Részletes keresés

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2025. január 30-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben a vádlottat többek között a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás, továbbá kisebb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal, több közokirat és készpénz-helyettesítő fizetési eszköz egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletével, közokirattal és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétségével vádolja az ügyészség.

A Balassagyarmati Járásbíróság 2019. május 8-án nemzetközi bűnügyi jogsegély keretében biztosította a szabadságvesztés büntetését a Balassagyarmati Fegyház- és Börtönben töltő vádlott meghallgatását, akivel szemben a romániai Nagyszebeni Törvényszék folytat büntetőeljárást csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. december 14-én bűnszövetségben elkövetett közveszély okozás bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban elutasította L.L. gyanúsított letartóztatása iránti ügyészi indítványt és 2020. április 14-ig elrendelte bűnügyi felügyeletét. A gyanúsított a bűnügyi felügyelet ideje alatt ingatlanát a hatóság engedélye nélkül nem hagyhatja el.

A Fővárosi Törvényszék másodfokon helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítéletét abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádoltak.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. augusztus 19. napján tartott ülésén meghozott végzésében 2022. november 22. napjáig meghosszabbította a letartóztatását annak a férfinak, akit a fegyházból való szabadulását követően lopáson értek tetten. 

A gyanúsított már 9 esetben volt büntetve, legutóbb a Tatabányai Járásbíróság 2016. július 14. napján jogerős ítéletével rablás bűntette miatt, erőszakos többszörös visszaesőként 6 év fegyházbüntetésre ítélte, amelyből 2022. február 14-én szabadult.

A bíróság testi sértés bűntette miatt két év két hónap börtönbüntetésre, három év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki súlyosan bántalmazta idős szomszédját. 

Az Esztergomi Járásbíróság a közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt 90 nap elzárásra és 600.000 forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki sörösüveget és széket dobott a fia által vezetett személygépkocsira. Az elsőfokú ítélettel szemben az ügyész súlyosításért, a vádlott és a védője teljeskörű fellebbezést jelentett be.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a negyvenes évei végén járó, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki 2020. április 19-én délután, miután kérésére, koronavírus gyanú miatt a mentők a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet COVID-részlegére szállították, részegen, trágár módon szidalmazta a magyar egészségügyet és a kórházi dolgozókat, kivizsgálása befejezése előtt távozni akart, majd, amikor visszatartották, megpróbálta megütni az egyik, a hatályos jogszabályok szerint közfeladatot ellátó személynek minősülő beteghordót.

A Tatabányai Járásbíróság az ügyészi indítványnak megfelelően további két hónappal, 2021. július 24-ig meghosszabbította annak a tatabányai férfinek a letartóztatását, akit több társával együtt kábítószerkereskedelemmel gyanúsítanak. 

A Nyíregyházi Törvényszék 2022. szeptember 6-án hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt K.A. vádlottat 8 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság ítéletet hozott annak a nőnek az ügyében, aki 2020 májusában a tiszaújvárosi autóbuszállomáson megütött egy jegyellenőrt.

A bíróság által megállapított tényállás szerint az ittas állapotban lévő vádlott menetjegy váltása nélkül utazott az egyik autóbuszjáraton, amikor a sértett felszólította, hogy szálljon le a járműről. A nő ennek eleget tett, azonban a peronon álló jegyellenőrt – aki közfeladatot ellátó személynek minősül – a vállánál megütötte.

A Miskolci Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyéről, akivel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

A Kisvárdai Járásbíróság nyomozási bírója 2022. július 22-én a rongálás bűntette miatt indult eljárásban 2022. augusztus 22-ig elrendelte V.A.L. gyanúsított letartóztatását. 

Súlyosan bántalmazott egy nőt az a férfi, akinek egy hónapra elrendelte a letartóztatását a Miskolci Járásbíróság.

A nyomozás eddigi adatai szerint 2024. május 4-én 17 óra körül a gyanúsított a Vizsoly és Novajidrány közötti közút melletti bokros területen tettleg bántalmazta a sértettet, azért, hogy eltulajdonítsa a táskáját a benne lévő készpénzzel és mobiltelefonjával együtt.  A sértettre, aki a bántalmazás következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, magatehetetlen állapotban egy több főből álló túramotoros társaság talált rá.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben kifosztás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves várpalotai nőnek, akivel szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás.

 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A  Milton Hitelezési Zrt.  által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. augusztus 25-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 8.30; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., II. 201.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Raiffeisen Bank Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. augusztus 26-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 13.30; Helyszín: V., Markó u. 27., II. 36.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Rajta és Vidéke Takarékszövetkezet által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. augusztus 29-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 10.00; Helyszín: II.,varsányi I. u. 40-44.,  III.,301.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Retail Prod Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 1-jére a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 9.30; Helyszín: II.,varsányi I. u. 40-44.,  III.,303.).