Részletes keresés

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 626 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 12-én kihirdetett ítéletében elutasította a Pannonhalma és Vidéke Takarékszövetkezet felperesnek a Magyar Állam alperes ellen indított perét. 
 

A rendőrség – a közbiztonság, közrend, valamint mások jogainak és szabadságának védelmére hivatkozva – előírta, hogy a 2019. július 6-ára bejelentett felvonulást a szervezők három beléptetési pont felállításával, valamint valamennyi beléptetési ponton rendezői beléptetéssel kötelesek megtartani.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 54 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018

A Fővárosi Törvényszék 2023. november 15-én elrendelte annak a dél-koreai állampolgárnak az átadási letartóztatását és egyszerűsített átadását, akivel szemben a Madridi 5. számú Bíróság bocsá-tott ki európai elfogatóparancsot erőszakos rablás, bűnszervezetben való részvétel és egyéb bűncse-lekmény miatt, büntetőeljárás lefolytatása érdekében.

A csalás bűntettével és más bűncselekményekben bűnszervezet felépítésével és működtetésével is vádolt T. Cs. és társai ellen indult – bonyolult pénzügyi, valamint informatikai kérdéseket is felvető – büntetőügyben a bizonyítási eljárás igen feszített ütemben, a hét minden napján folytatódik. Az eddig megtartott több mint 200 tárgyalási napot követően – a 2020. január eleje és július 15-e közötti időszakra vonatkozóan – újabb, közel 130 tárgyalási napot tűzött ki a Fővárosi Törvényszék.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 460 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 338 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 482 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024

A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2015. január 10-i végzésében elutasította H. Dávid gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelésére irányuló ügyészi indítványt abban a büntetőügyben, amelyben a BRFK VII. Kerületi Rendőrkapitánysága jár el  szexuális erőszak bűntette miatt. 

A Budai Központi Kerületi Bíróság a 2015. január 10-i végzésével meghosszabbította S. Gábor házi őrizetét abban a büntetőügyben, amelyben  a Központi Nyomozó Főügyészség jár el különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. 
 

Dr. Polgárné dr. Vida Judit, a Fővárosi Törvényszék elnökhelyettese 2013. október 31-ével benyújtotta lemondását, amelyet az Országos Bírósági Hivatal elnöke elfogadott.

Dr. Polgárné dr. Vida Judit beosztott bíróként - határozott időre történő kinevezéssel - az Országos Bírósági Hivatalban dolgozik.

A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a két gyanúsítottat, akikkel szemben a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folytat nyomozást.
 
Személyiségi jog megsértése – ítélet
A Fővárosi Törvényszék 2016. május 23-án kihirdetett ítéletében megállapította, hogy a Gerilla Press Lapkiadó és Médiatanácsadó Kft., mint I. rendű alperes az általa kiadott nyomtatott és online sajtótermékekben 2012- 2016 között megjelent cikkekben, valamint Sz. Z., mint II. rendű alperes az MTVA egyik műsorának 2014 szeptemberében adott nyilatkozatában szereplő állításaival megsértette H. L. felperes becsületét és jó hírnevét.
 
A Fővárosi Törvényszék 2016. augusztus 30-án kihirdetett ítéletével a „Magyarok Nyilai-ügyben” végrehajtandó szabadságvesztés büntetést szabott ki B. Gy. vádlottra és 14 társára, két terhelt felfüggesztett szabadságvesztést kapott. B. Gy-t társtettesként elkövetett terrorcselekmény, felbujtóként elkövetett testi sértés és kényszerítés bűntette miatt tizenhárom év fegyházra és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a törvényszék és megállapította, hogy mindezt bűnszervezetben követte el.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokon közérdekű munkára kötelezte azokat a vádlottakat, akik az ítélet szerint 2016 nyarán a Városligetben a Ligetvédők demonstrációja során megrongálták az építési területet elhatároló kerítést.