Részletes keresés

Év
2022
Közlöny
Fájl
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 27 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Kép

Dr. Tatár-Kis Pétert bízta meg egy évre a Fővárosi Törvényszék vezetésével az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Tatár-Kis Péter 1996-ban végzett Miskolcon. Fogalmazóként a Balassagyarmati Városi Bíróságon kezdett, titkári kinevezését 1999-ben, bírói kinevezését 2000-ben kapta meg. 2008 és 2012 között a Balassagyarmati Városi bíróság elnökhelyetteseként tevékenykedett. Több évet dolgozott az Országos Bírósági Hivatalban is, 2016-ban a Bírósági Főosztályt vezette.

Kép

Dr. Dzsula Marianna 1990-ben végzett Szegeden, summa cum laude diplomával. A Debreceni Városi Bíróságon kezdett fogalmazóként dolgozni, bírói kinevezését 1992-ben kapta meg. 2009-től a Debreceni Törvényszék megbízott, majd 2010-től kinevezett gazdasági kollégiumvezetője lett. 2013-ban áthelyezték a Debreceni Ítélőtáblára, 2018 októberében pedig a Fővárosi Ítélőtáblára (FÍT) rendelték ki. Áthelyezésével egyidejűleg 2019. januárjában egy évre kapta meg kinevezését a FÍT Polgári Kollégiumának élére

2024. 01. 23.

Otthonukban bántalmazta a sértetteket, majd egy mobiltelefont tulajdonított el tőlük a vádlott. Amikor távozott a helyszínről, mindkét sértett testét meggyújtotta. Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat ellene a Pest Megyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. január 23-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

2024. 03. 04.

A Tatabányai Törvényszék a 2024. március 4. napján tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki a vád szerint Esztergomban bántalmazta gyermekét. A bíróság a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt 1 év 6 hónap – végrehajtásában 3 évre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért jelentett be fellebbezést, a vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt kért.

2024. 06. 19.

A Tatabányai Törvényszék nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki kábítószer hatása alatt állva egy késsel, több alkalommal megszúrta az édesapját. A bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt öt év börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, míg a vádlott és védője minősítés megváltoztatását kérte életveszélyt okozó testi sértésre, illetve enyhítés miatt jelentett be fellebbezést.

A K. N. és társai ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő 2.B.229/2022. ügyszámú büntetőügyben 2025. április 2-án 9 órakor a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tart.

A tárgyalás helyszíne: a Pesti Központi Kerületi Bíróság II. emelet 201. számú tárgyalóterme.

A tárgyalóterem befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

Az érdeklődők 2025. április 1-jén 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya 2025. április 1-jén 16 óráig a fent megadott határidőig jelentkezők számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációjuk sikeres volt-e vagy sem. A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék

Sajtóosztály

2024. 10. 08.

A Kecskeméti Törvényszék ítéletet hirdetett annak a két román vádlottnak az ügyében, akikkel szemben emberölés miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

Az ügy lényege szerint az I. r. vádlott (egy 53 éves férfi) és a II. r. vádlott (egy 54 éves nő) 1993-ban élettársként, majd az azt követő években házastásként éltek együtt. 

A vádlottak korábban (1993. nyarán) már végeztek idényjellegű munkát a sértettnél (egy 66 éves soltvadkerti nőnél), így ismerték a személyes körülményeit, az otthonát. 

2025. 04. 03.

A Veszprémi Törvényszék másodfokon 4 év 4 hónapra emelte az Ajkai Járásbíróság által elsőfokon kiszabott 3 év 4 hónap börtönbüntetés időtartamát, valamint 5 évre súlyosította az elsőfokon kiszabott 3 év közügyek gyakorlásától eltiltás mértékét azzal az 53 éves férfival szemben, akinek bűnösségét a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette, felfegyverkezve, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett önbíráskodás bűntette, büntetőügyben elkövetett kényszerítés hatósági eljárásban bűntette, valamint személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt állapították meg.

Típus: Szabályzat Sorszám: 11 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2016
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A  Milton Hitelezési Zrt.  által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. augusztus 25-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 8.30; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., II. 201.).
 
A különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt a Veszprémi Törvényszék 2014. augusztus 28-án megtartott nyilvános tárgyaláson a 2012. április 22-től 2012. április 24-ig őrizetben, azóta előzetes letartóztatásban lévő K.A. vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettében, 2 rb. kifosztás bűntettében, folytatólagosan elkövetett készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés bűntettében, jármű önkényes elvételének bűntettében és csalás bűntettében.

A Pécsi Járásbíróság 2018. október 3-án elrendelte egy kozármislenyi férfi letartóztatását egy hónapra termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított a tulajdonában álló hétvégi házánál kannabisz növényeket termesztett, melyet kiszárított és azok egy részéből, alkohol segítségével tinktúrát, illetve olajos kivonatot készített. A házkutatás során több mint 19 kg kannabisz gyanús növényi maradványt és 8 tő kannabisznak tűnő növényt, valamint a termesztéshez használt eszközöket foglaltak le.

A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 9-én kihirdetett ítéletében túlnyomó részt elutasította a K & H Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes elleni keresetét.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 9-én kihirdetett ítéletében elutasította a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes elleni keresetét.
 
A felperes annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy az általa megjelölt időszakban az általános szerződési feltételekben alkalmazott egyoldalú szerződésmódosításra lehetőséget biztosító kikötések tisztességesek és érvényesek voltak. 
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 16-án kihirdetett ítéletében elutasította az Aegon Magyarország Hitel Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes elleni keresetét, amelyben az általa alkalmazott egyes általános szerződési feltételek érvényességének megállapítását kérte. 
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. szeptember 17-én kihirdetett ítéletében elutasította a Santander Consume Finance Zrt. felperesnek a Magyar Állam alperes ellen ÁSZF kikötés érvényességének megállapítása iránt indított perében a keresetet.
 
A Szolnoki Törvényszék büntető tanácsa a 2014. október 9-én kihirdetett határozatában különösen nagy kárt okozó közveszélyokozás bűntette miatt B.G. vádlottat 2 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontja a büntetés kétharmad részének kitöltését követő nap.