Részletes keresés

Kép

Írásban bizonyíthatták rátermettségüket a fogalmazói pályára készülő jogászok a Magyar Igazságügyi Akadémián (MIA).

Típus: Szabályzat Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 10-én kihirdetett ítéletében elutasította az MKB Euroleasing Autóhitel Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen törvényi vélelem megdöntése iránti perében benyújtott keresetét.
 
Típus: Szabályzat Sorszám: 3 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016

A Vásárosnaményi Járásbíróság 2022. március 17-én bíróság elé állítás keretében lopás bűntette miatt P.L. vádlottat 312 óra közérdekű munka büntetésre ítélte.

Az első fokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2020. december 2-án tartott zárt tárgyaláson aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és lopás vétségének kísérlete miatt halmazati büntetésül 20 év fegyház fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a húszas évei elején járó férfit, aki tavaly Szekszárdon megölte a hat éves unokatestvérét.

A Fővárosi Ítélőtábla 2017. február 20-án Cs. R. L. vádlott ellen rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét a jogi minősítés és a büntetés kiszabása körében megváltoztatta.
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt B. A. ellen indított büntetőügyben A Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 7 év fegyház és 7 év közügyektől eltiltás lett. A bíróság megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
 

A II. r. vádlott 2015. június 9-én délután I. r. vádlott és III. r. vádlott társaságában erősen ittas állapotban egy autóbusz pályaudvaron tartózkodott.  Felfigyelt arra, hogy a közeli padon ül egy ismerőse, kk. N.A. sértett, akihez odalépett, és őt – minden előzmény nélkül – egy alkalommal a bal halántékán nagy erővel megrúgta. A sértett felállt, látta, hogy a II. r. vádlott ismét meg akarja rúgni, ennek elhárítása érdekében a II. r. vádlottat magától ellökte, mire a II. r. vádlott hátralépett és a padkáról lelépve elesett.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság jogerős végzésével megváltoztatta az első fokon eljáró büntetés-végrehajtási bíró döntését, és úgy határozott, hogy a lúgos orvosként ismertté vált személy feltételes szabadságra bocsátásának jelenleg nincs helye.

A törvényszék szerint az első fokon eljáró büntetés-végrehajtási bíró a döntéshozatalra irányadó szabályokat megtartotta.

Típus: Szabályzat Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Szabályzat Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Az OTP Ingatlanlízing Zrt felperesnek a Magyar Állam alperes ellen az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó, fogyasztóra hátrányos szerződéses kikötés tisztességtelenségére vonatkozó törvényi vélelem megdöntése iránt indított perében a Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf. tanácsa 2015. március 24-én meghozott ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta.
 

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. március 3-án megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott végzést emberölés bűntette és más bűncselekmény miatt H. A. és 2 társa ellen indított büntetőügyben.

A Budapest Környéki Törvényszék büntetőtanácsa 2018. április 13-án  folytatólagos nyilvános tárgyalást követően hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, akit aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények elkövetésével vádolt a Pest Megyei Főügyészség.
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2025. február 10-én kihirdetett elsőfokú ítéletével többek között rablás, lopás, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette miatt négy vádlottat összesen 37 év 4 hónap fegyházbüntetésre ítélt. 

A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság azon döntését, melyben B. L. elítéltet feltételes szabadságra bocsátotta. A másodfokú bíróság az elítélt vonatkozásában mellőzte a feltételes szabadságra bocsátást az életfogytig tartó fegyházbüntetésből.