Részletes keresés

A tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt H. M. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak a vádlott enyhítésért bejelentett fellebbezését. A Balassagyarmati Törvényszék elsőfokú ítéletét csak annyiban változtatta meg, hogy a vádlottat kötelezte a bűnügyi költség egészének megfizetésére, valamint pontosította a közügyektől eltiltásra, a feltételes szabadságra és az előzetes fogvatartás beszámítására vonatkozó rendelkezéseket. A letartóztatásban lévő H. M. terhelten 2021.

A Fővárosi Ítélőtábla annyiban változtatta meg az emberölés bűntettének kísérlete miatt P. D. és társa ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét, hogy a vádlottak emberölési cselekményét társtettesként elkövetettnek minősítette. Az elsőfokon kiszabott 9 és 6 év szabadságvesztéseket változatlanul hagyta, azonban a vádlottak életkorára figyelemmel azokat fegyház helyett börtönben rendelte végrehajtani. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2006. szeptember 22-én elrendelte a felperes előzetes letartóztatását azzal az indoklással, hogy a felperes 2006. szeptember 20-án 2 óra 50 perc és 2 óra 55 perc közötti időben a Budapest VIII. kerület Rákóczi út és Szentkirályi utca kereszteződésében egy agresszív csoport tagjaként különféle tárgyakat dobott a kivezényelt rendőrökre.
A Hódmezővásárhelyi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki A. T. Gy. vádlottat lopás bűntettében és 2. rb. lopás vétségében, melyből 1 rb. kísérlet, ezért őt 1 év 6 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint elrendelte egy korábban kiszabott 1 év 10 hónap felfüggesztett szabadságvesztés büntetés végrehajtását. A vádlott a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra.
 
A Siklósi Járásbíróság 2018. január 30-án kihirdetett ítéletével B. I. vádlottat halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 1 év 3 hónap fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását három évre felfüggesztette.
 

A Pécsi Törvényszék a 2025. február 20-án megtartott nyilvános előkészítő ülésen meghozott ítéletével H. Gy. vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt kettő év börtönre ítélte, melynek végrehajtását kettő év próbaidőre felfüggesztette. A vádlottat személyi körülményeire tekintettel előzetes mentesítésben részesítette. A nyomozás során lefoglalt 19 cm pengehosszúságú kést elkobozta.

A Fővárosi Törvényszék a mai nyilvános ülésen 2018. április 20-án 12 órára napolta a Sándor palota áprilisi rongálása miatt indult büntetőügy másodfokú tárgyalását.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. április 13-án bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson bűnösnek mondta ki az ügy két vádlottját és halmazati büntetésül közérdekű munkára ítélte őket. Az elsőfokú bíróság az épület rongálása során okozott kár összegét nem határozta meg pontosan.
Pályázási határidő

714.E/2018. (X. 9.) OBHE

határozat

a Szegedi Ítélőtábla elnöki állásának pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Szegedi Ítélőtábla elnöki tisztségére pályázatot hirdet.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának és a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő

746.E/2018. (X. 19.) OBHE

határozat

a Szegedi Ítélőtábla Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Szegedi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának kollégiumvezetői tisztségére pályázatot hirdet.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

Pályázási határidő



643.E/2018. (IX. 14.) OBHE

határozat

a Veszprémi Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról



Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Veszprémi Törvényszék elnöki tisztségére pályázatot hirdet.

Pályázási határidő

35.E/2019. (I. 23.) OBHE 

határozat 

a Veszprémi Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Veszprémi Törvényszék elnökhelyettesi tisztségére pályázatot hirdet. 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának és a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége. 

Pályázási határidő

777.E/2018. (XI. 19.) OBHE

határozat

a Tatabányai Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Tatabányai Törvényszék elnöki tisztségére pályázatot hirdet.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának és a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége.

A Pécsi Járásbíróság 2020. május 20-án  egy hónapra elrendelte egy szigetvári férfi letartóztatását két rendbeli lopás bűntette és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette alapos gyanúja miatt.

 

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított ismeretlen társával 2020. április 19-én éjszaka Pécs belvárosában egy gazdasági társaság által lízingelt - markológépről leszerelt és eltulajdonított egy bontókalapácsot, amellyel körülbelül 1 millió forint kárt okozott.

 

Pályázási határidő

4.E/2020. (I. 7.) OBHE 

határozat 

Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettesi

tisztségére történő pályázati kiírásáról

A Székesfehérvári Törvényszék a mai napon kihirdetett elsőfokú ítéletében előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházban végrehajtandó szabadságvesztést szabott ki a férjét gyógyszerrel meggyilkoló asszonnyal szemben.

 
2017. február 28-ig előzetes letartóztatásba helyezte a Miskolci Járásbíróság azt a gyanúsítottat, aki a megalapozott gyanú szerint január 26-án délután Miskolcon a Centrum Áruház bejárata előtt odament két fiatalhoz és kikapta egyikük kezéből a nála levő táblagépet annak dobozával, töltőjével, számlájával és jótállási papírjaival együtt, majd közölte, hogy „Most be vagytok húzva!”.
 
Pályázási határidő

385.E/2020. (X. 19.) OBHE határozat 

a Szegedi Törvényszék Polgári-Gazdasági-Munkaügyi Kollégiuma kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

269.E/2021. (X. 22.) OBHE határozat

a Székesfehérvári Törvényszék Polgári-Gazdasági-Munkaügyi Kollégium kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról