Részletes keresés

Ítéletet hirdetett a Tamási Járásbíróság kiskorú veszélyeztetése és testi sértés miatt indult büntető ügyben, amelyben a lerészegedett apa a gyermekei láttára többször is bántalmazta az édesanyjukat.

 

Emberrablás és más bűncselekmények miatt áll bíróság előtt az a négy férfi, akiknek az ügyében az első tárgyalást tartotta ma a Budapest Környéki Törvényszék; a Pest Megyei Főügyészség vádirata szerint a négy férfi, miközben P. Attilát keresték, több ismerősét is fenyegették, bántalmazták, hogy azok elárulják, hol tartózkodik a férfi. Végül elrabolták a testvérét, akit bántalmaztak, megöléssel fenyegettek, hogy elárulja, hol van a bátyja.


ELŐZMÉNYEK:

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. július 23-án meghosszabbította annak a három férfinak a letartóztatását, akiket jelentős kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája október 6-án egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint oly módon akart bosszút állni volt élettársán, hogy megpróbálta felgyújtani annak autóját és ingatlanát. 

Halmazati büntetésként másfél év börtönbüntetésre ítélte – két évre felfüggesztve - a Debreceni Járásbíróság azt a férfit, aki tavaly áprilisban bántalmazott egy buszsofőrt Debrecenben. A bíróság első fokon V. B-t közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és testi sértés kísérletében mondta ki bűnösnek. A vádlottnak 31 ezer forint kártérítést is ki kell fizetnie a sértett számára, valamint neki kell állnia az eljárás 56 ezer forintos bűnügyi költségét.
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 394 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
A Veszprémi Járásbíróság 2014. szeptember 2-án megtartott tárgyaláson ítéletet hirdetett dr.R.I.-né vádlott büntetőügyében, és őt bűnösnek mondta ki foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében. 
 
Ezért a vádlottat 75 napi tétel, összesen 150.000,- Ft összegű pénzbüntetésre ítélte, továbbá kötelezte őt közel 400.000,- Ft összegű bűnügyi költség megfizetésére.
 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását egy 47 éves kunszentmiklósi férfinak, akit közokirat hamisítással és lopással gyanúsítanak.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2014. február 28-án kihirdetett ítéletével bűncselekmény hiányában felmentette J. F-t és dr. F. L-t a hűtlen kezelés vádja alól.

A Központi Nyomozó Főügyészség a két vádlottat 43 millió forintos, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolta, melyet dr. F. L. felbujtóként követett el.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészség indítványának helyt adva a mai napon – 2013. július 3-án – 3 hónap időtartamra meghosszabbította a színesfém kereskedelemmel érintett ügyben öt gyanúsított előzetes letartóztatását.

A bíróság az előzetes letartóztatás fenntartását ugyanazon indokokból látta indokoltnak, mint az előzetes letartóztatás elrendelésekor.

A Győri Törvényszék másodfokú tanácsa a Soproni Járásbíróság elsőfokú ítéletét a megváltoztatta és az I. r. vádlott tekintetében mérsékelte a büntetést. A II. r. vádlott vonatkozásában a döntés még első fokon jogerőre emelkedett, míg a másodfokú döntés az I. r. vádlottat tizennégy év helyett tizenkét év hat hónap – fegyházban végrehajtandó – szabadságvesztésre ítélte, a III. r. vádlott büntetése pedig nem változott. 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a Z. J. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 14 év fegyházban letöltendő szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett. Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokú bíróság törvényes és arányos büntetést szabott ki, amikor határozott idejű szabadságvesztésre ítélte a vádlottat. Tekintettel az ügy összes körülményére még a tett elkövetésétől eltelt hosszú idő, mint enyhítő körülmény sem indokolta viszont, hogy ezt a büntetést csökkentse a táblabíróság.

A Tatabányai Járásbíróság 2023. július 3-án megtartott nyilvános tárgyaláson hozott ítéletet annak a férfinek az ügyében, aki több esetben vásárolt kábítószert fogyasztás céljából.

A megállapított tényállás szerint a férfi 2020 nyara és 2021. augusztus 15-e között több alkalommal vásárolt ismeretlen személytől kábítószer tartalmú anyagokat, melyeket pontosan meg nem állapítható helyen, időben és gyakorisággal elfogyasztott, illetve e célból magánál tartott. A nyomozóhatóság a vádlottnál talált kábítószer tartalmú anyagokat lefoglalta. 

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a két gyanúsítottal szemben rablás bűntette és további bűncselekmények miatt azért folyik büntetőeljárás, mert az alapos gyanú szerint 2015. november 12-én 13.05 óra körül Dunaújvárosban, a Károlyi Mihály sor egyik lépcsőházának falához szorították a kiskorú sértettet, és tőle erőszakkal elvették a hozzávetőlegesen 20.000,-Ft értékű mobiltelefonját. A mobiltelefont egy dunaújvárosi lakosnak értékesítették, aki azt összetörte, így a bűncselekménnyel okozott kár nem térült meg.
A Tatabányai Törvényszék 2018. február 1-jei ítéletében életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt 2 év 8 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki késsel sebesítette meg sógorát és annak szeretőjét 2016 nyarán. A férfi sógorát -az ügy II. rendű vádlottját- súlyos testi sértés miatt a bíróság 10 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélte 2 év próbaidőre felfüggesztve.
 

A Tatabányai Járásbíróság 2016. január 8. napján egy hónap időtartamra elrendelte B. R. gyanúsított előzetes letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2015. november 14. napján az általa vezetett személygépkocsiban utazó feleségét, B. R.-né sértettet megfojtotta, majd a Tata-Komárom közötti útvonalon, a mocsai elágazástól mintegy 1,5 km-re lévő szántóföldi területen elföldelte a sértett holttestét.

A Bajai Járásbíróság gyorsított eljárásban 9 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – fogházra és 2 év 6 hónap járművezetéstől eltiltásra ítélt egy 34 éves bajai férfit, aki ittasan nekiment egy rendőrautónak. 

Az ítélet szerint a férfi – akinek a vezetői engedélyét korábban már bevonták - 2020. november 5-én az esti órákban ittasan vezetett egy gépkocsit, amivel az 5501-es számú úton nekiütközött a Repülőtéri Igazgatóság Bűnügyi Osztályának migrációs ellenőrzést végrehajtó tagja által leállított szolgálati személygépkocsinak

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönre és 5 év Magyarország területéről való kiutasításra ítélt egy letartóztatásban lévő montenegrói férfit.

A vádlott egy baltával többször fejbe verte a barátnőjét, a vádirat szerint azért, mert a nő nem akart vele párkapcsolatot létesíteni, a férfi állítása szerint viszont azért, mert a sértett erre megkérte, hogy ne kelljen a hitével ellentétesen öngyilkosságot végrehajtania. A bíróság ennek tükrében nem tudott ítéletet hozni a bűnösségét beismerő férfi ügyében.