Részletes keresés

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 2016. május 10-én kihirdetett ítéletében kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 1,5 év 3 évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki azokra a szülőkre, akik autójukban őrizetlenül hagyták csecsemőjüket.
 
Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. május 9-én meghozott ítéletével két, a húszas éveiben járó karcagi férfit bűnösnek mondott ki társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, ezért a többszörös visszaeső I. r. vádlottat 8 év fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra, míg társát, a II. r. vádlottat 4 év börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon  – az ügyészi indítványt elutasítva – megszüntette a bűnügyi őrizetét és azonnali szabadlábra helyezését rendelte el annak a gyanúsítottnak, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2016. május 9-én 1 óra 55 perc körüli időben Miskolc, Csermőkei úton elütötte a forgalmi sávban gyalogosan közlekedő sértettet, majd segítségnyújtás nélkül továbbhaladt. A baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
 
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság 1 rendbeli, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette kísérlete, valamint 1 rendbeli súlyos testi sértés bűntette kísérlete miatt folytat eljárást a gyanúsítottal szemben.
 
Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. május 13-án meghozott ítéletével lényegét tekintve helybenhagyta a Tiszafüredi Járásbíróság azon ítéletét, amelyben a bíróság egy 41 éves abádszalóki férfit zaklatás vétsége miatt, mint különös visszaesőt 9 hónap börtönbüntetésre és 1 évre a közügyektől eltiltásra ítélt. Az ítélet jogerős.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2016. május 20-án meghozott, aznap jogerős ítéletével rongálás vétsége miatt 1 évi próbaidőre próbára bocsátotta azt a 60 éves, büntetlen előéletű tiszapüspöki férfit, aki 2016. április 19-én a reggeli órákban Törökszentmiklóson megrongált egy italautomatát. A férfi egy pohár forró italt kívánt az italautomatából vásárolni, de az csupán egy pohár forró vizet adott ki.
Június 7. napján  13 órakor a sértett kihallgatásával folytatódik a Kecskeméti Járásbíróságon annak a férfinek az ügye, akit egy kakaós csiga elrablásával vádol az ügyészség. A vádlott jelenleg egy más ügyben kiszabott 2 év börtönbüntetést tölt.
 
A Pécsi Járásbíróság 2016. május 28. napján elrendelte két pécsi férfi előzetes letartóztatását azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többek által erőszakkal, illetve az élet és testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
A Szegedi Járásbíróság jogerősen bűnösnek mondta ki V. I. vádlottat állatkínzás vétségében, ezért őt 3 hónap végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett fogház fokozatú szabadságvesztésre ítélte. 
 
A Szolnoki Járásbíróság 2016. szeptember 6-án meghozott ítéletével szabálysértési értékre helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel, vagy a jogosult, illetve a használó tudta és beleegyezése nélkül bemenve elkövetett lopás vétsége miatt 240 óra fizikai munkavégzéssel ledolgozandó közérdekű munkára ítélte azt 29 éves törökszentmiklósi férfit, aki 2016.

A Siófoki Járásbíróság gyorsított eljárásban döntött két fiatalkorú vádlott ügyében, akik egy siófoki áruházban ruhát loptak, oly módon, hogy arról az áruvédelmi eszközt lefeszítették. A járásbíróság az egyik vádlottat megrovásban részesítette, míg a másik vádlottat 1 évre próbára bocsátotta.

Az ítélet jogerős.

Kaposvár, 2016. július 8.

 

A Kaposvári Járásbíróság 1 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt egy többszörös visszaeső vádlottat. Az előzetes letartóztatásban lévő férfit orvosi ellátását követően a büntetés-végrehajtás hivatásos állományú tagjai kísérték vissza zárkájába. Zárkában való elhelyezését nehezményezte, ezért a beléptetésre irányuló felszólításnak nem tett eleget, és a biztonsági tisztet, valamint annak családját azzal fenyegette meg, hogy őket megöli.
 

A Soproni Járásbíróság ma, 2014. november 11. napján 15 órakor hirdet elsőfokú ítéletet H. Antal, a Sopronban működő SFAC U17-es női labdarúgó csapata edzőjének büntetőügyében.
 
A bíróság az ügyben zárt tárgyalást rendelt el, az ítélethirdetés azonban nyilvános, azzal, hogy a sértettekre vonatkozó adat (név, egyéb, a sértett beazonosítására alkalmas adat) nem közölhető.
 
Az ítélethirdetés helyszíne: Sopron, Klebelsberg Kuno tér 1.

Győr, 2014. november 11.

A Salgótarjáni Járásbíróság 2014. november 10-én olyan ügyben hirdetett határozatot, amelyben egy gépjármű vezetésével kapcsolatos, szinte mindenféle szabályszegés megvalósult.

24 órán belül kétszer is visszament ugyanarra a helyre lopni az a lenti férfi, akit nem sokkal tette után bíróság elé is állítottak.
 

Érdemben nem változtatott az I. fokon született ítéleten a másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék abban az ügyben, amelyben egy ingatlanközvetítőt vádoltak csalással. A vádlott 2011-ben összesen 11 ingatlanvásárlót tévesztett meg, s csalt ki tőlük 45.150.000 Ft-ot.

A vádlott egy országos ingatlanközvetítő cég zalai partnereként tevékenykedett 2010 áprilisától. Munkája során 2011 januárjától rendszeres haszonszerzésre törekedve több ügyféllel szemben folytatott megtévesztő magatartást, ezzel kárt okozva az ügyfeleknek.

A Kúria a Haladás volt vezetőedzője, A. Z. ügyében ítéletet hozott, az általa bejelentett felülvizsgálati eljárás során a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.

Az ügy előzménye:

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki G. N. vádlottat embercsempészés bűntettében, ezért őt 5 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 600.000,- forint pénzbüntetésre és 5 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.

Sem az I., sem a II. rendű vádlott nem jelent meg 2014. április 23-án a Zalaegerszegi Járásbíróságon, ahol vérfertőzés bűntettének vádja miatt kellett volna a bíróság elé állniuk.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója nem jogerős határozatával a lopás bűntette miatt indult bűnügyben elrendelte az őrizetben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2016. április 19. napjáig.