Részletes keresés

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 6 hónap börtönre és 5 év Magyarország területéről való kiutasításra ítélt egy letartóztatásban lévő montenegrói férfit.

A vádlott egy baltával többször fejbe verte a barátnőjét, a vádirat szerint azért, mert a nő nem akart vele párkapcsolatot létesíteni, a férfi állítása szerint viszont azért, mert a sértett erre megkérte, hogy ne kelljen a hitével ellentétesen öngyilkosságot végrehajtania. A bíróság ennek tükrében nem tudott ítéletet hozni a bűnösségét beismerő férfi ügyében.

 
A vádirat ismertetésével kezdte az első tárgyalási napot a Budakörnyéki Járásbíróság annak a két férfinak az ügyében, akik a vád szerint 2012. júliusában Érden vasúti kábeleket loptak.
 
A  Budakörnyéki Járási Ügyészség vádiratának I. vádpontja szerint a vádlottak 2012. július 23-án 22.00 óra körüli időben Érden a vasúti pályához mentek, hogy onnan rézből készült vezetékeket hozzanak el, későbbi értékesítés céljából.

A vádlott, mint segítő szülő, alkalmanként lábtenisz edzéseket tartott egy Komárom-Esztergom megyei általános iskolában. Ebben a 2014 és 2018 közötti időszakban a gyerekek ilyenkor a férfi felügyelete, irányítása alatt álltak. A vádlott az iskolában rádiós szakkört is vezetett. Az edzések, foglalkozások alkalmával összesen 11 kiskorú, 10 és 13 év közötti fiút zaklatott, akiknek több alkalommal benyúlt az alsónadrágjukba azzal az ürüggyel, hogy nyújtás közben az izmok feszülését ellenőrzi, illetve a nyújtásban segít.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik sportfogadási csalásokkal több millió forint kárt okoztak.

A Pécsi Járásbíróság 2019. február 22-én kihirdetett határozatával Sz.J. elsőrendű, O.H. másodrendű és a fiatalkorú N. V. A.

Az Egri Törvényszék a mai napon tartott tárgyalásra négy tanút idézett meg a fiatalkorú L M. I. rendű vádlottal és társaival szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben. A bíróság a tárgyaláson megjelent mind a négy tanút kihallgatta, azonban az egyik vádlott a tárgyaláson nem jelent meg, ezért a bíróság az ügyben ítéletet nem tudott hozni. A törvényszék a tárgyalást elnapolta. A bíróság a tárgyalást 2020 márciusában fogja folytatni.

A Debreceni Járásbíróság 2020. szeptember 16-án hirdetett határozatot annak a 27 éves férfinak az ügyében, aki egy betontömböt tett a sínpályára, egy intercity vonat elé. A bíróság közlekedés biztonsága elleni bűntettben mondta ki bűnösnek a vádlottat, ezért őt 392 000 Ft pénzbüntetésre ítélte, illetve közel 78 000 Ft bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott a szalonnai emberölés négy vádlottjának ügyében. 

A Pécsi Járásbíróság 2020. január 3-án elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntette kísérletének alapos gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított korábban alkalmi munkákat végzett egy lakóhelye településén található házban, ahová 2017-ben be is költözött, mert a házban lakó nővel érzelmi kapcsolatba került.  A kapcsolat a nő és a gyanúsított között 2019. nyarán megszakadt. Ezt követően a gyanúsított rendszeresen visszatért az ingatlanba a kapcsolat helyreállításának reményében, azonban a nő visszautasította.

Bűncselekmény hiánya miatt többségében, nem jogerősen felmentő ítéletet hozott a Zalaegerszegi Törvényszék a Széchenyi Hitelszövetkezet vádlottjai ügyében. 

Papírra vetette tervét a terhelt, aki a gyanú szerint egy elektromos sokkolóval tört a felesége életére. Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat ellene a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2024. szeptember 5-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

A kábítószer-kereskedelem bűntette miatt G. J. N. és társa holland állampolgárok ellen indult büntetőügyben a másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a mai napon megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletét. A cselekmény jogi minősítésének pontosítása mellett a vádlottakkal szemben kiszabott szabadságvesztések tartamát egyaránt 4 évre, végrehajtási fokozatát fegyház helyett börtönre enyhítette, az elsőfokú ítéletet egyebekben helybenhagyta. A szabadságvesztésbe beszámította a vádlottak által az elsőfokú ítélet kihirdetése óta bűnügyi felügyeletben töltött időt is.

A Debreceni Ítélőtábla ma helyben hagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét. Az Ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok maradéktalan betartásával folytatott le igen részletes bizonyítást. Valamennyi fellebbezéssel érintett vádlott vonatkozásában helyes tényállást állapított meg.

Az ügyről:

A vádlott, a sértett, valamint harmadik társuk egy vasútállomás üres épületében laktak, munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkeztek, hajléktalan életmódot folytattak, mindhárman rendszeresen, nagy mennyiségben fogyasztottak alkoholt. A vádlott a hajléktalanok körében vezető szerepet töltött be, agresszív, erőszakos természetű volt. A vádlott 2014. május 3-án este a sértettel szóváltásba került. A vita során a vádlott magához vett egy 13 cm pengehosszúságú konyhakést, mellyel elindult a ház bejárata felé.

Ítéletet hirdetett a Tamási Járásbíróság kiskorú veszélyeztetése és testi sértés miatt indult büntető ügyben, amelyben a lerészegedett apa a gyermekei láttára többször is bántalmazta az édesanyjukat.

 

A Kazincbarcikai Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2021. október 25-én felgyújtotta nagyszülei perkupai házát.