Részletes keresés

Nem jogerős ítélet született azoknak a férfiaknak az ügyében, akik webáruházukon keresztül árultak elektronikai cikkeket, a kifizetett termékeket azonban nem küldték meg a vevőknek. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2021. május 19-én elrendelte a letartóztatását annak a 18 éves férfinak, aki ellen a Szentendrei Rendőrkapitányság folytat eljárást tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek kábítószer kínálásával, átadásával elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett és készítéssel, átadással elkövetett gyermekpornográfia bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A Szekszárdi Törvényszék a 2022. november 22-én tartott tárgyaláson 3 év 2 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azt az ötvenes évei elején járó férfit, aki 2021 nyarán súlyosan bántalmazta férfi ismerősét. 

A Fővárosi Törvényszék 2018. március 27-én megkezdte a P. R. vádlott ellen szerzői, illetve szerzői joghoz kapcsolódó jogok különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó megsértése miatt indult büntetőügy tárgyalását.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2025. szeptember 29-ig – elrendelte egy férfi letartóztatását, akit emberölés bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak. 

A megalapozott gyanú szerint a terhelt 2024. december 15-én óbudai lakásukban megölte az élettársát, majd levágta annak egyik hüvelykujját, hogy hozzáférjen a nő telefonján a mobilbank alkalmazáshoz és azon keresztül pénzt utaljon át. A férfi összesen 800 ezer forintot utalt el a sértett bankszámlájáról két személy részére, akik az összegeket készpénzben odaadták neki.

A Szolnoki Törvényszék napokban meghozott határozatával jogerősen lezárult annak az ötvenes éveiben járó férfinak a büntetőügye, aki hónapokon át zaklatta kertszomszédját Jászdózsán. Szinte napi rendszerességgel egy vashordót csapkodott az udvarában, miközben hangosan, trágár módon szidta az asszonyt. A tortúrát nem csak a hölgy, annak kutyája is megsínylette, akit a kerítés túloldaláról érkező hangzavar minden alkalommal ugatásra, támadásra ingerelt. 

A Pécsi Járásbíróság 2020. január 20-án egy hónapra elrendelte L. K., fk. G. E., G. K. N. és Sz. T. gyanúsítottak letartóztatását kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a női vádlottnak az ügyében, aki erőszakkal szerezte meg a sértett táskáját.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 73 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 409 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Kép

2018. december elsejétől hat évre kapott kinevezést Dr. Bakos Éva a Szegedi Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetésére.

Kép

Először mehet Werbőczy Mundus ösztöndíjas gyakornokként Strasbourgba, az Emberi Jogok Európai Bíróságára (EJEB). Szeptembertől a trier-i székhelyű Európai Jogakadémia és a luxemburgi Európai Unió Bírósága mellett a strasbourgi intézményben is több hónapot tölthet el egy magyar jogász. A hamarosan útnak induló ösztöndíjasok az Országos Bírósági Hivatalban (OBH) találkoztak, ahol a hazatérő kollégák osztották meg velük tapasztalataikat.

Év: 2016 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés

A Szekszárdi Járásbíróság az úgynevezett „unokázós csalók” ügyében tartott előkészítő ülésen II. és III. rendű vádlottak vonatkozásában ítéletet hirdetett. A bíróság a II. rendű vádlottat 4 rendbeli bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében, míg III. rendű vádlottat bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek. 

A Fővárosi Törvényszék 2016. június 22-én másodfokú ítéletet hirdetett a KÖZGÉP Építő- és
Fémszerkezetgyártó Zrt. felperesnek a Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
alperes ellen közbeszerzési ügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt
indított perében. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság döntését helybenhagyta.
Az elsőfokú bíróság a Közgép Zrt. kérelmét részben megalapozottnak találta és az alperes
Év
2017
Közlöny
Fájl

Felperes: H.D.

Alperes: MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.

A Szolnoki Törvényszék 2019. október 7-én első fokon életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyektől azt a büntetlen előéletű középkorú férfit, aki tavaly szeptemberben újszászi családi házában veszekedés közben egy 24 cm hosszú konyhakéssel mellkason szúrta volt élettárását, majd a tettét látva azonnal mentőt hívott és értesítette a rendőrséget. Az ítélet nem jogerős. 

Az eset 2018. szeptember 16-án délután három óra körül a hatezer lakosú Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban, Újszászon történt.

Év
2012
Közlöny
Fájl