Részletes keresés

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. május 16-án befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt 8 év börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltás büntetésre ítélte V. N. vádlottat, J. J. vádlottat pedig hivatali vesztegetés bűntette miatt megrovásban részesítette. 

A Nyíregyházi Törvényszék 2020. január 16-án helybenhagyta a H.I. vádlottal szemben hozott elsőfokú ítéletet.

A Kisvárdai Járásbíróság 2019. október 10-én a férfit közúti baleset okozásnak vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre, 3 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetésre, valamint 2 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. 

Utcai rendbontásba torkollott egy verekedés, a rendőrök vetettek véget az esetnek. Három gyanúsított letartóztatását rendelte el a bíróság, akik ellen a Gödöllői Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt indított eljárást.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2020 tavaszán elhatározta, hogy - mivel a használatában lévő nyíregyházi családi házba korábban több alkalommal is betörtek -, a betörések megakadályozása érdekében áramot vezet a bejárati ajtó kilincsébe. A házban található hálózati dugaljba hosszabbítót dugott és a hosszabbító fázis szálát rákötötte a bejárati ajtó zárját borító fém zárvédő lemezhez, melyet egy távirányítóval működtető megszakítóval látott el.

A Pécsi Ítélőtábla kirendelés alapján a Fővárosi Ítélőtábla ügyében jár el.
 
A Zalaegerszegi Járásbíróság 2015. április 14-én  előzetes letartóztatást rendelt el  azzal a gyanúsítottal szemben, akit barátnője meggyilkolásával vádolnak. 
 
A Zalaegerszegi Járásbíróság 2015. május 12-én további 60 nappal meghosszabbította az előzetes letartóztatást azzal a gyanúsítottal szemben, akit volt barátnője meggyilkolásával vádolnak. 
 

A Mezőkövesdi Járásbíróság 2019. február 18-án előkészítő ülésen hozott ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki, hogy megakadályozza elfogását, többször megharapta a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőröket.

A Kazincbarcikai Járásbíróság 2019. április 2-án előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik munkavédelmi szabályszegésükkel és mulasztásukkal balesetet okoztak munkavállalójuknak. 

GY.K. vádlott (1999) tanulmányai befejezését követően is a szülei házában maradt, megállapodott velük, hogy havi 30.000,- forinttal hozzájárul a háztartás költségeihez, és további 30.000,- forintot fizet saját lakástakarékossági számlájára. A vádlott rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett, ezért fizetési kötelezettségének nem tudott eleget tenni, szolgáltatók és magánszemélyek felé is több százezer forintos tartozása volt, ezzel párhuzamosan szüleivel a viszonya folyamatosan megromlott. 

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 23 éves kecskeméti nőnek letartóztatását, akit emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. április 22-én tartott ülésen, kifosztás bűntette, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntette ügyében, halmazati büntetésül 2 év börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra és 6100 forint vagyonelkobzásra ítélte azt a nőt, aki egy ittas személy zsebéből kivette a pénztárcát és a benne talált bankkártyával készpénzt vett fel. A bíróság 46.000 forint polgári jogi igénynek is helyt adott.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak gyanúsítottnak, aki 2017 őszétől kezdve 9 hónapon keresztül kényszerítette arra élettársát, hogy kristállyal kereskedjen.

 

Jelentősen súlyosították a szomszédját bűncselekmény elkövetésével hamisan vádoló, és gyermekkorú unokáit bűncselekmény elkövetésére rábíró kisújszállási asszony büntetését
 

Az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt P. A. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla az enyhítést célzó védelmi fellebbezést részben alaposnak találta, ezért a 2024. június 19-én meghozott ítéletével megállapította, hogy a vádlott az életfogytig tartó szabadságvesztésből legkorábban 30 év után feltételes szabadságra bocsátható. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az eljárás ezzel jogerősen befejeződött.

A MAL Zrt. az Ajka melletti telephelyén évtizedek óta folytatott timföldgyártási tevékenységet. A gyártási folyamat során keletkező melléktermék a vörösiszap, amelyet csővezetékeken juttattak ki a gyártól több kilométerre lévő tároló kazettákba. A különböző beosztású vádlottak számos foglalkozási szabályt és üzemeltetési szabályzatot megszegtek, melynek következtében a X-es kazettában felhalmozódott lúgos víz mennyisége és lúgossága a katasztrófa napján jóval meghaladta az üzemeltetési szabályok szerinti maximumot. 2010. október 4. napján az ajkai telephelyen lévő X.

A Szolnoki Járásbíróság másfél év felfüggesztett börtönre ítélte azt a büntetlen előéletű, középkorú férfit, aki féltékeny haragjában többször bántalmazta élettársát Törökszentmiklóson. Volt, hogy ököllel ütötte, de az is előfordult, hogy az ajtóhoz verte a fejét, és kétszer pedig az asszony gyűrűsujját is eltörte, ami végül maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyult. Az utolsó bántalmazáskor rárúgta a lakása ajtaját, elvette a telefonjait és felszólította, hogy ne merjen a rendőrséghez fordulni. 

 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2022. május 30-án rémhírterjesztés büntette miatt dr. G.Gy. vádlottat 100.000 forint pénzbüntetésre ítélte. 

A Kaposvári Törvényszék ítéletében halmazati büntetésül 15 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 50 éves férfit, egyben megállapította, hogy feltételes szabadságra a büntetésből nem bocsátható.