Részletes keresés

A Fővárosi Törvényszék jogerős döntést hozott abban a perben, amelyet országgyűlési képviselők indítottak egy óbudai jegyzői határozat miatt. Ezen határozat alapján kellett ugyanis a felpereseknek elhagyniuk 2018. december 17-én a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Kunigunda utcai székházát.

E tájékoztatás azokban az elektronikus kapcsolattartással érintett ügyekben irányadó, melyek esetében a bírósági eljárást megindító irat 2018. január 1-jén vagy azt követően érkezett elektronikus úton a kézbesítési rendszerbe, illetőleg azokban a közigazgatási ügyekben, melyekben a bírósági eljárást megindító iratot 2018. január 1-jén, vagy azt követően elektronikus úton a közigazgatási szervhez előterjesztették.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete miatt D. L. L. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék elsőfokon kimondott ítéletét, így a vádlottat bizonyítékok hiányában felmentette az ellene emelt vád alól. 

Hivatali visszaélés és költségvetési csalás bűntettében mondta ki - nem jogerősen - bűnösnek a Zalaegerszegi Törvényszék azt a zalai jegyzőt, aki a 2022-es választások idején „visszaforgatott” magának némi pénzt. 

ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0052

A Pécsi Törvényszék az ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0052. azonosítójú pályázata kapcsán a társadalmi fenntarthatósági szempontok közül a jogszabályi keretek összefoglalására vállalt kötelezettséget.

sztervmagyary

Kép

A Bírósági Határozatok Gyűjteménye (BHGY) digitális formában tartalmazza a Kúria jogegységi határozatait, a Kúria és az ítélőtáblák által, az ügy érdemében hozott határozatokat, továbbá közigazgatási perben a törvényszékek által, az ügy érdemében hozott határozatokat, amennyiben a felülvizsgált közigazgatási határozatot egyfokú eljárásban hozták és a bíróság határozata ellen nincs helye rendes jogorvoslatnak. 

A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság az óbudai jegyző által kiadott birtokvédelmi határozatot megváltoztatta és az alperes MTVA birtokvédelmi kérelmét elutasította. Ezen határozat alapján hagyták el az országgyűlési képviselő felperesek 2018. december 17-én a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Kunigunda utcai székházát.

A felperesek polgári keresetben támadták meg az óbudai jegyző birtokvédelmi határozatának jogszerűségét és annak megváltoztatására kérték a bíróságot, mivel a határozat véleményük szerint súlyos tartalmi és alaki hibákat tartalmazott.

A Fővárosi Ítélőtábla 2021. április 6-án tárgyaláson kívül hozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, amely alapján az I. rendű alperes helyreigazítás közzétételére, míg a II. rendű alperes az első- és másodfokú perköltség viselésére lett kötelezve.

A Bírósági Határozatok Gyűjteménye (BHGY) digitális formában tartalmazza

A Keszthelyi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki egy Balaton-parti településen bántalmazta a jegyzőt.

Kép

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény új eljárásként vezette be a Kúrián a jogegységi panasz eljárást, amely 2020. július 1. napján vagy azt követően meghozott kúriai határozattal szemben kezdeményezhető.

A bíróság a 2019. szeptember 26. napján megtartott tárgyaláson az Országos Idegenrendészeti Igazgatóság határozatát megváltoztatva A.T. orosz állampolgár felperest menekültként elismerte.

A Tatabányai Törvényszék 26.999.551 forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert az Új Széchenyi Terv Államreform Operatív Program rendszeréhez benyújtott Szervezetfejlesztési program a Tatabányai Törvényszéken című támogatási szerződés keretein belül. A szervezetfejlesztés célja a hatékonyabb, ügyfélközpontúbb ítélkezési munka kialakítása.

Sólyom Andrea polgármesterjelölt a  helyi választási bizottság Fertőboz községi választókerülete polgármester választási eredményt megállapító határozatával  szemben terjesztett elő  fellebbezést a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi  Választási Bizottsághoz.

A Kaposvári Törvényszék a 2016. október 4. napján kelt döntésében megsemmisítette a a Kaposvár Megyei Jogú Város közgyűlése helyi népszavazás elrendelése körében hozott határozatát, és új határozat meghozatalára kötelezte a közgyűlést. Kaposvár Megyei Jogú Város közgyűlése 2016. augusztus 29. napján meghozott határozatával elutasította a Homatech Recyling Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. gumihulladék-feldolgozó üzem létesítésével kapcsolatos helyi népszavazás elrendelését.
Év
2015
Közlöny
Fájl
Kép

Beárnyékol a szomszéd tujasora, bevilágít a hálószobába a mozgásérzékelő lámpa, vagy túl hangosak a kerítés túloldalán tartott állatok – akár ilyen esetek miatt is indíthatunk birtokvédelmi pert a bíróságon. Dr. Éles Róbert, a Kaposvári Járásbíróság csoportvezető bírája szerint növeli a perlekedési hajlandóságot, ha nagy értékű az ingatlan, az üdülőövezetekben így általában több birtokvédelmi per indul.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. február 4-én kihirdetett ítéletében helybenhagyta a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság ítéletét, amellyel az elsőfokú bíróság elutasította a Mádiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap felperes N.-N. B. és két társa alperesek ellen birtokvédelmi ügyben hozott jegyzői határozat megváltoztatása és birtokháborítás megállapítása iránt előterjesztett keresetét.

Szabó Csaba polgármesterjelölt fellebbezése alapján eljárva a Győr-Moson-Sopron Megyei Területi  Választási Bizottság a helyi választási bizottság Bőny  községi választókerülete polgármester-választás eredményét megállapító határozatát helybenhagyta.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta a másodfokú bíróság határozatát és bűnösnek mondta ki a vádlottat sikkasztás bűntettében. Ezért a vádlottat a harmadfokon eljárt ítélőtábla megrovásban részesítette.