Részletes keresés

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki közös italozást követően a sértett értékeit magához vette, majd a lépcsőn leeső férfit magára hagyta. 

A Fővárosi Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés miatt 2 év – 5 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélt egy fiatalkorút. A büntetést – végrehajtása esetén – fiatalkorúak börtönében kell letölteni. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a terhelt a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt áll. 

 

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akikkel szemben az ügyészség két vádpontban foglaltan – egyrészt a kutyatámadás okozta sérülésekkel összefüggésben – gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége – másrészt az ebek nem megfelelő tartási körülményei okán – öt rendbeli állatkínzás bűntette miatt emelt vádat.

Jelentős értékre fegyveresen, élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást abban az ügyben, amelyben a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. június 18-án megtartott ülésén elrendelte a terhelt letartóztatását.

A Veszprémi Járásbíróság 2014. január 24. napján kelt végzésében elrendelte a felfegyverkezve, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével gyanúsított N. K. terhelt előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónap időtartamra.

A Veszprémi Járásbíróság a 2015. május 14-én kihirdetett ítéletével H. T. vádlottat bűnösnek mondta ki közveszéllyel fenyegetés bűntettében. A bíróság a vádlottat egy év – végrehajtásában két évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte, továbbá kötelezte a bűnügyi költség viselésére.
 
A megállapított tényállás lényege szerint: 
 

A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék a 2019. július 2-án megtartott nyilvános tárgyaláson meghozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a kiszabott – közérdekű munka –  büntetéseket mindkét vádlott esetében enyhítette.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a 26 éves, büntetett előéletű, csalás miatt már többször elítélt férfinak a büntetőügye, aki csaknem negyedmillió forintot csalt egy jászberényi nőtől, úgy, hogy maga eközben büntetés-végrehajtási intézetben raboskodott.

A Pécsi Törvényszék 2018. szeptember 25-én kihirdetett ítéletével V. P. vádlottat, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette. A szabadságvesztés büntetés végrehajtása esetén a vádlott annak kétharmad része kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra és büntetésébe az általa előzetes fogvatartásban eltöltött időt is be kell számítani.

A Győri Törvényszék felmentette K. János vádlottat a gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének vádja alól.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla, mint II. fokú bíróság az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt P. K. ellen indított büntetőügyben az I. fokon fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 7 év börtön és 5 év közügyektől eltiltás.

Az ítélet indoklásakor elhangzott: az I. fokú bíróság helyesen minősítette a vádlott cselekményét, és arányos büntetést szabott ki, ezért a táblabíróság sem a büntetés súlyosítását, sem annak enyhítését nem látta indokoltnak.

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akik a Dóm téren megrendezett Bor tér elnevezésű rendezvényen kifosztották a padon alvó sértettet. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2014. október 19-ig tart.
 
A Szegedi Járásbíróság tegnap, gyorsított eljárás keretében bűnösnek mondott ki három szerb és egy bosznia-hercegovinai állampolgár férfit társtettesként elkövetett embercsempészés bűntettében, ezért kettejüket 1 év, egyiküket 1 év 4 hónap végrehajtandó, börtön fokozatú szabadságvesztésre, míg negyedik társukat 8 hónap végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtön fokozatú szabadságvesztésre, és valamennyiüket 4 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélte.
A Szolnoki Járásbíróság 2015. augusztus 27-én előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki az ügyészi indítvány szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015.
A Kúria hatályában fenntartotta a cafeteria megfizetése iránt a Markhot Ferenc Oktató Kórház ellen folyamatban volt ügyben született ítéletet.
 
Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. május 2-án meghozott ítéletével egy 29 éves jászberényi férfit bűnösnek mondott ki életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, ezért 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, míg a vádlott és védője nem jelent meg az ítélethirdetésen. Részükre írásban kerül kézbesítésre az ítélet, vonatkozásukban a fellebbezési határidő az ítélet szabályszerű kézbesítését követően nyílik meg. 
Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. május 12-én meghozott ítéletével egy 40 éves jászkiséri férfit bűnösnek mondott ki életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, ezért 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
 
Az ítélet nem jogerős. Az ügyész súlyosbításért, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. Az ügy másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik majd.
Ítéletet hirdetett a Miskolci Járásbíróság 2016. szeptember 22-én annak a három vádlottnak a büntetőügyében, akik a vád szerint 2015. június 5-én Miskolcon egy feszítővassal kifeszítették egy családi ház kerítésének dróthálóját, bementek az udvarra, a ház zárját kitépték a tokból és bejutottak a házba. A fürdőszobában a rézcsöveket és a csaptelepeket, fürdőkádat kiszakították. Tovább kutattak értékek után és bementek az idős sértett hálószobájába is, aki az ágyban fekve félelmében nem mert megmozdulni.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette miatt P. N. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 8 év börtön és 8 év Magyarország területéről kiutasítás lett. Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokon eljáró bíróság a cselekmény súlyához, jellegéhez és a vádlott társadalomra veszélyességéhez mérten arányos büntetést szabott ki, így annak sem lényeges súlyosítását, sem lényeges enyhítését nem látta szükségesnek a táblabíróság. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta a másodfokú bíróság ítéletét. A vádlott börtönbüntetését 400.000.-Ft pénzbüntetésre enyhítette. A vezető tisztségviseléstől eltiltás mellékbüntetés alkalmazását mellőzte. A vagyonelkobzás vonatkozásában mind a másodfokú, mind az elsőfokú bíróság ítéleti rendelkezését hatályon kívül helyezte és a Miskolci Járásbíróságot különleges eljárás lefolytatására utasította.