró Zalaegerszegi Járásbíróság: Az alapvető jogok dogmatikai értelmezési gyakorlata a bírósági döntésekben

2. helyezett: Dr. Szigeti István bíró Országos Bírósági Hivatal: A felróhatóság vizsgálata a kapcsolattartás végrehajtása iránti eljárásokban

3. helyezett: Dr. Király Kornélia bíró Kaposvári Törvényszék: Kógencia és diszpozitivitás a Polgári Törvénykönyv jogi személyekre vonatkozó szabályozásában a bírói gyakorlat tükrében

 

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa a halált okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt O. Norbert és társa ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.
A II. rendű vádlott testi épség elleni cselekményét nem halált, hanem bűnsegédként elkövetett súlyos testi sértést okozó cselekménynek minősítette, és ehhez igazodva az I. fokon kiszabott 4 év börtön és 4 év közügyektől eltiltás büntetést 2 év 6 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra enyhítette.

A jogerősen megállapított tényállás alapján N.T. vádlott és a sértett 2014 évtől szerelmi kapcsolatban álltak egymással. Kapcsolatuk konfliktusokkal terhelt volt, számos alkalommal szakítottak, majd kibékültek. Gyakoriak voltak közöttük a heves veszekedések, amik esetenként kölcsönös tettlegességhez is vezettek. 

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégium Gazdasági Szakágában tanácselnöki (96. számú) álláshely betöltésére

A 30 éves vádlott és a sértett barátok voltak. A sértett többször befogadta magához és anyagilag is segítette a munkanélküli, lakóhellyel nem rendelkező vádlottat.

2021. október 10-én az ittas állapotban lévő vádlott szóváltást követően egy késsel mellkason szúrta a sértettet, majd kirohant a közeli buszmegállóban, ahol a rá várakozó barátjával közölte, hogy mit tett. A férfi hívta a mentőket és a rendőrséget. A mellkast érő szúrás közvetetten életveszélyes sérülést okozott a sértettnek. 

Kép

Különleges tárgyi emlékek és a közelmúlt bírságtörténeti kutatásait bemutató előadások – Pécsre érkezett az „Emlékezés erejével” című bíróságtörténeti kiállítás és konferencia körút. A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának épületében megrendezett eseményen a Pécsi Ítélőtábla és a területén lévő törvényszékek mutatkoztak be. A tárlat május közepéig tekinthető meg.

A 2005 – 2011 közötti időszakban a Debrecen, Böszörményi út 68. szám alatt lévő Füredi-kapu Lakóparkkal kapcsolatos visszaélések miatt Sz. T. és 4 társa ellen sikkasztás bűntette, csődbűncselekmény, tartozás fedezetének elvonása, költségvetési csalás, közokirat-hamisítás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indult büntetőeljárásban 2021. május 21-én hozott elsőfokú ítéletet kijelölés alapján a Szegedi Törvényszék. 

Jogerősen négy év javítóintézeti nevelésre ítélte a Debreceni Törvényszék 2023. november 20-án azt a fiatalkorú vádlottat, aki hátba szúrt egy gyermekkorú fiút Hajdúhadházon.

 

Az elsőfokú bíróság a vádlottat tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. 

 

A Debreceni Törvényszék mint másodfokú bíróság 2025. április 30-án, nyilvános ülésen hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki molesztált egy 12 éves kislányt Hajdúszoboszlón.

Az emberölés bűntette miatt M. G. és társa ellen indult büntetőügyben a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a 2022. június 16-án kihirdetett ítéletével csak annyiban változtatta meg az elsőfokú ítéletet, hogy a vádlottak terhén megállapított életelleni bűncselekményt az elkövetéskor hatályos büntetőtörvény szerint minősítette, melyet az elsőrendű vádlott nem tettesként, hanem bűnségedként valósított meg. Az elsőfokon kiszabott 15-15 év fegyházbüntetésüket nem érintette. A másodfokú ítélet kihirdetésével az eljárás jogerősen befejeződött.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa a kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt B. S. és társai ellen indított büntetőügyben a II. fokon eljáró Gyulai Törvényszék ítéletének az I., a II. és a III. rendű vádlottakra vonatkozó, a fellebbezések folytán felülbírált részét. A három vádlott vonatkozásában az ítélőtábla a szülői felügyeleti jog megszüntetésére vonatkozó ügyészi indítványt elutasítottnak tekinti. 
 
Emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények
Tárgyalás: január 8. csütörtök, 9 óra - fszt. 11-es tárgyaló
Dr. Mezőlaki Erik büntető tanácsa
 
A Fővárosi Ítélőtábla 2017. február 10. napján T. J. és társa vádlott ellen csalás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben határozatot hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte.

Cs.S. vádlott (1959) testvérével és annak feleségével egy családi házban éltek, az épület alsó szintjén a vádlott, felső szinten a házaspár lakott. A vízdíj fizetési kötelezettséget a testvérek nem teljesítették, ezért a hátralék behajtására végrehajtást rendeltek el, a végrehajtó azt a vádlott közmunkás keresetéből vonta le. Emiatt a vádlott testvérét többször megfenyegette. A vádlott egyszer megjelent testvére emeleti lakrészének ajtajában, kezében fejszét tartva az ajtón bekopogott, közölte vele, hogy rátöri az ajtót.

A kormányhivatal kezdeményezésére a bíróság a vádlottat (1981) cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte több ügycsoport – többek között az ingó és ingatlan vagyonnal történő rendelkezés, illetve a munkaviszonyból származó jövedelmének 50%-ának meghaladó jövedelemmel való rendelkezés – vonatkozásában.