Részletes keresés

A Veszprémi Járásbíróság nem jogerős elsőfokú ítéletében 1 év 6 hónap – végrehajtásában 4 évre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt azt az állattartót, akinek az elkóborolt állata több embert megtámadott, s közülük kettőt halálosan megsebesített. A bíróság a vádlottat két évre eltiltotta a szarvasmarha-, ló-, sertés-, és juhtartó és tenyésztő foglalkozás gyakorlásától is és viselnie kell az eljárás során felmerült, több mint kétmillió forintos bűnügyi költséget is.

A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Budapest Környéki Törvényszék ítéletét megváltoztatta. P. J. I. r. vádlott így az életfogytig tartó szabadságvesztésből legkorábban 30 év elteltével szabadulhat.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt Sz. J.  ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét, így a vádlott jogerős büntetése 9 év börtön és 5 év közügyektől eltiltás lett.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 49 éves veszprémi férfinak, akivel szemben házastárs sérelmére elkövetett zaklatás bűntette és más bűncselekmény miatt folyik büntetőeljárás.

A Debreceni Törvényszék 2021. május 13-án tartott nyilvános ülésen hirdetett ügydöntő határozatot abban a büntetőügyben, amelynek vádlottja az egyik debreceni szórakozóhely előtt kifosztott és bántalmazott egy orosz férfit. 

A törvényszék a Debreceni Járásbíróság 2020. november 18-ai ítéletét megváltoztatta, a 34 éves nő 1 év 10 hónap börtönben végrehajtandó büntetését 3 év próbaidőre felfüggesztette, a 2 év közügyektől eltiltást pedig mellőzte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2021. május 17-én megtartott tanácsülésen hozott jogerős határozatot annak a többszörös visszaeső vádlottnak az ügyében, aki társaival több idős embertől is pénzt csalt ki.

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a többszörösen minősített (több ember sérelmére, aljas indokból elkövetett) emberölés bűntettének kísérlete miatt R. R. vádlott ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Gyulai Törvényszék ítéletét. A bűncselekmény elkövetésekor fiatal felnőttkorú (kis híján fiatalkorú) vádlott jogerős büntetése így 16 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett. 

A Szekszárdi Törvényszék 2023. január elején emberkereskedelem és kényszermunka, valamint kerítés bűntette miatt indult büntetőügyben hozott négy vádlottal szemben elsőfokú ítéletet.

Ítéletével megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt P.Sz.R. I. rendű vádlott és társa ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Szolnoki Törvényszék ítéletét. A másodfokú felülbírálattal érintett I. rendű vádlott jogerős büntetése 13 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett. A bíróság az I. rendű vádlottal szemben 184.440 forint vagyonelkobzást rendelt el. 

A Tatabányai Törvényszék a tizenkettedik életévét be nem töltött, nevelése alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben, nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet két vádlottal szemben. A bíróság az elsőrendű vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette, 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt halmazati büntetésként 9 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 9 év közügyektől eltiltásra, a II.

Az első fokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2023. november 30-án tartott tárgyalásán bűnszervezet irányítójaként, üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntette miatt – mint különös visszaesőt - 13 év fegyházbüntetésre és Magyarország területéről végleges hatályú kiutasításra ítélt egy tunéziai állampolgár férfit. A vádlott - a bűnszervezeti elkövetésre figyelemmel - feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Pécsi Törvényszék 2018. április 23-án kihirdetett ítéletével K. Zs. vádlottat nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és közokirattal visszaélés vétsége miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.
 
A vádlott a büntetéséből 30 év múlva szabadulhat feltételesen.
 
Jogerősen is egy év fogházbüntetésre ítélte – két évre felfüggesztve – a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki munkáltatóként megszegte a munkavédelmi előírásokat, és egy közfoglalkoztatott meghalt, amikor ráomlott a homokfal Bagamérban, 2015 decemberében. A vádlottat a bíróság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek, és kötelezte csaknem 300 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is.

A Szekszárdi Járásbíróság ítéletet hirdetett első fokon az „unokázós csalók” ügyében a bűnszervezet vezetőjével és egy futárával szemben. 

A Szegedi Törvényszék nem jogerősen felmentette B. J. vádlottat az ellene emberölés bűntettének kísérlete, emberölés előkészületének bűntette, lőfegyverrel visszaélés bűntette, lőszerrel visszaélés bűntette és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emelt vád alól és kényszergyógykezelését rendelte el.
 
A Miskolci Járásbíróság 2015. november 16-án ítéletet hirdetett a B.M. ellen külön törvényben meghatározott intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak büntette miatt indult büntetőeljárásban: a bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, ezért őt 5 év 6 hónap szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtönben határozta meg.
A vádlott (1952) 1990-ben „feketén” megvásárolt egy lőfegyvernek minősülő, amerikai gyártmányú, nagy kaliberű Remington vadászpuskát, amelyet az ágya alatt tartott. A vádlott a sértettel, annak szomszédba költözése óta haragos viszonyban volt, mert a vádlott 16 macskát tartott, ami zavarta, mivel azok esetenként az udvarára piszkítottak, és a vádlott rendszeresen leselkedett is a sértett után.
Elnapolta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt B. A. ellen indított büntető ügyben a nyilvános ülést, és február 18-ára tárgyalást tűzött ki. A büntető tanács erre a trágyalásra beidézte a négy orvosszakértőt és a látleletet kiállító orvost is, akik meghallgatását szükségesnek tartja.
 

Lényegét tekintve helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a pénzmosás büntette miatt egy nigériai állampolgárságú vádlott és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék elsőfokú ítéletét, így a vádlottak jogerős büntetése pénzbüntetéstől 5 év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésig terjed. 

Az ítélet indoklása szerint az elsőfokú bíróság az elkövetett cselekményhez mérten arányos büntetéseket szabott ki, így sem azok mérséklésére, sem súlyosítására nem látott indokot az ítélőtábla. 

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

A Pécsi Törvényszék a 2021. november 22-én megtartott nyilvános tárgyaláson É. J. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 4 év 6 hónap börtönre és 4 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.