Részletes keresés

Korábbi sérelmei miatt kocsival hajtott át ellensége lábán a gyanúsított, majd társaival megverte a sérültet. A bíróság letartóztatta a terheltet, aki ellen a Monori Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt indított eljárást.

A Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírája egy hónap időtartamra rendelte el annak a román állampolgárságú férfinek a letartóztatását, akit életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és két rendbeli súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítanak. 

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2022. október 10-én hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki végzetesen bántalmazott egy kutyáját egy hajdú-bihari településen. A bíróság bűnösnek mondta ki a férfit állatkínzás bűntettében, ezért őt 1 év 2 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésbüntetésre ítélte és 2 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa a mai napon hirdetett ítéletet a csalás és ügyvédi visszaélés miatt első fokon bűnösnek talált miskolci ügyvéd ügyében.
 
A Debreceni Járásbíróság 2016. július 12-én hozott ítéletet a K. B. és társa ellen különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben.
 

A Komáromi Járási Ügyészség két vádiratot nyújtott be, előbb garázdaság vétsége, majd testi sértés bűntette, zaklatás vétsége, rongálás vétsége és garázdaság vétsége miatt, mely ügyeket a Komáromi Járásbíróság egyesítette és a vádlottat 2 év 10 hónap börtönbüntetésre, valamint 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője 3 munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére. 

A Mohácsi Járásbíróság 2018. július 5-én kihirdetett ítéletével H. Gy. vádlottat két rendbeli személyi szabadság megsértésének bűntette és – egy korábbi próbára bocsátás megszüntetését követően – lopás vétsége miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.

 

Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folyamatban volt büntetőeljárásban hirdetett ítéletet a Miskolci Törvényszék.

 

A Kecskeméti Törvényszéken a vádirat ismertetésével, majd a vádlott és a tanúk kihallgatásával megkezdődött egy évtizedekkel korábban elkövetett emberöléses ügy tárgyalása.
 
A Fővárosi Törvényszék a 2014. augusztus 27-én kihirdetett ítéletében elutasította az Axa Bank Európa S.A  felperesnek a Magyar Állam alperes elleni keresetét, amelyben az általa alkalmazott egyes Általános Szerződési Feltételek érvényességének megállapítását kérte.
 

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2023. június 3-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit a Bimbó utcában április 30-án elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak. 

A Zalaegerszegi Törvényszék 2021. június 14-én tartott előkészítő ülést, majd ezt követően tárgyalást annak a nőnek az ügyében, aki a saját otthonának udvarán szülte meg gyermekét, majd magára hagyta. 

Kép

Sokan, főként a kor előrehaladtával szeretnék írásba foglalni végakaratukat. Ilyenkor jó tudni, hogy milyen formái lehetnek a végrendelkezésnek és mi kell az érvényességhez. Az örökösök szempontjából az sem elhanyagolható kérdés, hogy mire lehet számítani abban a nem várt esetben, ha a végrendelet elveszett, vagy ha azt valaki meghamisította. A témában dr. Vajda Lászlót a Kecskeméti Törvényszék tanácsvezető bíráját kérdeztük.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2023. július 9-én megtartott ülésén halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt elrendelte egy férfi letartóztatását.

A Komlói Járásbíróság a 2020. október 5-én megtartott előkészítő ülésen O. T. elsőrendű vádlott nőt 5 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt – halmazati büntetésül – 1 év 5 hónap börtönre, míg O. L. másodrendű vádlott férfit szintén 5 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt – halmazati büntetésül – 1 év 2 hónap börtönre ítélte. A bíróság a szabadságvesztés büntetés végrehajtását mindkét vádlott vonatkozásában 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.

A vádlott enyhén ittas állapotban, Lábatlan területén autózott 2018. november 16-án. A Dózsa György út és a Rákóczi Ferenc út kereszteződéséhez érve a férfi jobbra, a Rákóczi Ferenc útra szándékozott kanyarodni, de a kanyarodás során, ittassága miatt áttért a szembe sávba, ahol az autója elejével nekiütközött egy másik jármű elülső részének, amiben a jobb oldali első ülésen utas utazott. Az ütközés miatt a vétlen autó eleje jobb oldalra csúszott, a sofőr és utasának teste előre lendült, a jármű eleje megsérült, valamint a vádlott autója is több helyen benyomódott, felgyűrődött.

A Salgótarjáni Járásbíróság a bíróság elé állítás szabályai szerint megtartott tárgyaláson 30 nap elzá-rást, valamint 1 év járművezetéstől eltiltást szabott ki egy 21 éves nagybárkányi férfival szemben, engedély nélküli vezetés szabálysértése miatt.

A Fővárosi Törvényszék 2025. január 14-én megtartott előkészítő ülésén 250 millió forint pénzbüntetést szabott ki arra a férfira, akit 1 rendbeli különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével és 2 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolt az ügyészség.