Részletes keresés

A Debreceni Törvényszék 2018. október 25-én hirdetett határozatot annak a román állampolgárságú vádlottnak a büntetőügyében, aki Mezőpeterd közelében, a 42-es számú főúton Angliából jövet elaludt a volánnál és nekiment egy várakozó kamionnak. A baleset során hárman életüket vesztették.

 

A mai napon 10 órától ítéletet hirdetett a Nyíregyházi Törvényszék L.A. I. és Káté Ferenc II. rendű vádlottak ügyében.

I. rendű vádlottat az ellene életveszélyt okozó testi sértés bűntettének vádja alól felmentette, míg II. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki garázdaság vétségében és 1 évi időtartamra próbára bocsátotta.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az emberölés bűntettének kísérlete miatt P. Mihály ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon kimondott ítéletének a vádlott bűnösségére és a büntetés mértékére vonatkozó részét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év 6 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztés és 7 év közügyektől eltiltás lett.
Kép

Az új Be. teljesen megváltoztatta az óvadék funkcióját, mert a jelenlét biztosítása mellett alapvetően a távoltartás és a bűnügyi felügyelet, mint kényszerintézkedések magatartási szabályainak megtartását szolgálja – hívta fel rá a figyelmet dr. Frech Ágnes, a Be. hatályosulását támogató munkacsoport elnöke.

A vádlott 2011 szeptemberében szülte meg gyermekét, a sértettet, akit a férjével vártak, kialakították számára a megfelelő környezetet a családban. A sértett a 31. héten koraszülöttként jött világra, kórházi ellátásra szorult, a vádlott naponta bejárt hozzá, gondozta, ellátta. Ez idő alatt a vádlott a pszichológusánál a korábbi elítéléséhez kapcsolódóan megkezdett kezelését folytatta, próbálta kezelni azt a pszichés feszültséget, amelyet a gyermek hazaengedése körüli bizonytalan helyzet teremtett benne.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a hivatali vesztegetés és más bűncselekmény miatt P. Jenő és társa ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét.
A vádlottakat bizonyítottság hiánya miatt az összes vád alól felmentette.

A Szekszárdi Törvényszék a 2018. október 2-án tartott nyilvános tárgyaláson 8 év börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, 10 év közügyektől eltiltásra és 10 év ügyvédi foglalkozástól eltiltásra ítélte azt a korábban Pécsett ügyvédként dolgozó férfit, I. r. vádlottat, aki 2006 és 2011 között összesen 2 milliárd forintot meghaladó nagyságrendben okozott kárt 182 sértettnek. A bíróság emellett 250 napi tétel, összesen 500 ezer forint pénzbüntetésre, illetőleg 2 év 2 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte a II. r. és III. r.

Távollétükben 1 év 8 hónap – 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a hat vádlottat, akik még 2014 augusztusában rátámadtak a fegyveres őrökre a Debreceni Menekülttáborban. A vádlottakat a bíróság felbujtóként vagy társtettesként elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, valamint garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek, a szabadságvesztés végrehajtását pedig minden vádlott esetében 3 év próbaidőre felfüggesztette. 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta a másodfokú határozatot. A vádlott 1 rb. zaklatás vétsége cselekményét 1 rb. zaklatás bűntetteként minősítette. A vádlottat 3 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vád alól felmentette. A vádlott kiszabott börtönbüntetését 2 év próbára bocsátásra enyhítette. A bíróság s szabadságvesztés büntetés felfüggesztésével és a feltételes szabadságra bocsátással kapcsolatos rendelkezéseket mellőzte.
A Tatabányai Törvényszék 2016. február 2-án kihirdetett ítéletével T. F. vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében (Btk.197. § (2) bekezdés), ezért 8 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős az ügyész a vád szerinti minősítés megállapításáért és súlyosításért, a vádlott és a védője felmentésért fellebbezett.
 

Bűnösnek mondta ki a Debreceni Járásbíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében azt a négy vádlottat, akik miatt két munkás lett rosszul egy tartály karbantartása közben 2013. januárjában, a debreceni gyógyszergyárban.  Az I. rendű vádlottat ezért 220 napi tétel pénzbüntetés – 330.000 forint -, a III. rendű vádlottat 300 napi tétel pénzbüntetés – 600.000 forint -, a III. rendű vádlottat pedig 260 napi tétel pénzbüntetés – 520.000 forint – megfizetésére kötelezte. A II. rendű vádlottat a bíróság 2 év próbára bocsátotta.

Két hét alatt 25 ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Négy ügyben költségvetési csalás vétsége miatt a bíróság a vádlottakat jogerős ítéletével 2, illetve 1 év időtartamra próbára bocsátotta. 
 
Jövedékkel visszaélés elősegítésének vétsége miatt a bíróság a vádlottat jogerős ítéletével 1 évre próbára bocsátotta. 
 
Helybenhagyta a Debreceni Törvényszék a Debreceni Járásbíróság 2015. április 15-én hozott elsőfokú ítéletét, így bizonyítottság hiányában jogerősen felmentette a nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, sikkasztás bűntett, valamint a hamis magánokirat felhasználása vétségének vádja alól a volt Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének vezetőjét, külső óraadóját és oktatásszervezőjét. 
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság Budapesten 2016. július 17-én megtartott nem nyilvános ülésen egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a két gyanúsítottat, akikkel szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt a BRFK Nyomozó Főosztály Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya folytat nyomozást.
 
240 és 200 napi tétel pénzbüntetésre, vagyis 480 ezer és 400 ezer forint pénzbüntetésre enyhítette a Debreceni Törvényszék annak a két vádlottnak a büntetését, akiket a Debreceni Járásbíróság 2016. februárjában foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondott ki bűnösnek. Mindkét vádlott 20 havi részletben fizetheti meg a büntetést, és ha akár egy részlet megfizetését is elmulasztják, fogházban kell letölteniük a büntetést. A törvényszék egyebekben helybenhagyta az első fokú ítéletet.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. december 17-én folytatólagos és nyilvános tárgyalássorozatot követően hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiket a Pest Megyei Főügyészség testi sértés bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolt. 

A bíróság id. B. E. I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett testi sértés, társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérletében, valamint 3 rendbeli veszélyeztetés bűntettében. Ezért őt 6 év 4 hónap börtönbüntetésre és 7 hónap közügyektől eltiltásra ítélte. 

2017. május 24-én reggel 8.45 órától párhuzamosan 4 büntető bíró, összesen 21 ügyet tárgyalt ittas járművezetés vétsége miatt, gyorsított eljárásban.
 
Többszörös visszaesőként, halmazati büntetésül 9 év fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly októberben rátámadt egy fiatal nőre Debrecenben, a Bem téren. A bíróság V. J-t erőszakkal, élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak és kifosztás bűntettében, valamint súlyos testi sértés kísérlete miatt mondta ki bűnösnek. A bíróság 10 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta a vádlottat, akinek csaknem 1 millió 800 ezer forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie.

A Hatvani Járásbíróság a 2018. június 27-én meghozott elsőfokú ítéletével B. J. I. rendű, B. A. II. rendű és Sz. M. M. III. rendű vádlottakat bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettében. A járásbíróság az I. rendű és a II. rendű vádlottakat hat év hat hónap börtönbüntetésre és hét év közügyektől eltiltásra, míg a III. rendű vádlottat öt év hat hónap börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az Egri Törvényszék a 2016. október hó 27. napján kihirdetett elsőfokú ítéletében az előzetes letartóztatásban lévő K. Zs. S. vádlottat aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 35 évben határozta meg.